Férfi NB I. B Piros csoport - Playoff- 2020/2021
2021. május 22. | 17:30
232. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
82 -69
(22-19, 21-13, 16-23, 23-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Minár László Balázs, Nyilas István (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Garai Péter : Szeretnék gratulálni az egész csapatnak az éves munkájához. Nagyon örülök, hogy továbbra is megtartottuk Budapesten vezető szerepünket, egy olyan csapattal a legjobb helyezést értük el, ahol nincsen külföldi játékos. Korlátozott lehetőségeink ellenére is be tudtuk bizonyítani, hogy a zömmel MAFC-os nevelésű játékosok, illetve akik azonnal beilleszkedtek ebbe a légkörbe, csapatként működnek, és az egyik legjobb eredményt értük el velük. Kis hiányérzetünk van, hogy nem tudtunk döntőt játszani. Azt gondolom, hogy talpra álltunk és bebizonyítottuk, hogy három nagyon komoly mérkőzésen le tudtuk győzni a Vasast, aki nagyon szépen küzdött és méltó ellenfél volt ebben a párharcban. Gratulálok nekik is. Jövőre nagy munka vár ránk. Szeretnénk megtartani továbbra is -ugyanezekkel a feltételekkel - ugyanezt a szerepünket az NB I-ben. A budapesti kosárlabdázás élén szeretnénk maradni, és mindenképpen szükség van egy olyan utánpótlásra, akikkel újra visszanyeri a klub régi fényét és abból továbbra is tud építkezni. És akkor újra lehet egy nagy MAFC.

Vendég edző nyilatkozata
Faragó Péter : Gratulálok a MAFC-nak a bronzérem megszerzéséhez. Ez a legfontosabb. Saját magunk részéről is értékelném a szezont. Gratulálok a saját csapatomnak is. Úgy érzem szép eredményeket értünk el. Nem feltétlenül most erre a bronz szériára gondolok, hanem az egész szezonra. Tizenegy hónapja edzünk, azt hiszem mi kezdtük a legkorábban. Most egy kis pihenő mindenkire ráfér. Meg kell nézni, hogy a következő szezonban, hogyan lehet motiválni és sarkallni a csapatot még jobb teljesítményre, ami úgy gondolom, hogy bennük van.


Dobástérkép
MAFC
Vasas Akadémia
MAFC
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MAFC
Vasas Akadémia
56%
50%
2p ktáv.
MAFC
Vasas Akadémia
33%
33%
3p táv.
MAFC
Vasas Akadémia
21%
30%
1p bünt.
MAFC
Vasas Akadémia
64%
53%
MAFC Vasas Akadémia
Szerzett labda 10 9
Eladott labda 14 17
Lepattanó 43 36
Gólpassz 17 10
Fault 28 26
VAL 116 85
Statisztika
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Péter
X 34 4 6 67 1 1 100 5 11 45 10 18 56 9 13 69 8 0 8 2 0 3 7 1 0 0 40 36 0

Pfandler

Bence
X 2 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 0 1 0 0 2 2 0 0 4 1 0 0 0 1 22 0

Misek

Levente Henrik
X 12 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 8 9 89 1 0 1 0 1 4 6 3 1 0 20 21 0

Kovács

Ádám
X 8 4 6 67 0 2 0 0 4 0 4 12 33 0 0 0 3 2 5 1 2 3 0 0 2 0 6 20 0

Csapai

Péter Zsolt
X 5 1 3 33 0 1 0 0 1 0 1 5 20 3 6 50 1 2 3 0 2 2 3 1 0 0 3 13 0

Lakits

András
8 3 6 50 1 2 50 0 4 0 4 12 33 0 1 0 5 3 8 5 2 4 2 9 0 0 21 32 0

Bordács

Gábor Soma
8 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 4 4 100 6 2 8 1 4 4 2 1 1 0 17 27 0

Biber

Áron Benedek
3 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 1 2 3 1 2 4 2 0 0 0 2 18 0

Polgárdy

Ádám
2 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 2 4 50 3 2 5 0 1 0 3 2 0 0 6 11 0

Komma

László András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Németh

Bence Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bősze

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 18 32 56 2 6 33 5 24 21 25 62 40 27 42 64 28 15 43 10 14 28 26 17 4 0 116 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Moravcsik

Áron
X 7 1 2 50 0 1 0 1 4 25 2 7 29 2 2 100 3 0 3 1 5 2 4 3 0 0 8 33 0

Medve

Máté
X 14 1 1 100 0 0 0 3 6 50 4 7 57 3 3 100 3 3 6 2 3 1 2 2 0 0 20 31 0

Boros

Márk
X 17 4 6 67 0 0 0 1 5 20 5 11 45 6 10 60 3 1 4 1 1 4 6 3 0 2 20 30 0

Andrássy

Géza
X 8 2 4 50 0 1 0 0 3 0 2 8 25 4 8 50 1 3 4 2 2 3 5 2 0 0 9 22 0

Krasovec

Ádám
X 11 3 7 43 1 1 100 1 1 100 5 9 56 0 3 0 3 0 3 1 1 4 5 0 0 1 12 21 0

Radics

Gerzson
4 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 1 4 25 4 1 5 1 2 3 3 0 0 0 6 20 0

Farkas

Attila
3 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 2 1 3 0 0 2 1 0 0 0 3 13 0

Kelenföldi

Domonkos
3 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 3 33 1 2 50 2 3 5 0 0 1 2 0 0 0 7 10 0

Dormán

Balázs
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 1 -2 8 0

S�lyom

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 0 0 -1 5 0

Barócsi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 4 0

Debreceni

Dániel
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 1 1 1 1 0 0 0 0 2 3 0
Összesen 5 69 12 24 50 2 6 33 8 27 30 22 57 39 17 32 53 23 13 36 9 17 26 28 10 0 4 85 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek