Női NB I. A csoport- 2019/2020
2020. február 26. | 18:00
22. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
49 -82
(12-30, 14-13, 18-22, 5-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Frányó Péter, Nagy Viktor (Várhalmi Zsolt László)

Hazai edző nyilatkozata
Merim Mehmedovic : Az első negyedben nagy hátrányt szedtünk össze. Ezután sokmindent próbáltunk, de nem igazán sikerült. Ezek után inkább a szombati meccsre pihentettem a csapatot.

Vendég edző nyilatkozata
Zeljko Djokic : Amit a Csata meccsen abbahagytunk azt tudtuk folytatni, nagyon nagy iramot tudtunk diktálni, sok rádobásunk volt. Jó csapatként működtünk együtt, mivel 22 assistunk volt. A szezon hátralévő részében jönnek még fontos feladatok.

Hazai játékos nyilatkozata
Török Ágnes : Nehéz egy ilyen első negyed után fejben ott lenni, hogy megpróbáljunk mindent azért hogy felzárkózzunk. Sajnos ez nem sikerült, de megpróbálunk ebből tanulni, megyünk tovább. Csatán még van egy fontos mérkőzés.

Vendég játékos nyilatkozata
DOJKIC Ivana : Fantasztikus első negyedet produkáltunk. Volt néhány hullámvölgy, de nem volt olyan vészes. Nem engedtünk Győrt közelebb, elégedett vagyok.


Dobástérkép
UNI Győr MÉLY-ÚT
KSC-Szekszárd
UNI Győr MÉLY-ÚT
KSC-Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
UNI Győr MÉLY-ÚT
KSC-Szekszárd
56%
56%
2p ktáv.
UNI Győr MÉLY-ÚT
KSC-Szekszárd
13%
53%
3p táv.
UNI Győr MÉLY-ÚT
KSC-Szekszárd
31%
33%
1p bünt.
UNI Győr MÉLY-ÚT
KSC-Szekszárd
71%
69%
UNI Győr MÉLY-ÚT KSC-Szekszárd
Szerzett labda 6 16
Eladott labda 22 10
Lepattanó 31 34
Gólpassz 7 22
Fault 23 14
VAL 50 130
Statisztika
UNI Győr MÉLY-ÚT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barnai

Judit Eszter
X 5 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 1 1 100 5 1 6 0 4 3 3 0 1 0 9 25 0

Raksányi

Krisztina
X 3 0 1 0 0 1 0 1 5 20 1 7 14 0 0 0 0 0 0 1 2 1 1 0 0 0 -3 23 0

Dombai

Réka
X 4 1 3 33 0 1 0 0 1 0 1 5 20 2 4 50 3 2 5 0 3 3 4 0 0 2 4 21 0

Ygueravide Viana

Sandra
X 8 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 2 2 100 2 1 3 1 3 2 3 0 0 0 12 20 0

Taylor

Asia Meshae
X 8 3 6 50 1 2 50 0 0 0 4 8 50 0 0 0 0 2 2 2 4 2 1 1 0 0 6 16 0

Varga

Zsófia
5 1 2 50 0 1 0 1 2 50 2 5 40 0 0 0 6 1 7 0 1 5 1 3 0 0 12 23 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
7 2 2 100 0 3 0 1 2 50 3 7 43 0 0 0 2 0 2 1 1 1 1 1 0 0 7 20 0

Papp

Klaudia
2 1 1 100 0 3 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 0 0 0 0 3 1 0 1 0 0 -4 20 0

Dúl

Panka Dulcinea
5 0 1 0 1 1 100 1 2 50 2 4 50 0 0 0 2 1 3 1 1 3 0 0 0 0 6 14 0

Hollivay

Rachel Lashawn
2 1 3 33 0 2 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 1 0 0 1 8 0

Mansaré

Anna Manty
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 7 0

Baffy

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0
Összesen 5 49 14 25 56 2 16 13 4 13 31 20 54 37 5 7 71 22 9 31 6 22 23 14 7 1 2 50 200
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ruzickova

Marie
X 16 2 4 50 3 5 60 0 1 0 5 10 50 6 7 86 5 0 5 1 1 2 4 2 0 0 21 26 0

Mc Call

Erica Angelyn
X 11 0 2 0 4 6 67 1 3 33 5 11 45 0 0 0 6 2 8 2 1 1 4 0 2 0 20 25 0

Studer

Ágnes
X 7 1 1 100 1 2 50 1 3 33 3 6 50 0 0 0 1 1 2 2 1 2 1 6 0 0 14 24 0

Miklós

Melinda
X 6 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 3 4 75 0 1 1 1 0 2 2 3 0 0 11 23 0

Dojkic

Ivana
X 15 3 4 75 0 0 0 2 2 100 5 6 83 3 5 60 3 0 3 4 6 3 4 4 0 0 21 22 0

Marshall

Tyaunna Dominique
9 4 6 67 0 1 0 0 3 0 4 10 40 1 2 50 1 3 4 2 1 1 1 1 0 1 9 27 0

Theodoreán

Alexandra
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 1 2 3 2 0 1 0 2 0 0 12 16 0

Krnjic

Sara
9 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 5 9 56 2 2 4 2 0 0 6 3 0 0 17 15 0

Bálint

Réka
4 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 2 2 100 3 0 3 0 0 2 1 1 0 0 7 15 0

Studer

Zsuzsa
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 -2 7 0

Holcz

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 14 25 56 8 15 53 6 18 33 28 58 48 20 29 69 23 11 34 16 10 14 23 22 2 1 130 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek