Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. március 13. | 17:00
23. forduló
Messzi István Sportcsarnok
82 -86
(24-22, 22-21, 19-19, 17-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Nagy Viktor, Fodor Attila (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Gratulálok az OSE-nak a győzelemhez. Úgy gondolom, hogy frissebben érkeztek erre a mérkőzésre, így tudtak ritmust váltani a végén, és ez jelentette a győzelmüket a mai napon. 17 eladott labdánk volt, ez döntően befolyásolta a mérkőzést.

Vendég edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Tudtuk, hogy kemény mérkőzés lesz a Kecskemét ellen, és ennek megfelelően nagyon komolyan vettük az összecsapást már az elejétől fogva. Az első félidőben a támadásainkban sok volt a pontatlanság, majd aztán sikerült ezen javítanunk a szünet jután. Kiélezett csata volt, az utolsó percekben lélektani fölénybe kerültünk, és jól sáfárkodtunk ezzel. Gratulálok mindkét csapatnak.

Hazai játékos nyilatkozata
Nemanja Jaramaz : Csalódottak vagyunk a vereség miatt. Nehéz meccseket vívtunk sorozatban, erős csapatok ellen játszottunk, és rendre kicsin múlt, hogy ne mi kerüljünk ki győztesen. Ezek a vereségek nyomást helyeztek ránk, és ez érződött a játékunkon ma is. A végjátékban ma az OSE volt jobb. Reméljük, hogy sikerül túllendülni ezen a hullámvölgyön, és ezentúl sikeresebbek tudunk lenni.

Vendég játékos nyilatkozata
Adrio Bailey : Sikerült végrehajtani a vezetőedző kérését, és váltani tudtunk a legjobb pillanatokban. A saját, gyors és futós stílusunkat tudtuk érvényesíteni, és így a hajrában felénk billent a mérleg nyelve. Örülünk a sikernek.


Dobástérkép
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
OSE Lions
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
OSE Lions
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
OSE Lions
64%
58%
2p ktáv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
OSE Lions
0%
27%
3p táv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
OSE Lions
40%
53%
1p bünt.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
OSE Lions
91%
88%
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét OSE Lions
Szerzett labda 4 8
Eladott labda 15 8
Lepattanó 29 23
Gólpassz 22 19
Fault 20 21
VAL 113 118
Statisztika
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thomas JR

Cleveland Joseph
X 10 4 6 67 0 2 0 0 2 0 4 10 40 2 3 67 4 1 5 2 1 2 4 2 0 1 15 32 0

Wittmann

Krisztián
X 6 0 0 0 0 0 0 2 8 25 2 8 25 0 0 0 1 0 1 1 2 2 3 9 0 0 12 30 0

Karahodzic

Kemal
X 19 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 7 7 100 4 3 7 0 3 2 5 2 0 0 29 25 0

Derasimovic

Marko
X 5 1 3 33 0 1 0 1 3 33 2 7 29 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 5 0 0 6 24 0

Kucsera

Dániel
X 3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 1 3 0 0 4 0 0 0 1 3 12 0

Dramicanin

Rastko
13 0 1 0 0 0 0 3 5 60 3 6 50 4 4 100 3 0 3 0 0 1 3 1 0 0 17 28 0

Jaramaz

Nemanja
13 3 4 75 0 0 0 1 2 50 4 6 67 4 4 100 1 2 3 1 4 4 3 2 0 0 16 24 0

Horti

Bálint
7 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 3 4 75 1 1 2 0 4 4 2 1 0 0 6 15 0

Lukács

Döme
6 0 0 0 0 1 0 2 2 100 2 3 67 0 0 0 3 0 3 0 0 0 1 0 0 0 9 10 0

Lewis

Chester
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cserkó

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 16 25 64 0 4 0 10 25 40 26 54 48 20 22 91 21 8 29 4 15 20 21 22 0 2 113 200
OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Washington

Eric Gerard
X 22 4 12 33 1 1 100 1 3 33 6 16 38 9 9 100 0 2 2 2 0 1 6 5 0 0 27 33 0

Anderson Jr

Cedric Paul Anderson
X 9 3 5 60 1 2 50 0 0 0 4 7 57 1 1 100 2 0 2 1 1 2 3 5 0 0 16 31 0

Bailey

Adrio Ramone
X 19 6 6 100 0 1 0 1 1 100 7 8 88 4 6 67 6 2 8 2 2 3 3 1 2 0 30 31 0

Abell

Remy
X 12 2 4 50 1 5 20 2 6 33 5 15 33 0 0 0 1 0 1 1 0 0 6 3 0 0 13 29 0

Anda

Dávid
X 4 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 3 2 5 0 2 2 0 0 0 0 4 14 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 4 2 0 0 0 7 19 0

Illés

Máté Csongor
11 1 2 50 0 1 0 3 3 100 4 6 67 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 3 0 0 14 18 0

Morgan

Dwayne Tequan
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 2 1 3 1 3 5 0 1 0 0 6 16 0

Kucsora

Csaba Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 1 9 0

Mucza

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 21 36 58 3 11 27 8 15 53 32 62 52 14 16 88 16 7 23 8 8 21 20 19 2 0 118 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek