Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2021. január 26. | 17:00
16. forduló
Tungsram Csarnok
114 -59
(24-19, 32-14, 23-7, 35-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Gaál Norbert, Simon Kristóf Kolos (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Először is maximális gratuláció jár a játékosaimnak, akik végig nagyon magas százalékban tartották magukat az előre megbeszéltekhez. Jómagam nagy tisztelője vagyok a vendégcsapat edzőpárosának, illetve az odavágón drámai módon elszenvedett vereség miatt nagyon szerettünk volna revansot venni. Csapatomat már fűtötte a visszavágás lehetősége, s ennek fejében, kiemelt intenció mellett zajlott a készülés riválisunkra. Azt azért sajnálom, hogy a Bonyhádiak nem tudtak abban a felállásban eljönni hozzánk Újpestre, mint amilyenben otthon szerepeltek ellenünk. De tudom, ezzel én, mint másik edző ne foglalkozzak, épp ezért inkább csak jobbulást szeretnék kívánni a Bonyhádi sérült játékosoknak. A különbség egyébként ezen az estén azt gondolom nem túlzó, hisz közel tökéletes produktum volt a srácoktól ez. Külön öröm volt számomra az új játékosunk, Nagy Balázs debütálása, aki biztos vagyok benne, hogy nagyon hasznos, hozzáadott értéket fog nyújtani nekünk. Még egyszer gratulálok a csapatomnak, a Bonyhádnak meg egészségben gazdag folytatást kívánok.

Vendég edző nyilatkozata
Morgen Frigyes : Az első félidő még elfogadható játékot hozott a részünkről. Viszonylag a saját játékunkat tudtuk játszani, azonban már itt is gyenge százalékkal dobtunk kintről. Ez számszerűsítve 8 százalék. A második félidőre pedig már kijött a két csapat közötti fizikai különbség. Gratulálok az Újpestnek! Rendkívül fizikálisan és agresszívan kosárlabdáztak és jól dobtak. Sok sikert kívánok nekik a céljaik eléréséhez.


Dobástérkép
Újpest-MT
Bonyhádi KSE
Újpest-MT
Bonyhádi KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Újpest-MT
Bonyhádi KSE
68%
47%
2p ktáv.
Újpest-MT
Bonyhádi KSE
25%
14%
3p táv.
Újpest-MT
Bonyhádi KSE
39%
21%
1p bünt.
Újpest-MT
Bonyhádi KSE
75%
52%
Újpest-MT Bonyhádi KSE
Szerzett labda 16 9
Eladott labda 14 21
Lepattanó 50 34
Gólpassz 27 12
Fault 21 20
VAL 174 56
Statisztika
Újpest-MT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ivosev

Tamás
X 19 6 9 67 0 1 0 0 2 0 6 12 50 7 10 70 8 2 10 4 3 4 9 7 3 0 40 29 0

Horváth

Ákos
X 10 2 3 67 0 0 0 2 9 22 4 12 33 0 0 0 5 1 6 3 1 1 0 5 0 0 15 23 0

Horváth

Kristóf István
X 14 2 3 67 0 0 0 3 7 43 5 10 50 1 2 50 4 1 5 1 2 3 3 9 0 0 24 22 0

Mészáros

Bence
X 15 1 1 100 0 1 0 3 6 50 4 8 50 4 4 100 1 0 1 2 0 2 4 1 0 0 19 21 0

Varga

Balázs Péter
X 6 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 0 0 0 4 2 6 1 1 1 0 1 1 0 11 19 0

Pollák

Árpád
17 4 4 100 0 0 0 3 6 50 7 10 70 0 0 0 2 1 3 1 2 3 1 1 0 0 18 20 0

Nagy

Balázs
7 2 5 40 0 0 0 1 3 33 3 8 38 0 0 0 8 2 10 2 1 1 0 1 0 0 14 19 0

Kelemen

Balázs
14 4 4 100 0 0 0 2 3 67 6 7 86 0 0 0 1 3 4 1 3 2 1 1 0 0 17 18 0

Ondima

Olivér
10 2 3 67 0 1 0 1 2 50 3 6 50 3 4 75 2 0 2 1 1 2 2 1 0 0 11 16 0

dr. Franczva

Ádám
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 0 0 0 5 12 0

Balogh

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Ipacs

Donát
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 114 26 38 68 1 4 25 15 38 39 42 80 53 15 20 75 37 13 50 16 14 21 20 27 4 0 174 200
Bonyhádi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Somogyfoki

Szabolcs Gábor
X 15 5 8 63 0 0 0 1 4 25 6 12 50 2 6 33 6 4 10 1 1 3 5 1 0 1 21 36 0

Pajor

Dávid
X 3 0 4 0 0 5 0 1 6 17 1 15 7 0 0 0 5 1 6 2 6 4 1 3 0 0 -5 35 0

Baki

Sándor
X 4 2 2 100 0 2 0 0 1 0 2 5 40 0 2 0 2 1 3 1 4 4 2 3 0 0 4 33 0

Verasztó

Péter
X 14 1 4 25 2 4 50 1 3 33 4 11 36 5 7 71 5 1 6 1 3 4 8 3 0 1 20 31 0

Dorogi

Gergő
X 13 5 9 56 0 1 0 1 4 25 6 14 43 0 0 0 0 1 1 1 2 4 1 1 0 2 7 26 0

Tömösváry

Máté
7 0 2 0 0 2 0 1 3 33 1 7 14 4 6 67 4 0 4 1 3 1 3 0 0 0 4 15 0

Heimann

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 3 0 3 1 0 0 0 0 0 0 1 12 0

Sebestyén

Tamás
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 1 1 1 2 0 1 1 0 0 4 12 0

Renkecz

Máté Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 59 14 30 47 2 14 14 5 24 21 21 68 31 12 23 52 25 9 34 9 21 20 21 12 0 4 56 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek