Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. október 31. | 18:00
9. forduló
NOVOMATIC Aréna
76 -82
(21-19, 18-21, 19-20, 18-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Nagy Viktor, Lengyel Ádám József (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Kostas Flevarakis : A játékosaink 40-50 százalékos formában vannak, így pedig az átlagos teljesítményünket sem tudjuk hozni. Ez annak köszönhető, hogy szinte egyáltalán nem tudunk teljes kerettel készülni. Most egy új játékost is be kell építenünk Antino Jackson személyében. Amint rendelkezésünkre áll minden játékos, el fogunk indulni felfelé. Köszönöm a szurkolóknak az egész mérkőzésen át tartó biztatást!

Vendég edző nyilatkozata
Braniszlav Dzunics : Küzdelmes meccs volt, ahol a végjátékban nekünk maradt több energiánk és ezzel tudtuk megnyerni a mérkőzést. A végjátékban szerencsénk is volt, de megdolgoztunk érte.

Hazai játékos nyilatkozata
Tyler Wideman : Mindkét csapat keményen küzdött. Vannak még dolgok, amelyeken javítanunk kell, és ha ez is megvan, minden rendben lesz.

Vendég játékos nyilatkozata
Justin Jackson : Nehéz mérkőzés volt, erre készültünk. Végrehajtottuk amit az edzőnk kért tőlünk és így győztesen hagyhattuk el a pályát.


Dobástérkép
Sopron KC
Atomerőmű SE
Sopron KC
Atomerőmű SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Atomerőmű SE
45%
61%
2p ktáv.
Sopron KC
Atomerőmű SE
14%
75%
3p táv.
Sopron KC
Atomerőmű SE
36%
29%
1p bünt.
Sopron KC
Atomerőmű SE
77%
67%
Sopron KC Atomerőmű SE
Szerzett labda 9 9
Eladott labda 15 16
Lepattanó 32 34
Gólpassz 17 11
Fault 21 22
VAL 93 108
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thompson

James Bernard
X 12 1 6 17 0 2 0 2 5 40 3 13 23 4 5 80 3 2 5 3 5 1 5 7 1 1 17 38 0

Wideman

Tyler
X 17 8 11 73 0 0 0 0 0 0 8 11 73 1 2 50 7 6 13 1 3 4 3 2 0 1 29 36 0

Jogéla

Tauras
X 19 3 7 43 0 0 0 2 3 67 5 10 50 7 8 88 8 0 8 2 1 2 4 0 0 1 26 31 0

Sitku

Márton
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 2 3 0 0 4 0 1 0 0 3 22 0

Supola

Zoltán
X 4 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 3 3 1 1 0 0 1 17 0

Borisov

Milos
11 3 5 60 1 3 33 1 5 20 5 13 38 0 0 0 2 0 2 1 1 1 1 5 0 0 11 24 0

Jackson

Antino Alvares
13 0 3 0 0 1 0 3 8 38 3 12 25 4 5 80 0 0 0 1 2 2 4 1 0 0 7 20 0

Popadic

Miljan
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 0 0 1 0 6 0

Csendes

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 3 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 15 33 45 1 7 14 9 25 36 25 65 38 17 22 77 22 10 32 9 15 21 18 17 1 4 93 200
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Eilingsfeld

János
X 5 2 3 67 0 1 0 0 1 0 2 5 40 1 2 50 3 1 4 3 2 1 1 1 0 0 8 35 0

Jackson

Justin Le Shayne
X 27 6 12 50 2 2 100 2 2 100 10 16 63 5 6 83 4 4 8 0 3 5 5 2 3 0 35 32 0

Shepard

Winston
X 22 8 11 73 1 1 100 0 1 0 9 13 69 4 8 50 7 2 9 1 4 2 6 3 1 0 30 32 0

Capers

Kevin Jerome
X 15 3 4 75 0 0 0 2 7 29 5 11 45 3 4 75 2 0 2 2 4 4 5 2 0 0 15 26 0

Valerio Bodon

Vincent
X 5 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 1 1 100 3 0 3 2 1 4 1 1 0 0 9 17 0

Velkey

János
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 0 -1 21 0

Kis

Attila Raul
3 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 2 0 2 1 0 4 2 1 0 1 5 21 0

Verasztó

Péter
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 2 1 3 0 2 1 1 1 0 0 7 10 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 6 0

Kalmár

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 22 36 61 3 4 75 6 21 29 31 61 51 14 21 67 25 9 34 9 16 22 21 11 4 1 108 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek