Női Amatőr NB I. Zöld csoport- 2019/2020
2020. január 19. | 15:00
11. forduló
Kocsis Sándor Sportközpont
55 -72
(15-18, 8-17, 22-16, 10-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Válé Flórián, Jankovics Viktor Zsolt

Hazai edző nyilatkozata
Beliczay Zsolt : Gratulálok ellenfelünknek, jól játszottak és uralták a festéket, megérdemelten győztek! Számunkra az volt a szempont, hogy a múlt heti kudarcból elkezdjük a kilábalást. Az első félidőben ez nem sikerült, ráadásul úgy kerültünk 12 pontos hátrányban, hogy 5 ajtó-ablak ziccert kihagytunk. A második félidőben végre azt láthatta a közönségünk, amire képesek vagyunk. Hajtottunk, küzdöttünk, letámadtunk, agresszívan védekeztünk, és fel is kapaszkodtunk 1 labdára. Sajnos ebben nagyon elfáradtunk, illetve nem nagyon volt ellenszerünk ellenfelünk fizikális paramétereire a festékben, így végül a fordítás nem sikerült. Ami a második félidőben elkezdődött, azzal elégedett vagyok, ezt kell folytatnunk!

Vendég edző nyilatkozata
Farkasinszki Gyuláné : Küzdelmes mérkőzést játszottunk a Törekvés csapatával. Megnehezítette a dolgunkat az, hogy az egészpályás letámadásból, nagyon jó helyezkedéssel rengeteg labdát tudtak megszerezni a csapatomtól. Szerencsére azért voltak olyan játékosaim, akik a palánk alatt, illetve a hárompontos vonal mögül is igen jó százalékkal dobták be a helyzeteiket. Ettől függetlenül gratulálok a Törekvésnek, nagyon jó mérkőzést játszottunk. Az ilyen mérkőzésekre van szükség ebben a bajnokságban.


Dobástérkép
Törekvés SE
Nyíregyházi Kosársuli
Törekvés SE
Nyíregyházi Kosársuli
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Törekvés SE
Nyíregyházi Kosársuli
49%
55%
2p ktáv.
Törekvés SE
Nyíregyházi Kosársuli
22%
33%
3p táv.
Törekvés SE
Nyíregyházi Kosársuli
18%
25%
1p bünt.
Törekvés SE
Nyíregyházi Kosársuli
57%
67%
Törekvés SE Nyíregyházi Kosársuli
Szerzett labda 12 13
Eladott labda 17 16
Lepattanó 26 46
Gólpassz 18 24
Fault 16 13
VAL 64 114
Statisztika
Törekvés SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dobos

Kíra Cintia
X 11 5 7 71 0 2 0 0 5 0 5 14 36 1 2 50 0 1 1 2 2 1 1 4 1 0 8 32 0

Széky

Anna
X 2 1 4 25 0 1 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 2 2 4 1 4 1 1 3 0 1 3 21 0

Károlyi

Lilla
X 8 0 2 0 0 1 0 2 2 100 2 5 40 2 2 100 4 0 4 2 1 3 3 2 0 0 15 21 0

Harangi

Barbara
X 5 1 3 33 1 1 100 0 1 0 2 5 40 1 2 50 1 0 1 2 2 2 1 1 0 0 4 20 0

László

Boróka
X 4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 4 0 4 0 0 2 0 1 1 0 9 16 0

Széplaki

Márta
4 2 7 29 0 1 0 0 1 0 2 9 22 0 2 0 4 1 5 2 0 3 2 1 0 0 5 20 0

Sváb

Gréta Viktória
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 3 0 3 2 2 0 2 4 0 0 8 18 0

Egri

Vivien
8 3 4 75 1 2 50 0 2 0 4 8 50 0 0 0 0 1 1 0 2 1 0 1 0 0 4 18 0

Czintos

Boglárka
6 1 1 100 0 1 0 1 3 33 2 5 40 1 2 50 1 0 1 0 1 0 1 1 0 1 4 17 0

Mohos

Eszter
2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 1 0 1 0 2 2 1 0 0 0 0 11 0

Horváth

Jázmin Mária
3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 1 1 1 0 1 1 0 0 0 5 5 0

Redling

Blanka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 1 0
Összesen 5 55 17 35 49 2 9 22 3 17 18 22 61 36 8 14 57 20 6 26 12 17 16 13 18 2 2 64 200
Nyíregyházi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Borza

Laura
X 17 5 10 50 3 6 50 0 4 0 8 20 40 1 1 100 1 0 1 0 1 3 8 3 1 0 17 38 0

Takács

Anna
X 14 0 1 0 1 2 50 4 11 36 5 14 36 0 0 0 6 1 7 2 1 0 1 2 0 0 16 37 0

Karakó

Dorina Lilla
X 18 8 11 73 0 1 0 0 0 0 8 12 67 2 4 50 7 3 10 1 0 2 2 4 0 0 29 32 0

Farkasinszki

Orsolya
X 13 4 7 57 1 2 50 0 0 0 5 9 56 3 3 100 8 2 10 1 2 3 3 4 0 2 25 29 0

Mátyás

Eszter
X 1 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 1 1 100 1 5 6 4 3 2 0 1 0 0 6 19 0

Ványi

Kinga
0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 2 2 4 2 4 2 0 7 0 0 5 23 0

Ványi

Virág
9 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 1 3 33 5 3 8 2 5 0 2 2 1 0 16 19 0

Lukács

Panna
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 3 0

Lőrincz

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Orsolya Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Friderika Luca
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Homonyik

Dorka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 21 38 55 5 15 33 4 16 25 30 69 43 8 12 67 30 16 46 13 16 13 16 24 2 2 114 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek