Férfi NB I. B Piros csoport- 2020/2021
2021. március 28. | 18:00
26. forduló
Sport 11 Sportcentrum
76 -75
(16-20, 23-21, 11-24, 26-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Szilágyi Bálint, Kéri István, Kapusi Gábor (Herczeg Ágoston)

Hazai edző nyilatkozata
Beák Gábor : A sok munka a siker titka. Ez ma is magabiztosságot adott olyan szituációkban, amikor rosszul döntöttünk. Örülök a győzelemnek, mert magabiztosságot adhat a következőkben.

Vendég edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Gratulálok a TF-nek, mert nagy szívvel harcoltak ezen a tét nélküli partin. Fontos volt nekünk ez a mérkőzés, hiszen most tartottuk a felsőházi rájátszás főpróbáját. Nagy különbség volt az egyes negyedekben pályán lévő ötösök között. A harmadik játékrészben a TF csak nyomozta a labdát, de ezt az utolsó 10 percben duplán visszakaptuk. Összefoglalva, nem voltunk ma érdemesek a parti megnyerésére.

Hazai játékos nyilatkozata
Rozs Máté : Vitt bennünket a szívünk. Nem volt veszíteni valónk, szóval úgy éreztük: miért ne tegyünk meg mindent a győzelemért?! A hattyú se szomjazik már.

Vendég játékos nyilatkozata
Pintér Dávid : Fiatal csapat vagyunk, felszabadultan játszhatunk teher nélkül. Ez néha jól jön ki, hiszen bent vagyunk a rájátszásban. Néha viszont nem, erre példa a mai mérkőzés. A kezdeti nehézségek után most már kezdünk összeérni, készülünk a rájátszásra.


Dobástérkép
TF-BP
Budapesti Honvéd SE
TF-BP
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TF-BP
Budapesti Honvéd SE
74%
68%
2p ktáv.
TF-BP
Budapesti Honvéd SE
20%
38%
3p táv.
TF-BP
Budapesti Honvéd SE
16%
23%
1p bünt.
TF-BP
Budapesti Honvéd SE
71%
80%
TF-BP Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 9 10
Eladott labda 17 19
Lepattanó 34 36
Gólpassz 19 16
Fault 20 24
VAL 102 103
Statisztika
TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szántó

Dániel
X 5 1 1 100 0 2 0 1 4 25 2 7 29 0 0 0 5 1 6 2 5 2 1 5 1 0 10 37 0

Karosi

Gergely
X 14 6 9 67 0 2 0 0 5 0 6 16 38 2 2 100 4 1 5 2 0 4 2 6 0 1 19 34 0

Nagy

Szabolcs Szilárd
X 24 5 5 100 2 4 50 2 7 29 9 16 56 4 5 80 4 2 6 2 1 3 4 1 0 0 28 34 0

Kerkai

Ákos
X 14 4 5 80 0 2 0 0 3 0 4 10 40 6 8 75 1 2 3 1 4 2 8 1 0 0 15 32 0

Somogyfoki

Péter Gábor
X 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0 0 6 0 0 0 0 2 1 3 0 7 4 1 3 0 1 -6 19 0

Korompai

Ákos István
5 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 2 2 100 4 1 5 1 0 1 1 3 0 0 14 24 0

Rozs

Máté Zoltán
14 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 6 11 55 4 2 6 1 0 4 7 0 0 0 22 20 0

Szabó

Máté Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Magda

Dávid Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kutrovich

Bence Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Korompai

Zsolt László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csík

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 20 27 74 2 10 20 4 25 16 26 62 42 20 28 71 24 10 34 9 17 20 24 19 1 2 102 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Stefán

Dávid Levente
X 11 3 6 50 0 1 0 0 1 0 3 8 38 5 6 83 5 3 8 0 1 2 6 2 0 0 20 25 0

Tanoh Dez

András
X 6 2 3 67 0 1 0 0 1 0 2 5 40 2 3 67 6 0 6 0 4 2 4 2 2 0 12 21 0

Kopácsi

Ákos
X 7 1 1 100 1 2 50 1 4 25 3 7 43 0 0 0 3 0 3 3 3 4 2 4 0 0 12 20 0

Tóth

Bence Miklós
X 4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 1 1 2 1 3 0 0 3 0 0 5 18 0

Pintér

Dávid
X 4 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 2 2 4 1 2 4 1 0 0 1 5 18 0

Takács

Dániel
13 2 3 67 1 3 33 2 4 50 5 10 50 1 1 100 1 1 2 0 2 0 4 3 0 0 15 22 0

Bea

Bence
15 5 5 100 1 1 100 1 3 33 7 9 78 0 0 0 1 0 1 4 1 3 2 1 0 0 20 21 0

Tichov

Dominik
4 2 3 67 0 1 0 0 4 0 2 8 25 0 0 0 1 0 1 1 1 2 1 1 0 0 1 20 0

Szatmári

Zsombor
9 1 1 100 2 3 67 1 3 33 4 7 57 0 0 0 5 1 6 0 1 3 0 0 0 0 11 20 0

Szentirmai

Ákos András
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 1 3 0 0 0 0 0 10 0

Kovács

Domonkos
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 5 0

Kármán

Domonkos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 21 31 68 5 13 38 5 22 23 31 66 47 8 10 80 27 9 36 10 19 24 20 16 2 1 103 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek