Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2020/2021
2020. október 2. | 18:00
1. forduló
Messzi István Sportcsarnok
97 -90
(22-16, 20-27, 21-24, 21-17, 13-6)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Minár László Balázs, Pozsonyi László (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : A Kaposvár egy jó csapat, rutinos magyar játékosokkal és kiváló légiósokkal. Az első meccs mindig nehéz. Nem tudtuk teljesen azt játszani, amit elterveztünk, nem feküdt a vendégek felforgatott felállása a számunkra. Emiatt nem is jó ritmusban ment a játékunk. A végén azonban a kritikus pillanatokban megmutatták a srácok, hogy mekkora szívük van. Köszönöm a játékosok alázatos hozzáállását. Dolgozunk tovább, hogy minél több győzelmet szerezzünk Kecskemétnek, és köszönjük a szurkolóknak, hogy végig mellettünk álltak, és buzdítottak minket.

Vendég edző nyilatkozata
Fekete Ádám : Először is gratulálok Kecskemétnek. A végjátékban megdolgoztak érte, hogy megnyerjék a mérkőzést. A végén hibáztunk, majd dobtak egy-két extrát és ezzel visszajöttek a mérkőzésbe. Ettől függetlenül a saját csapatommal nagyon elégedett vagyok. A csapatból három játékos hiányzott, ami szintén nehezítette a játékunkat. Kecskemét felénk nőtt a lepattanókban, fizikálisan legyőztek minket, a végén a rutin és az összeszokottság is segítette őket.

Hazai játékos nyilatkozata
Rastko Dramicanin : A Kaposvár megmutatta, hogy hiányzói ellenére is nagyon masszív csapat, nem szabad őket lebecsülni. Mi sem tettük, és egy nagyon harcos meccsen tudtunk értékes győzelmet aratni hosszabbítás után. Köszönjük a szurkolóknak, hogy velünk voltak, és átsegítettek minket a holtpontokon!

Vendég játékos nyilatkozata
Demetre Rivers : Egy nagyon fizikális mérkőzésen vagyunk túl, ahol mindkét csapat győzelmet érdemelt volna. A hosszabbításban védekezésben, lepattanókban nem tudtunk jól teljesíteni, többet hibáztunk támadásban is, és ez okozta a vesztünket.


Dobástérkép
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kaposvári KK
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kaposvári KK
68%
74%
2p ktáv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kaposvári KK
20%
29%
3p táv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kaposvári KK
29%
35%
1p bünt.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Kaposvári KK
95%
80%
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét Kaposvári KK
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 11 12
Lepattanó 40 28
Gólpassz 23 19
Fault 23 22
VAL 140 117
Statisztika
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Derasimovic

Marko
X 17 6 9 67 0 2 0 1 3 33 7 14 50 2 2 100 6 1 7 0 0 1 3 3 0 0 23 41 0

Thomas JR

Cleveland Joseph
X 18 4 5 80 0 3 0 1 5 20 5 13 38 7 7 100 7 1 8 1 0 3 5 5 0 0 29 35 0

Dramicanin

Rastko
X 22 2 3 67 0 0 0 5 8 63 7 11 64 3 3 100 2 1 3 0 3 2 4 1 1 0 24 35 0

Karahodzic

Kemal
X 10 4 8 50 0 1 0 0 0 0 4 9 44 2 2 100 4 6 10 1 6 5 3 1 1 0 15 25 0

Lewis

Chester
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 2 0 2 1 2 0 0 6 11 0

Wittmann

Krisztián
10 2 3 67 0 1 0 1 9 11 3 13 23 3 4 75 2 2 4 2 1 3 3 6 0 0 13 36 0

Horti

Bálint
12 4 4 100 2 2 100 0 0 0 6 6 100 0 0 0 1 1 2 0 1 4 0 2 0 0 15 20 0

Pesakovic

Nikola
2 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 2 2 100 0 0 0 0 0 2 3 2 0 0 4 12 0

Kucsera

Dániel
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 3 2 5 1 0 1 0 1 1 0 11 10 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ivkovic

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cserkó

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 25 37 68 2 10 20 8 28 29 35 75 47 19 20 95 26 14 40 7 11 23 22 23 3 0 140 225
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rivers

Demetre Earl
X 32 6 9 67 1 2 50 5 8 63 12 19 63 3 4 75 3 1 4 3 0 3 7 0 0 0 38 45 0

Curry

Morris Sharaud
X 24 2 3 67 0 2 0 4 11 36 6 16 38 8 8 100 2 1 3 0 6 2 7 9 0 2 27 44 0

Hendlein

Roland
X 15 5 6 83 0 0 0 1 1 100 6 7 86 2 2 100 3 1 4 2 1 4 3 4 0 0 26 44 0

Krnjajski

Boris
X 12 3 3 100 1 2 50 1 5 20 5 10 50 1 2 50 6 0 6 0 2 2 2 4 0 1 16 41 0

Sinovec

Stefan
X 5 0 0 0 0 1 0 1 9 11 1 10 10 2 4 50 8 2 10 1 2 5 4 2 0 0 9 37 0

Baki

Gergely
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 5 0 0 0 0 -1 9 0

Hock

Gergő János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Bogdán

Benedek
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0

Veilandics

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Paár

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Puska

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Arnold
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 17 23 74 2 7 29 12 34 35 31 64 48 16 20 80 23 5 28 6 12 22 23 19 0 3 117 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek