Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2021. január 8. | 18:30
15. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok
61 -92
(15-30, 20-23, 15-19, 11-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sörlei Attila, Gergely Csaba, Rózsavölgyi Alexandra (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Szendrey Zsombor : Gratulálok a Békésnek, gratulálok az első félidőben dobott tizennégyből tíz darab hármasukhoz. Talán ez már meg is alapozta a mérkőzés hangulatát és végkimenetelét. Sajnos most sem nem találtuk a „dobókezünket” hazai pályán Mezőnyből mi hetvenkettőt dobtunk rá, míg a Békés ötvenkilencet, de nálunk jóval több volt a sikertelen kísérlet. Szerintem küzdöttünk, ami a képességeinkből a lendületünkből, tudásunkból kitelt, azt megpróbáltuk véghez vinni a pályán. Remélem, hogy teljes csapattal több győztes mérkőzésünk lesz majd.

Vendég edző nyilatkozata
Balog Vilmos : Nagyon jó dobóformát produkált a csapat az első félidőben, ez – úgy gondolom – megadta az alaphangját a mérkőzésnek. Bár voltak olyan elemei a játékunknak, amikkel nem vagyunk elégedettek, nagyon örülünk a győzelemnek. A tiszaújvárosi csapatnak pedig további sikeres szereplést kívánok.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Békés
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Békés
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Békés
50%
54%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Békés
14%
20%
3p táv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Békés
25%
52%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Békés
41%
83%
Tiszaújvárosi Phoenix KK Békés
Szerzett labda 11 7
Eladott labda 11 16
Lepattanó 36 41
Gólpassz 17 21
Fault 22 16
VAL 73 131
Statisztika
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Bence
X 9 1 1 100 0 1 0 2 5 40 3 7 43 1 5 20 1 2 3 4 3 4 3 3 0 0 11 33 0

Kovács

Martin
X 6 1 4 25 0 1 0 1 5 20 2 10 20 1 1 100 3 3 6 1 1 5 1 5 0 1 10 33 0

Szilasi

Bence
X 4 2 4 50 0 0 0 0 6 0 2 10 20 0 0 0 2 1 3 1 1 2 1 1 0 0 1 24 0

Orliczki

Bence Barnabás
X 11 4 5 80 0 1 0 1 1 100 5 7 71 0 3 0 2 5 7 1 1 4 3 1 0 0 17 24 0

Lajsz

Gergely
X 2 1 1 100 0 3 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 2 1 3 0 2 1 0 0 1 0 1 11 0

Kovács

Zoltán
15 0 0 0 1 3 33 3 11 27 4 14 29 4 4 100 2 0 2 2 1 0 5 3 0 0 16 32 0

Szabó

Norbert
12 3 4 75 1 5 20 1 4 25 5 13 38 1 2 50 2 6 8 2 1 4 2 4 1 0 19 28 0

Asszú

Áron
2 1 6 17 0 0 0 0 0 0 1 6 17 0 2 0 3 1 4 0 1 0 1 0 0 0 -1 10 0

Taskó

István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Eremiás

Kristóf
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 1 0
Összesen 5 61 13 26 50 2 14 14 8 32 25 23 72 32 7 17 41 17 19 36 11 11 22 16 17 2 1 73 200
Békés
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Balog

Gábor
X 6 1 4 25 0 2 0 0 2 0 1 8 13 4 4 100 4 0 4 4 2 2 3 7 0 0 15 34 0

Hargitai

Krisztián
X 18 4 5 80 0 2 0 2 3 67 6 10 60 4 4 100 2 1 3 1 3 2 3 0 0 2 18 26 0

Frikker

Marcell
X 10 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 7 8 88 4 1 5 1 4 1 5 5 0 0 20 25 0

Cvijin

Patrik
X 8 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 0 0 0 2 2 4 0 2 3 1 2 1 0 12 22 0

Krstic

Daniel
X 21 2 4 50 0 0 0 5 6 83 7 10 70 2 2 100 1 2 3 0 1 0 2 2 0 0 24 19 0

Meleg

Károly Richárd
14 5 8 63 0 1 0 0 1 0 5 10 50 4 6 67 11 4 15 1 1 2 4 1 0 0 27 30 0

Vass

Dominik
10 1 2 50 1 1 100 2 5 40 4 8 50 0 1 0 2 0 2 0 0 3 1 3 0 0 11 21 0

Széphelyi

Tamás
3 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 4 0 3 4 75 2 3 5 0 3 2 2 1 0 0 3 15 0

Karsai

Csaba
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 6 0

Szabó

Márton István
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Kónya

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mucsi

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 14 26 54 2 10 20 12 23 52 28 59 47 24 29 83 28 13 41 7 16 16 21 21 1 2 131 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek