Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. december 1. | 18:00
6. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
83 -77
(28-16, 18-21, 25-25, 12-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Tőzsér Dénes Kelemen, Kovács Nimród János (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Dragan Alekszics : Sokkal jobban védekeztünk mint az előző mérkőzéseken, különösen az első félidőben. Erre készültünk hetek óta, hogy a védekezésünket megerősítsük, mint csapat, és mint egy-egy ellenében. A támadójátékunkban voltak gyengeségek, sok dobást rontottunk, könnyű ziccereket hagytunk ki. Gratulálok a Sopronnak, egy nagyon jól támadó csapatuk van. Mi nagyon pozitív energiával játszottunk ma, így kell folytatnunk a továbbiakban is.

Vendég edző nyilatkozata
Konsztantinosz Flevarakisz : Nagyon rosszul kezdtük a találkozót, de a katasztrofális első negyed után fel tudtunk zárkózni, végig üldöztük a pécsieket. Nagyon rosszul dobtunk, a mérkőzés során nem találtuk meg ritmusunkat. Az pozitívum, hogy az utolsó negyedben visszajöttünk a meccsbe, és talán az esélyünk is megvolt a győzelemre.

Hazai játékos nyilatkozata
Bíró Levente : Nagyon kemény, férfias meccs volt végig, az első perctől az utolsóig. Talán a külső dobásainkkal tudtuk megnyerni a meccset, elég jó dobószázalékot produkáltunk. Sok támadó lepattanót engedtünk a Sopronnak, de ezt ma elbírtuk. Úgy érzem a kemény védekezésünk meghozta a gyümölcsét.

Vendég játékos nyilatkozata
Tauras Jogela : Ahogy az edzőnk is mondta, nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést. Különösen a gyorsindítások levédésében voltunk rosszak. A Pécs ebben nagyon jó döntéseket hozott, és ez el is döntötte a javukra a meccset.


Dobástérkép
PVSK-VEOLIA
Sopron KC
PVSK-VEOLIA
Sopron KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK-VEOLIA
Sopron KC
50%
51%
2p ktáv.
PVSK-VEOLIA
Sopron KC
25%
21%
3p táv.
PVSK-VEOLIA
Sopron KC
44%
29%
1p bünt.
PVSK-VEOLIA
Sopron KC
67%
60%
PVSK-VEOLIA Sopron KC
Szerzett labda 5 6
Eladott labda 14 13
Lepattanó 41 46
Gólpassz 20 13
Fault 21 22
VAL 117 96
Statisztika
PVSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ruják

András Baldvin
X 7 2 5 40 0 1 0 1 2 50 3 8 38 0 0 0 9 1 10 1 1 0 3 8 1 0 24 36 0

LEWIS

Mike
X 16 1 5 20 2 2 100 3 8 38 6 15 40 1 2 50 2 0 2 1 0 1 2 3 0 0 14 32 0

Budimir

Veljko
X 20 1 3 33 0 1 0 6 8 75 7 12 58 0 0 0 7 1 8 0 2 3 2 2 0 0 25 32 0

Funderburk Jr

Kenneth Dermont
X 19 4 6 67 0 0 0 1 3 33 5 9 56 8 11 73 6 1 7 1 2 4 7 5 0 0 30 30 0

Meleg

Gergő Zoárd
X 2 1 2 50 0 2 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 1 2 4 0 0 0 0 0 15 0

Brkic

Veljko
15 7 11 64 0 2 0 0 1 0 7 14 50 1 3 33 5 6 11 1 5 2 5 1 4 0 23 26 0

Dr. Demeter

Attila
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 -3 10 0

Dragasevic

Veljko
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 10 0

Bíró

Levente
4 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 2 2 100 0 0 0 0 0 5 1 0 0 0 4 9 0

Carev

Aleksej
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hőgye

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Krivacevic

Markó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 17 34 50 2 8 25 11 25 44 30 67 45 12 18 67 31 10 41 5 14 21 20 20 5 0 117 200
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thompson

James Bernard
X 21 6 8 75 0 6 0 2 5 40 8 19 42 3 7 43 6 3 9 0 5 5 7 4 0 0 21 36 0

Borisov

Milos
X 17 0 2 0 1 3 33 3 5 60 4 10 40 6 6 100 2 0 2 2 1 4 4 2 0 1 20 33 0

Fazekas

Csaba Balázs
X 5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 4 1 5 0 2 1 1 1 0 0 8 28 0

Wideman

Tyler
X 9 4 13 31 0 1 0 0 0 0 4 14 29 1 3 33 4 10 14 2 2 3 5 2 0 3 18 25 0

Jackson

Antino Alvares
X 9 2 4 50 2 4 50 0 5 0 4 13 31 1 2 50 3 0 3 1 1 4 1 1 0 1 4 24 0

Jogéla

Tauras
16 6 9 67 0 0 0 1 4 25 7 13 54 1 2 50 5 2 7 1 2 4 3 1 0 0 19 28 0

Takács

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 1 3 0 0 1 0 0 0 0 1 15 0

Sitku

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 5 0

Popadic

Miljan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 2 0 0 3 4 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bagó

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 19 37 51 3 14 21 7 24 29 29 75 39 12 20 60 29 17 46 6 13 22 21 13 0 5 96 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek