Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2021. január 24. | 17:00
17. forduló
Kaszások Sportcsarnok
102 -75
(27-22, 24-16, 25-18, 26-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Dr. Szakáll István Zoltán, Jurák Krisztián, Simon Kristóf Kolos (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Armaghani Saeed : Az utolsó két mérkőzésen sok problémánk volt, sérülések és még ezen felül sok egyéb. Azt a célt tűztük ki magunknak mára, hogy a saját játékunkkal foglalkozzunk és próbáljuk azt összerakni, főleg támadásban, védekezésben pedig, hogy minél kevesebb pontra kényszerítsük az ellenfelünket. A támadás jól sikerült, a védekezés az első két negyedben nem úgy sikerült, ahogy terveztük, de a második félidőben ezen is javítani tudtunk, ezen felül az ellenfélnek voltak lehetetlen helyzetből értékesített kosarai is. Ezt leszámítva elégedett vagyok a csapatommal, gratulálok mindkét csapatnak!

Vendég edző nyilatkozata
Léránt Gábor : Úgy gondolom, hogy remekül helytálltunk körülbelül 20-23 percig, de a Kaszások egy nagyon jó csapat és próbáltunk a kis rotációból minél többet kihozni, ha jobban sikerül a védekezésünk, sokkal közelebb is kerülhettünk volna, de így is elégedett vagyok.


Dobástérkép
Óbudai Kaszások
DEAC U23
Óbudai Kaszások
DEAC U23
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Óbudai Kaszások
DEAC U23
66%
71%
2p ktáv.
Óbudai Kaszások
DEAC U23
57%
0%
3p táv.
Óbudai Kaszások
DEAC U23
29%
24%
1p bünt.
Óbudai Kaszások
DEAC U23
43%
71%
Óbudai Kaszások DEAC U23
Szerzett labda 10 6
Eladott labda 7 17
Lepattanó 39 36
Gólpassz 28 12
Fault 22 14
VAL 144 95
Statisztika
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Dániel Géza
X 21 10 15 67 0 0 0 0 0 0 10 15 67 1 3 33 3 8 11 0 1 0 3 2 0 0 29 31 0

Vámos

László
X 16 3 5 60 2 2 100 2 7 29 7 14 50 0 0 0 4 0 4 1 1 3 1 2 0 0 16 28 0

Puszta

Dávid Csaba
X 15 4 7 57 2 4 50 1 4 25 7 15 47 0 0 0 3 2 5 4 2 2 0 7 0 0 21 27 0

Bencsik

Barnabás Boldizsár
X 14 5 5 100 0 0 0 0 1 0 5 6 83 4 7 57 4 0 4 1 1 2 5 5 1 0 25 24 0

Horváth

Márton
X 6 3 7 43 0 0 0 0 0 0 3 7 43 0 2 0 2 0 2 1 0 2 1 5 0 1 9 21 0

Vas-Teplán

Miklós
5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 0 3 2 3 0 0 9 18 0

Kovács

Barnabás
16 5 5 100 0 1 0 2 5 40 7 11 64 0 0 0 6 1 7 2 1 0 0 2 0 0 22 17 0

Bea

Gergely
8 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 0 0 0 2 1 3 1 1 2 1 1 1 0 11 16 0

Vígh

Marcell Péter
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 0 1 0 0 5 1 0 0 0 2 8 0

Hegedüs

Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 1 4 0

Dénes

Dániel
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 4 0

Hegedűs

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 102 35 53 66 4 7 57 6 21 29 45 81 56 6 14 43 27 12 39 10 7 22 14 28 2 1 144 200
DEAC U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sólyom

Bence
X 4 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 2 4 50 4 1 5 4 2 3 6 7 0 0 19 36 0

Kalassai

Martin
X 13 2 4 50 0 0 0 2 10 20 4 14 29 3 3 100 1 1 2 0 3 3 3 1 0 0 6 33 0

Csikai

András
X 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 6 0 0 2 0 5 0 5 1 3 1 2 0 1 0 -2 32 0

Asszú

Ádám
X 16 3 4 75 0 0 0 2 7 29 5 11 45 4 5 80 3 0 3 1 4 2 3 1 0 1 13 31 0

Fábián

Szabolcs
X 21 7 8 88 0 0 0 1 2 50 8 10 80 4 4 100 8 5 13 0 2 1 3 0 0 0 33 31 0

Nemes

Ákos
10 1 3 33 0 1 0 2 2 100 3 6 50 2 2 100 3 1 4 0 3 2 2 1 0 1 11 19 0

Batbaatar

Zsambalocsir
5 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 2 4 50 2 1 3 0 0 2 2 0 0 0 6 9 0

Somi

Miklós
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 1 0 0 7 6 0

Sipos

Timót
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 3 0
Összesen 5 75 17 24 71 0 1 0 8 33 24 25 58 43 17 24 71 27 9 36 6 17 14 22 12 1 2 95 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek