Férfi NB I. B Piros csoport- 2020/2021
2020. november 18. | 19:30
2. forduló
Ludovika Aréna
82 -88
(17-22, 19-27, 27-17, 19-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Fodor Attila, Györfy Rúben, Nepp László Oszkár (Kis Balázs Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Gratulálok a Baja csapatának, megérdemelték a győzelmet. A harmadik negyedben játszottunk úgy, ahogy szeretnénk, a másik háromban vendégeink szája íze szerint folyt a meccs. Hibát követtem el, mert az általam kitalált védekezés nem működött az első félidőben. Emellett az sem hajtotta a malmunkra a vizet, hogy pocsék triplázást és büntetőzést mutattunk be. Nem voltunk elég élesek egy ennyire kiegyenlitett rangadó megnyeréséhez. Tragédia nincs, hosszú a szezon és futószalagon játszuk a mérkőzéseket.

Vendég edző nyilatkozata
Cservék Csaba : Először is gratulálok a Honvédnak, úgy gondolom, hogy egy nagyon színvonalas és jó mérkőzést tudtunk játszani. Látszott rajtunk, hogy két hetet kihagytunk, amikor nem tudtunk játszani. Úgy gondolom, hogy a védekezésünket kicsit a régi mederbe vissza terelni. Aggresszívan védekeztünk és bementek a kinti dobások jobban mint eddig. Sajnos megint sok ziccert kihagytunk, de ezen próbálunk javítani. Sok sikert kívánok a Honvédnak és a saját csapatomnak is.


Dobástérkép
Budapesti Honvéd SE
Bajai Bácska FKE
Budapesti Honvéd SE
Bajai Bácska FKE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Budapesti Honvéd SE
Bajai Bácska FKE
65%
60%
2p ktáv.
Budapesti Honvéd SE
Bajai Bácska FKE
33%
18%
3p táv.
Budapesti Honvéd SE
Bajai Bácska FKE
27%
36%
1p bünt.
Budapesti Honvéd SE
Bajai Bácska FKE
69%
82%
Budapesti Honvéd SE Bajai Bácska FKE
Szerzett labda 9 13
Eladott labda 14 14
Lepattanó 39 39
Gólpassz 22 23
Fault 21 17
VAL 110 131
Statisztika
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pintér

Dávid
X 6 2 2 100 1 2 50 0 4 0 3 8 38 0 0 0 3 2 5 1 1 4 2 2 1 0 11 29 0

Takács

Dániel
X 4 0 1 0 0 3 0 1 4 25 1 8 13 1 2 50 4 0 4 1 2 0 1 4 0 0 4 20 0

Szentirmai

Ákos András
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 2 4 0 1 1 0 1 0 1 2 10 0

Kopácsi

Ákos
X 4 2 3 67 0 1 0 0 3 0 2 7 29 0 0 0 0 0 0 0 1 1 3 0 0 0 1 10 0

Kovács

Domonkos
X 2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 7 0

Tóth

Bence Miklós
15 1 3 33 1 1 100 2 4 50 4 8 50 5 5 100 4 1 5 1 3 4 3 10 0 0 27 27 0

Stefán

Dávid Levente
11 4 6 67 0 4 0 0 2 0 4 12 33 3 4 75 5 4 9 0 2 0 3 0 0 0 12 24 0

Tichov

Dominik
25 2 2 100 1 2 50 6 11 55 9 15 60 1 3 33 2 0 2 1 2 3 3 2 0 0 23 23 0

Bea

Bence
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 2 1 0 0 0 0 0 19 0

Tanoh Dez

András
8 2 2 100 2 2 100 0 0 0 4 4 100 0 0 0 2 1 3 1 0 4 1 2 0 0 15 16 0

Szatmári

Zsombor
5 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 1 2 50 3 2 5 3 0 3 1 1 1 1 13 15 0

Tarján

Izsák Simon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 17 26 65 5 15 33 9 33 27 31 74 42 11 16 69 27 12 39 9 14 21 17 22 3 2 110 200
Bajai Bácska FKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pongó

Martin
X 7 2 4 50 1 3 33 0 2 0 3 9 33 1 2 50 5 3 8 4 3 2 1 3 0 0 13 38 0

Vukicevic

Milos
X 16 7 11 64 0 2 0 0 1 0 7 14 50 2 2 100 8 3 11 3 3 2 2 2 1 0 25 36 0

Goldring

Gergő
X 20 5 6 83 1 4 25 0 1 0 6 11 55 8 8 100 2 1 3 1 2 1 5 8 0 1 30 33 0

Jakab

Péter
X 15 4 8 50 0 0 0 2 8 25 6 16 38 1 2 50 7 1 8 1 2 3 5 3 0 0 19 33 0

Nagy

Dániel
X 10 2 4 50 0 2 0 0 1 0 2 7 29 6 8 75 3 1 4 2 1 3 4 3 0 2 15 29 0

Goldring

József Bence
12 0 1 0 0 0 0 4 5 80 4 6 67 0 0 0 1 0 1 1 2 3 3 3 1 0 17 15 0

Dr. Ágfalvi

Bálint
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 3 0 3 1 1 1 0 1 0 0 6 9 0

Weidinger

Áron
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 2 1 0 0 0 6 7 0

Szatmári

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bene

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 21 35 60 2 11 18 8 22 36 31 68 46 18 22 82 30 9 39 13 14 17 21 23 2 3 131 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek