Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2020. november 21. | 18:30
9. forduló
Hódtói Sportcsarnok
92 -61
(20-24, 26-6, 26-16, 20-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Fodor Attila, Borgula György, Téczely Roland Balázs (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Először is gratulálni szeretnék a Sopronnak, mert ezer sebből vérezve is kiállnak hétről hétre. Kívánok nekik minden jót, többre hivatott társaság, lesznek győzelmeik is teljes kerettel! A második negyedben tudtunk ritmust váltani, amivel megalapoztuk a különbséget. Gratulálok a játékosaimnak, mert tetszetősen játszva hozták egymást helyzetbe! A sorsolásunk talán eddig volt kedvezőbb, most jönnek a komolyabb ellenfelek, kemény hetek előtt állunk, dolgoznunk kell az újabb sikerekért!

Vendég edző nyilatkozata
Meszlényi Róbert : A körülményekhez képest úgy gondolom, sikerült helytállnunk és jó teljesítményt nyújtatnunk, melyhez gratulálok a játékosaimnak!


Dobástérkép
Vásárhelyi Kosársuli
SMAFC
Vásárhelyi Kosársuli
SMAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vásárhelyi Kosársuli
SMAFC
73%
48%
2p ktáv.
Vásárhelyi Kosársuli
SMAFC
36%
35%
3p táv.
Vásárhelyi Kosársuli
SMAFC
20%
26%
1p bünt.
Vásárhelyi Kosársuli
SMAFC
46%
80%
Vásárhelyi Kosársuli SMAFC
Szerzett labda 8 1
Eladott labda 3 11
Lepattanó 43 34
Gólpassz 23 17
Fault 12 11
VAL 135 68
Statisztika
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Béres

Nándor András
X 12 4 5 80 0 0 0 1 5 20 5 10 50 1 2 50 6 2 8 2 0 2 1 1 0 0 18 30 0

Varga

Ákos
X 19 7 9 78 1 1 100 1 3 33 9 13 69 0 0 0 8 0 8 0 1 2 1 4 1 0 28 27 0

Molnár

Bence
X 4 2 7 29 0 0 0 0 1 0 2 8 25 0 2 0 2 0 2 0 1 0 3 6 1 0 7 25 0

Bálint

Erik
X 15 5 6 83 1 3 33 0 2 0 6 11 55 3 4 75 3 1 4 1 0 2 2 3 0 0 19 24 0

Pavlovic

Vuk
X 17 8 8 100 0 1 0 0 0 0 8 9 89 1 3 33 3 1 4 2 0 2 2 3 0 0 25 18 0

Varga

Zalán Lajos
8 1 1 100 0 1 0 2 6 33 3 8 38 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 2 1 0 8 23 0

Rostás

Imre
12 5 5 100 1 2 50 0 1 0 6 8 75 0 0 0 2 2 4 1 0 1 1 2 0 0 18 17 0

Perák

Denis
1 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 2 50 4 3 7 0 0 3 1 1 0 1 7 15 0

Bodócsi

Benjamin
2 0 0 0 1 1 100 0 2 0 1 3 33 0 0 0 4 1 5 0 1 0 0 1 0 0 5 14 0

Kozma

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0

Acimovic

Nemanja
2 1 2 50 0 2 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0

Megyesi

Dániel Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 92 33 45 73 4 11 36 4 20 20 41 76 54 6 13 46 33 10 43 8 3 12 11 23 3 1 135 200
SMAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Simon

Balázs
X 6 0 2 0 0 6 0 2 5 40 2 13 15 0 0 0 2 1 3 0 2 1 2 4 0 1 2 40 0

Bakk

Krisztián
X 11 3 7 43 1 2 50 1 6 17 5 15 33 0 0 0 8 1 9 1 0 1 1 4 1 2 17 36 0

Németh

Márk
X 15 2 3 67 1 2 50 3 6 50 6 11 55 0 0 0 1 2 3 0 0 1 0 3 0 0 16 35 0

Kovács

Benedek
X 16 6 10 60 1 4 25 0 0 0 7 14 50 2 3 67 10 4 14 0 1 4 5 2 0 0 28 26 0

Heiszenberger

Norbert
X 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0 0 5 0 0 0 0 2 0 2 0 1 3 1 0 0 0 -3 20 0

Mándity

Dániel
0 0 1 0 0 2 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 0 2 2 0 5 0 1 4 0 0 -3 21 0

Hipságh

Barna
13 0 0 0 4 4 100 1 3 33 5 7 71 2 2 100 1 0 1 0 1 1 1 0 0 0 12 16 0

Réti

Boldizsár Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 6 0
Összesen 5 61 11 23 48 7 20 35 7 27 26 25 70 36 4 5 80 24 10 34 1 11 11 11 17 1 3 68 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek