Férfi NB I. B Piros csoport- 2020/2021
2020. december 16. | 20:00
1. forduló
Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok
94 -101
(31-30, 21-30, 15-21, 27-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Radnóti Miklós, Vadász Csaba, Mintál Csaba (Maár Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Lakosa Zsolt : Gratulálok a Honvédnak! A meccs 90%-ában nagyon eredményesen és jól kosárlabdáztak. Sok pontot szereztünk, amivel elvileg nyerhetnénk is, de ennyi kapott kosárral nehéz. A védekezésben ki kell találni valamit, mert rengeteg pontot kapunk. Most is volt olyan szakasza a mérkőzésnek, amikor minden támadásból kosarat kaptunk. Igyekszünk változtatni, vasárnap pedig a Nyíregyháza ellen próbálunk javítani.

Vendég edző nyilatkozata
Puskás Artúr : Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Azt gondolom, hogy a Nagykőrös ellen nyerni mindig nagy dolog, főleg, hogy ebben az évben még veretlenek voltak hazai pályán. Nagyon fontos mérkőzés volt ez számunkra, több szempontból is, és nem csak a tabellán elfoglalt pozíciónk miatt, hanem egy kicsit személyesre is vettük ezt a mai találkozót. Megvolt rá az okunk, de most erről nem akarok beszélni, mert ahonnan jövök, ott nem teregetjük ki a szennyest, még akkor sem, ha ez nem feltétlenül a mienk. Nagyon fizikális mérkőzés volt, mindkét csapat beletette magát. A védekezésben sok volt a hiba, úgy gondolom, hogy fizikálisan tudtunk a Nagykőrös fölé kerekedni, és ezért tudtuk megnyerni ezt a mostani meccset. Megyünk tovább, még két összecsapás vár ránk négy napon belül, próbálunk azokra is felkészülni és azokat is megnyerni.


Dobástérkép
Nagykőrös
Budapesti Honvéd SE
Nagykőrös
Budapesti Honvéd SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Nagykőrös
Budapesti Honvéd SE
62%
57%
2p ktáv.
Nagykőrös
Budapesti Honvéd SE
43%
56%
3p táv.
Nagykőrös
Budapesti Honvéd SE
31%
36%
1p bünt.
Nagykőrös
Budapesti Honvéd SE
76%
64%
Nagykőrös Budapesti Honvéd SE
Szerzett labda 8 10
Eladott labda 18 16
Lepattanó 32 36
Gólpassz 13 15
Fault 27 30
VAL 117 127
Statisztika
Nagykőrös
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fehér

Péter József
X 24 6 7 86 0 0 0 2 4 50 8 11 73 6 7 86 0 2 2 1 0 2 8 2 0 0 33 33 0

Lakosa

Ákos
X 20 3 6 50 0 2 0 2 7 29 5 15 33 8 10 80 0 0 0 2 5 4 6 4 0 1 15 32 0

Mácsai

Károly
X 13 3 4 75 0 0 0 2 6 33 5 10 50 1 1 100 7 3 10 0 5 5 1 1 1 0 16 30 0

Kovács

Gergely Soma
X 20 2 6 33 3 4 75 2 4 50 7 14 50 4 5 80 5 4 9 2 3 3 4 5 0 0 29 28 0

Bartos

Bálint István
X 2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 1 2 1 0 0 0 0 0 22 0

Mester

Márk
3 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 3 4 75 3 2 5 0 3 4 3 0 0 0 3 17 0

Molnár

Miklós
4 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 2 4 50 1 0 1 1 0 3 4 0 0 0 6 16 0

Jenei

Gergő
5 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 1 2 50 2 0 2 0 0 3 2 1 1 0 9 11 0

Tóth

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 7 0

Kónya

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 3 0

Kakulya

Sándor
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 1 0

Szrapkó

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 94 18 29 62 3 7 43 9 29 31 30 65 46 25 33 76 20 12 32 8 18 27 28 13 3 1 117 200
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szatmári

Zsombor
X 17 5 12 42 2 3 67 0 1 0 7 16 44 3 5 60 3 3 6 2 1 3 6 4 1 1 24 28 0

Tóth

Bence Miklós
X 10 2 3 67 0 1 0 1 3 33 3 7 43 3 4 75 2 0 2 0 4 2 3 1 0 0 7 21 0

Pintér

Dávid
X 8 2 2 100 0 0 0 1 4 25 3 6 50 1 4 25 1 1 2 2 0 4 3 2 0 0 11 21 0

Kopácsi

Ákos
X 12 2 3 67 1 3 33 2 5 40 5 11 45 0 2 0 0 0 0 0 3 1 1 1 0 0 3 21 0

Stefán

Dávid Levente
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 2 4 1 1 0 0 0 8 0

Tichov

Dominik
19 4 6 67 1 1 100 2 5 40 7 12 58 3 3 100 4 0 4 2 2 4 4 1 0 0 23 20 0

Takács

Dániel
3 0 2 0 0 0 0 1 5 20 1 7 14 0 0 0 0 0 0 0 4 1 2 3 0 1 -2 18 0

Kovács

Domonkos
12 3 3 100 0 0 0 2 2 100 5 5 100 0 0 0 3 1 4 2 0 3 0 0 0 0 18 16 0

Szentirmai

Ákos András
12 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 4 4 100 3 5 8 1 0 1 6 1 0 1 26 16 0

Bea

Bence
4 1 3 33 1 1 100 0 0 0 2 4 50 0 0 0 5 1 6 1 0 4 0 1 0 0 10 15 0

Tarján

Izsák Simon
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 1 2 0 0 3 1 0 0 0 6 12 0

Kármán

Domonkos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0
Összesen 5 101 25 44 57 5 9 56 9 25 36 39 78 50 14 22 64 22 14 36 10 16 30 27 15 1 3 127 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek