Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. november 30. | 18:00
8. forduló
Atomerőmű Sportegyesület Sportcsarnok
117 -63
(30-16, 25-18, 27-17, 35-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Farkas Gábor, Major Ádám, Németh Patrik (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Dzunic Branislav : Azt kívánom az ellenfélnek, hogy minél hamarabb kijussanak ebből a helyzetből. Gratulálok a csapatomnak, próbáltunk minél komolyabban és jobban játszani, azt gondolom, hogy mindenki aki a páylára lépett odatette magát.

Vendég edző nyilatkozata
Petőfi Áron : Gratulálok az Atomerőműnek, nyílván a bajnokság élvonalában lesznek, ma eljöttünk, játszottunk, de úgy gondolom, hogy sok szakmai értéke nem volt ennek az estének. Az MKOSZ rendelete szerint a mérkőzéseket el kell kezdeni lejátszani, amivel maximálisan egyet is értünk, azonban ha tehetek egy apró észrevételt, akkor az az lenne, hogy véleményem szerint jobban meg kellett volna vizsgálni a helyzetünket, a kecskemét és mi voltunk azok, akiknek pozitív játkosai voltak, a mi felelősségünk volt pályára küldeni a játékosainkat, remélem mindenki komolyabb sérülés nélkül úszta ezt meg. Úgy gondolom, hogy amennyi találkozó elmaradt, belefért volna hogy következő hétvégén játszunk, de eljöttünk és pályára léptünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Eilingsfeld János : Profin álltunk ehhez a mérkőzéshez. Az elején pár percig szoros volt a találkozó, utána eldőlt. Le a kalappal a Jászberény előtt, az U20-as meccs után a fiatalok még pályára léptek és végigjátszották a mérkőzést. Sokmindent nem lehet levonni ebből a találkozóból, ez egy jó edzés volt. Megyünk tovább, a szerdai meccs nagyon fontos, nyerni szeretnénk.

Vendég játékos nyilatkozata
Brbaklic Aleksa : Szeretnék gratulálni a Paksnak, komoly csapat, jó légiósokkal és magyar játékosokkal. Nem a legjobb szituációban voltunk, de biztonsan jobb lesz ez. Egy nehéz mérkőzés volt.


Dobástérkép
Atomerőmű SE
Jászberény
Atomerőmű SE
Jászberény
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Atomerőmű SE
Jászberény
82%
59%
2p ktáv.
Atomerőmű SE
Jászberény
50%
29%
3p táv.
Atomerőmű SE
Jászberény
29%
24%
1p bünt.
Atomerőmű SE
Jászberény
67%
75%
Atomerőmű SE Jászberény
Szerzett labda 11 3
Eladott labda 7 16
Lepattanó 49 22
Gólpassz 35 7
Fault 13 17
VAL 186 50
Statisztika
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jackson

Justin Le Shayne
X 16 5 7 71 0 0 0 2 2 100 7 9 78 0 0 0 6 1 7 0 1 1 0 0 2 0 22 21 0

Lóránt

Péter
X 11 3 3 100 0 2 0 1 2 50 4 7 57 2 4 50 3 4 7 1 0 1 2 2 0 0 18 20 0

Capers

Kevin Jerome
X 9 4 4 100 0 0 0 0 3 0 4 7 57 1 2 50 3 0 3 4 0 2 2 2 0 0 16 19 0

Ian Thayne

Baker
X 15 3 3 100 0 0 0 3 9 33 6 12 50 0 0 0 2 0 2 2 1 1 0 5 0 0 17 18 0

Pupp

Bence
X 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 2 1 3 1 0 1 1 3 0 0 5 16 0

Shepard

Winston
18 6 7 86 0 0 0 1 4 25 7 11 64 3 4 75 10 2 12 1 3 1 7 9 0 0 39 26 0

Eilingsfeld

János
27 10 12 83 2 2 100 0 0 0 12 14 86 3 4 75 2 6 8 1 0 0 3 1 0 0 37 20 0

Kis

Attila Raul
4 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 2 0 1 4 18 0

Kovács

Ákos
15 3 4 75 1 1 100 2 3 67 6 8 75 1 1 100 3 0 3 1 1 0 1 7 1 0 25 18 0

Velkey

János
0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 -3 10 0

Verasztó

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 3 1 3 0 0 4 10 0

Pajor

Dávid
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 4 0
Összesen 5 117 36 44 82 4 8 50 9 31 29 49 83 59 10 15 67 35 14 49 11 7 13 17 35 3 1 186 200
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Donovan Treveon

Donaldson
X 21 2 5 40 0 1 0 4 10 40 6 16 38 5 6 83 6 0 6 0 3 0 7 3 0 1 23 35 0

Brbaklic

Aleksa
X 22 6 10 60 0 0 0 3 8 38 9 18 50 1 2 50 3 1 4 0 4 2 3 0 0 1 15 32 0

Rékasi

Bojta Bendegúz
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 4 0 4 2 2 5 0 1 1 0 8 28 0

Katona

József Bence
X 6 2 3 67 0 0 0 0 7 0 2 10 20 2 2 100 2 0 2 0 3 0 1 0 0 0 -2 27 0

Ruják

Bence Menyhért
X 8 1 1 100 1 2 50 1 7 14 3 10 30 1 2 50 2 1 3 0 4 1 2 2 0 1 3 26 0

Szőke

Péter Soma
2 0 0 0 1 2 50 0 2 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 19 0

Kaszás

Márton
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 5 0 0 0 0 -1 13 0

Kovács

Ákos
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 1 0 3 0 0 0 0 3 13 0

Tóth

Tibor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 1 7 0

Füzi

Róbert János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Filipovic

Stefan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 13 22 59 2 7 29 8 34 24 23 63 37 9 12 75 19 3 22 3 16 17 13 7 1 3 50 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek