Női Amatőr NB I. Zöld csoport- 2019/2020
2020. március 1. | 17:00
18. forduló
Kocsis Sándor Sportközpont
68 -57
(21-14, 12-21, 22-13, 13-9)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sentényi Barna, Jankovics Viktor Zsolt

Hazai edző nyilatkozata
Beliczay Zsolt : Nagyon örülök, hogy dacára a sok hiányzónak, sérültjeinknek, a kimerült juniorjainknak, sikerült megtörnünk a vereségsorozatunkat, és ismét győztünk hazai közönség előtt. Külön szeretném kiemelni Dobos Kírát, aki az idei szezon legjobb egyéni teljesítményét produkálta, kétségtelenül a mezőny legjobbja volt. Dicséret illeti ugyanakkor az egész csapatot, mert jól védekeztünk a magassági hátrány dacára is, és igazi csapatmunkával sikerült győznünk. Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és sok sikert kívánunk a továbbiakban

Vendég edző nyilatkozata
Németh Kata : Sajnálom, hogy kikaptunk ezen a mérkőzésen, mert úgy gondolom, hogy ennél azért jobbak vagyunk.Fejlődést mutattunk az őszi szezonhoz képest, de sajnos ez is kevés volt, így gratulálok az ellenfélnek.


Dobástérkép
Törekvés SE
Pilis Basket
Törekvés SE
Pilis Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Törekvés SE
Pilis Basket
61%
52%
2p ktáv.
Törekvés SE
Pilis Basket
20%
12%
3p táv.
Törekvés SE
Pilis Basket
11%
20%
1p bünt.
Törekvés SE
Pilis Basket
50%
62%
Törekvés SE Pilis Basket
Szerzett labda 12 6
Eladott labda 10 17
Lepattanó 43 47
Gólpassz 17 18
Fault 18 16
VAL 98 77
Statisztika
Törekvés SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dobos

Kíra Cintia
X 26 7 8 88 2 3 67 2 8 25 11 19 58 2 3 67 0 3 3 3 3 4 3 2 3 0 28 35 0

Széplaki

Márta
X 8 4 7 57 0 0 0 0 3 0 4 10 40 0 0 0 6 3 9 5 1 3 1 3 0 0 19 28 0

Sváb

Gréta Viktória
X 7 1 4 25 2 5 40 0 0 0 3 9 33 1 2 50 6 0 6 1 2 0 2 0 0 1 7 24 0

Széky

Anna
X 11 4 4 100 0 2 0 0 1 0 4 7 57 3 4 75 5 1 6 1 1 2 4 4 0 0 21 24 0

Czintos

Boglárka
X 4 1 2 50 0 3 0 0 3 0 1 8 13 2 2 100 3 0 3 1 1 4 1 3 0 1 4 20 0

Egri

Vivien
2 1 5 20 0 5 0 0 1 0 1 11 9 0 0 0 2 1 3 0 0 1 0 2 3 0 0 21 0

Mohos

Eszter
6 3 4 75 0 1 0 0 2 0 3 7 43 0 1 0 0 2 2 1 1 3 1 2 1 1 7 15 0

Horváth

Jázmin Mária
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 3 1 4 0 0 0 3 0 0 1 1 14 0

Szücs

Anna
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -1 10 0

Szilvási

Kincső
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 6 0 6 0 0 0 1 1 0 0 12 9 0
Összesen 5 68 23 38 61 4 20 20 2 18 11 29 76 38 8 16 50 32 11 43 12 10 18 16 17 7 4 98 200
Pilis Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Abaházy

Anna
X 10 5 9 56 0 3 0 0 0 0 5 12 42 0 2 0 6 1 7 1 1 4 4 3 3 1 18 29 0

Hidas

Réka Emma
X 9 2 2 100 1 6 17 1 8 13 4 16 25 0 0 0 5 3 8 0 2 3 0 1 0 1 4 29 0

Imre

Nóra
X 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 4 1 5 0 3 3 1 1 0 0 1 20 0

Erdődi

Anna
X 2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 2 3 0 1 3 0 2 0 2 3 17 0

Szammer

Anett
X 0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 2 3 0 2 1 0 0 0 0 -2 12 0

Farkas

Fanni
12 0 0 0 1 4 25 2 4 50 3 8 38 4 4 100 9 0 9 1 2 0 5 4 1 0 25 25 0

Pataki

Dóra Eszter
5 2 4 50 0 2 0 0 1 0 2 7 29 1 2 50 1 1 2 3 0 1 5 0 0 1 9 20 0

Zana

Klaudia Olimpia
10 4 4 100 0 5 0 0 0 0 4 9 44 2 2 100 2 1 3 0 5 1 1 4 0 0 8 18 0

Szabó

Berta Ilona
2 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 0 5 5 1 0 0 0 3 0 2 7 9 0

Hegyi

Hanna
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 7 0

Galba

Eszter
3 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 2 50 1 1 2 0 0 0 1 0 0 0 3 7 0

Imre

Noémi
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 1 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 7 0
Összesen 5 57 17 33 52 3 26 12 3 15 20 23 74 31 8 13 62 30 17 47 6 17 16 18 18 4 7 77 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek