Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2021. január 30. | 18:00
21. forduló
NOVOMATIC Aréna
71 -83
(22-19, 16-19, 19-25, 14-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Goda László, Sörlei Attila (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Kostas Flevarakis : Ahogy már többször említettem, az elmúlt egy hónap a sok mérkőzés és a problémáink miatt egy nehéz időszak volt. Ezt láthattuk az utóbbi hét meccsein is, hiszen mi egy olyan csapat vagyunk, aki végig hajt, de a statisztikából is látszik, hogy nagyon simán elveszítettük a lepattanócsatát, és ez már nem az első eset. Nagyon gyorsan meg kell értenünk a magas emberek, mint a Debrecen centereinek levédésének fontosságát, és azt, hogy mennyire fontos a beleadott energia, főképp a negyedik negyedben. Nem hibáztatok senkit, megint rengeteg gólpasszunk volt egy hetven dobott pontos találkozón, a legtöbb eladott labdánk pedig a végén jött, amikor már sokan nagyon elfáradtak. Csak egy módon juthatunk feljebb, először is fel kell frissíteni a játékosokat, amennyire csak lehet, így pedig képesek lehetünk arra, hogy negyven percen keresztül végre tudjuk hajtani azokat a dolgokat, amelyekre előzetesen készülünk. Ha ez sikerül, akkor nem csak versenyképesebbek leszünk, de több győzelmet is fogunk tudni gyűjteni.

Vendég edző nyilatkozata
Kovács Adrián : Úgy gondolom, hogy jó mérkőzést játszottunk. A pálya mindkét oldalán elvégeztük a feladatunkat. Volt időnk felkészülni a Sopronból, kielemeztük a gyenge pontjaikat, ezeket próbáltuk kihasználni, és úgy gondolom, a srácok nagyon jól odatették magukat. Ez egy nagyon fontos győzelem számunkra, hiszen ott szeretnénk lenni a top csapatok között, és mérkőzésről mérkőzésre fejlődni.

Hazai játékos nyilatkozata
Jonathan Elmore : Gratulálok a Debrecennek, jó csapatuk van, fizikálisak, nagyon magas játékosaik vannak. Mindent bedobtak, támadásban sok könnyű kosarat engedélyeztünk nekik. Ebben fejlődnünk kell. Mi ma nem dobtunk jól, pedig sok üres helyzetünk volt. Tovább kell edzenünk, most pedig jön egy hosszabb szünet, amit arra használhatunk, hogy javítsuk az összhangot csapaton belül. Ez egy jó teszt volt, remélhetőleg tudunk tanulni belőle, és megyünk tovább előre.

Vendég játékos nyilatkozata
Ronald Moore : Úgy jöttünk ide, hogy tudtuk, nehéz mérkőzés lesz egy nagyon jó csapat ellen. Keményen védekeztünk, jó volt az összhang, és tudtunk könnyű kosarakat szerezni ellentámadásokból. Sok energiával játszottunk ma este, és ez segített minket a győzelemhez.


Dobástérkép
Sopron KC
DEAC
Sopron KC
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
DEAC
57%
61%
2p ktáv.
Sopron KC
DEAC
33%
50%
3p táv.
Sopron KC
DEAC
35%
27%
1p bünt.
Sopron KC
DEAC
64%
73%
Sopron KC DEAC
Szerzett labda 8 10
Eladott labda 13 11
Lepattanó 21 48
Gólpassz 19 20
Fault 16 19
VAL 89 127
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thompson

James Bernard
X 13 2 4 50 0 2 0 2 4 50 4 10 40 3 4 75 3 1 4 1 2 2 4 5 0 0 18 36 0

Borisov

Milos
X 13 3 6 50 2 3 67 1 5 20 6 14 43 0 0 0 4 1 5 1 3 2 2 2 1 0 13 33 0

Fazekas

Csaba Balázs
X 5 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 0 0 0 0 1 1 0 3 1 0 5 0 0 4 26 0

Padgett

James
X 10 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 2 3 67 1 0 1 1 1 3 4 1 0 1 14 20 0

Halász

Ákos
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 2 3 1 2 0 0 5 12 0

Elmore

Jonathan Barett
13 2 3 67 0 0 0 2 6 33 4 9 44 3 6 50 5 1 6 1 2 2 4 2 0 0 16 37 0

Jogéla

Tauras
12 4 8 50 0 1 0 1 2 50 5 11 45 1 1 100 4 0 4 1 0 1 3 2 0 2 16 20 0

Takács

Norbert
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 9 0

Bagó

Martin
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 2 3 0

Supola

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Sitku

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 17 30 57 2 6 33 8 23 35 27 59 46 9 14 64 17 4 21 8 13 16 19 19 1 3 89 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ronald

Moore
X 13 2 5 40 0 0 0 3 8 38 5 13 38 0 0 0 4 0 4 1 2 1 1 7 0 0 16 30 0

Polyák

László
X 10 2 4 50 0 0 0 2 7 29 4 11 36 0 0 0 2 1 3 1 1 4 2 0 0 0 8 28 0

Tóth

Ádám
X 16 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 4 6 67 5 4 9 2 1 2 7 3 1 0 34 27 0

Hines

Shaqiulle Savan
X 2 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 3 2 5 0 0 3 0 0 0 0 4 26 0

Somogyi

Ádám
X 1 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 1 2 50 3 0 3 3 1 0 2 3 0 0 7 17 0

Moody

Stefan Tyler
7 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 0 0 0 3 2 5 2 3 2 0 3 1 0 12 29 0

Drenovac

Dorde
20 5 5 100 1 1 100 1 6 17 7 12 58 5 6 83 6 2 8 1 1 0 3 4 1 0 30 26 0

Molnár

Márton
11 5 12 42 0 0 0 0 0 0 5 12 42 1 1 100 3 6 9 0 1 5 1 0 0 1 13 13 0

Molnár

Dániel
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 3 3 0

Balázsi

Bence Soma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 1 0 0 0 0 0 1 0

Neuwirth

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Asszú

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 23 38 61 1 2 50 8 30 27 32 70 46 11 15 73 30 18 48 10 11 19 16 20 3 1 127 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek