Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. március 27. | 18:00
24. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
96 -80
(26-16, 24-17, 24-26, 22-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Györfy Rúben, Sörlei Attila (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Adrián : Mindenképpen szerettük volna győzelemmel zárni az alapszakaszt, hiszen a rájátszás szempontjából ennek a találkozónak nagy tétje volt. Mi megtettünk minden tőlünk telhetőt, és elsődleges célunkat el is értük, azaz pályaelőnnyel kerültünk a legjobb nyolc közé. Innentől kezdve teljes gőzzel a Magyar Kupa negyeddöntőjére koncentrálunk. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy történelmet írjunk.

Vendég edző nyilatkozata
Dragan Alekszics : A bajnokság egyik legjobb csapatához látogattunk, úgyhogy tudtuk, hogy keveset hibázhatunk, ha jó eredményt szeretnénk elérni. Ezzel szemben sok büntető és ziccer kimaradt, amit ellenfelünk rendre kosárral büntetett meg. Ha ezekből több bemegy, talán másként is alakulhatott volna a mérkőzés végkimenetele, azonban összességében megérdemelt hazai siker született.

Hazai játékos nyilatkozata
Carlton Guyton : Igazi csapatmunkával szereztük meg a győzelmet, jól játszottunk, szépen járattuk a labdát, ezáltal sok könnyű kosárhoz jutottunk. Büszke vagyok a csapatomra.

Vendég játékos nyilatkozata
Hőgye Patrik : A mérkőzés elején úgy éreztem, mintha az öltözőben maradtunk volna, és hiába javult fel a játékunk, végig futnunk kellett az eredmény után, amiben elfáradtunk. Gratulálok a Debrecennek.


Dobástérkép
DEAC
PVSK-VEOLIA
DEAC
PVSK-VEOLIA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
PVSK-VEOLIA
53%
62%
2p ktáv.
DEAC
PVSK-VEOLIA
0%
40%
3p táv.
DEAC
PVSK-VEOLIA
56%
19%
1p bünt.
DEAC
PVSK-VEOLIA
56%
65%
DEAC PVSK-VEOLIA
Szerzett labda 6 5
Eladott labda 11 13
Lepattanó 32 30
Gólpassz 23 20
Fault 18 17
VAL 127 99
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Moody

Stefan Tyler
X 12 0 1 0 0 0 0 4 4 100 4 5 80 0 0 0 2 0 2 1 1 2 2 7 1 0 23 26 0

Somogyi

Ádám
X 10 3 6 50 0 0 0 1 4 25 4 10 40 1 1 100 4 1 5 0 0 0 3 6 0 0 18 25 0

Tóth

Ádám
X 16 7 11 64 0 1 0 0 1 0 7 13 54 2 2 100 2 1 3 0 2 2 5 2 0 1 18 23 0

Polyák

László
X 8 1 4 25 0 0 0 2 5 40 3 9 33 0 0 0 1 1 2 1 2 2 2 1 0 0 6 23 0

Hines

Shaqiulle Savan
X 4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 4 0 4 1 2 1 0 1 0 0 6 20 0

Drenovac

Dorde
20 3 7 43 0 3 0 4 4 100 7 14 50 2 4 50 5 2 7 1 2 3 4 0 3 0 24 23 0

Guyton

Carlton
16 5 5 100 0 1 0 2 4 50 7 10 70 0 0 0 2 0 2 2 1 3 0 1 0 0 17 20 0

Ronald

Moore
3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 4 0 0 6 16 0

Molnár

Márton
4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 2 0 2 3 5 0 0 2 1 1 1 0 8 16 0

Molnár

Dániel
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 7 0

Asszú

Ádám
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 1 0
Összesen 5 96 23 43 53 0 5 0 15 27 56 38 75 51 5 9 56 23 9 32 6 11 18 17 23 5 1 127 200
PVSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Funderburk Jr

Kenneth Dermont
X 17 4 5 80 0 0 0 2 4 50 6 9 67 3 5 60 0 1 1 0 5 2 4 2 0 0 14 31 0

Ruják

András Baldvin
X 11 4 7 57 1 1 100 0 1 0 5 9 56 1 2 50 2 1 3 0 0 3 1 5 0 1 15 30 0

Brkic

Veljko
X 17 7 10 70 0 1 0 0 0 0 7 11 64 3 3 100 10 1 11 3 3 1 4 6 1 1 35 29 0

Budimir

Veljko
X 8 3 4 75 1 1 100 0 4 0 4 9 44 0 0 0 2 0 2 1 1 2 0 3 0 1 8 22 0

Carev

Aleksej
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 2 0 0 2 15 0

LEWIS

Mike
10 4 7 57 0 1 0 0 3 0 4 11 36 2 3 67 2 1 3 0 1 2 2 2 0 1 8 27 0

Dr. Demeter

Attila
4 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 0 0 0 2 0 2 1 1 2 0 0 0 1 2 18 0

Krivacevic

Markó
7 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 5 9 56 3 0 3 0 0 1 5 0 0 0 8 11 0

Dragasevic

Veljko
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 0 0 0 3 9 0

Hőgye

Patrik
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 4 8 0

Rátvay

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 26 42 62 2 5 40 3 16 19 31 63 49 15 23 65 25 5 30 5 13 17 16 20 1 5 99 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek