Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. december 8. | 18:00
5. forduló
NOVOMATIC Aréna
97 -86
(30-26, 25-19, 21-21, 21-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Csabai-Kaskötő Brigitta, Goda László (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Kostas Flevarakis : Mindkét csapatnak gratulálok, mert jó mérkőzést játszottunk. Ma negyven percen keresztül küzdöttük. Minden bajnokságban, minden sportban vannak jobb és rosszabb periódusok ebben a helyzetben, ez a szezon most erről szól, és erre fel kell készülnünk. Legutóbb nagyon rosszul dobott távolról a Kaposvár, most viszont hatvan százalékkal tüzeltek az első félidőben. A fordulás után feljavultunk a hárompontosok levédésében, amivel megtörtük az ellenfelet, ezért teljes mértékben megérdemeltük ezt a győzelmet.

Vendég edző nyilatkozata
Fekete Ádám: : Gratulálok a Sopronnak a győzelemhez! Az elmúlt két mérkőzésen a védekezésünk nem úgy működött, ahogyan kellene ahhoz, hogy győztesen hagyhassuk el a pályát. A korábbi találkozókhoz képest támadásban előreléptünk, a védekezésünk viszont gyenge volt. A Sopron támadólepattanóira és hárompontosaira készültünk, de a terveket csak részlegesen tudtuk megvalósítani. Távoli dobásokkal szerzett előnyt a hazai csapat, ahonnan csak néha tudtunk közelebb férkőzni, de reális esélyünk nem volt a győzelemre.

Hazai játékos nyilatkozata
Bagó Martin : Nagyon kellett nekünk ez a győzelem, mert nehéz találkozók várnak még ránk, a szombati, Körmend elleni mérkőzésre pedig lendületet adhat. A Pécs elleni találkozón elkövetett hibáinkra ma odafigyeltünk, és kijavítottuk őket.

Vendég játékos nyilatkozata
Demetre Rivers : Kemény mérkőzés volt, fájó vereséggel. Ki kell elemeznünk a mérkőzést és tanulni a hibáinkból. Problémáink voltak védekezésben, elrontottuk a rotációt, támadásban pedig nem találtuk meg a megfelelő embereket és ezért sok jó lehetőséget szalasztottunk el. Napról napra javulnunk kell, ezt a mérkőzést pedig el kell felejteni.


Dobástérkép
Sopron KC
Kaposvári KK
Sopron KC
Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Kaposvári KK
67%
56%
2p ktáv.
Sopron KC
Kaposvári KK
56%
33%
3p táv.
Sopron KC
Kaposvári KK
58%
41%
1p bünt.
Sopron KC
Kaposvári KK
83%
91%
Sopron KC Kaposvári KK
Szerzett labda 9 8
Eladott labda 16 13
Lepattanó 30 22
Gólpassz 18 17
Fault 19 15
VAL 131 105
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jackson

Antino Alvares
X 17 1 1 100 0 0 0 5 8 63 6 9 67 0 0 0 5 0 5 1 4 5 1 6 0 0 23 35 0

Jogéla

Tauras
X 26 8 10 80 2 2 100 1 1 100 11 13 85 3 4 75 4 2 6 4 2 3 7 3 0 0 41 34 0

Thompson

James Bernard
X 15 4 8 50 1 1 100 1 2 50 6 11 55 2 2 100 2 0 2 1 3 1 1 5 0 0 16 33 0

Fazekas

Csaba Balázs
X 1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 1 2 50 1 1 2 1 0 0 1 1 0 0 3 19 0

Bagó

Martin
X 12 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 0 0 0 1 1 2 0 1 3 0 0 3 1 15 15 0

Borisov

Milos
22 1 5 20 2 5 40 4 4 100 7 14 50 4 4 100 5 1 6 0 3 3 5 3 0 0 26 25 0

Takács

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 3 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 15 0

Werner

Viktor
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 3 0 3 1 3 2 0 0 0 0 5 15 0

Halász

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 5 0

Sitku

Márton
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Schöll

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Popadic

Miljan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 22 33 67 5 9 56 11 19 58 38 61 62 10 12 83 25 5 30 9 16 19 15 18 3 1 131 200
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rivers

Demetre Earl
X 21 1 1 100 1 2 50 5 6 83 7 9 78 2 2 100 4 1 5 2 1 1 2 1 1 0 29 35 0

Krnjajski

Boris
X 10 2 3 67 0 0 0 2 2 100 4 5 80 0 0 0 1 0 1 0 2 3 6 9 0 0 23 34 0

Curry

Morris Sharaud
X 26 6 7 86 0 0 0 2 8 25 8 15 53 8 8 100 0 0 0 3 7 2 6 4 0 0 25 34 0

Hendlein

Roland
X 11 4 6 67 0 0 0 1 4 25 5 10 50 0 0 0 2 3 5 0 1 1 1 2 0 1 13 33 0

Jukic

Josip
X 13 5 11 45 0 0 0 1 1 100 6 12 50 0 1 0 4 2 6 0 0 2 2 0 0 2 14 24 0

Milisavljevic

Milos
5 1 5 20 0 0 0 1 5 20 2 10 20 0 0 0 0 1 1 2 1 3 2 1 0 0 2 20 0

Révész

Ádám
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 0 0 0 0 11 0

Baki

Gergely
0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 2 0 2 1 0 3 0 0 0 0 -1 9 0

Paár

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hock

Gergő János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Arnold
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 19 34 56 1 3 33 12 29 41 32 66 48 10 11 91 15 7 22 8 13 15 19 17 1 3 105 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek