Női NB I. A csoport- 2019/2020
2020. február 16. | 17:00
19. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
81 -72
(18-19, 17-15, 23-17, 23-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Minár László Balázs, Balogh Gyula (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Merim Mehmedovic : Nagyon jól dolgozott a csapat, ezzel egyébként szerdán sem volt gond. Ott sajnos kikaptunk, ezúttal viszont fontos győzelmet arattunk. Menni kell így tovább.

Vendég edző nyilatkozata
Raksányi Krisztina : Mint a falat kenyér, úgy kellett ez a siker. Minden labdáért, pontért meg kellett harcolni, de örülök, hogy ezt a küzdést siker koronázta. Reméljük, innen elindulunk felfelé.

Hazai játékos nyilatkozata
Magyar Bianka : Nem játszottunk jól, csapatként voltunk gyengébbek. Kevés labdát szereztünk, kevés asszisztunk volt, így pedig nem lehet nyerni. Ráadásul a győrieknél a légiósok is extra teljesítményt nyújtottak. Elnézést kell kérnem szurkolóinktól a teljesítményünk miatt.

Vendég játékos nyilatkozata
Doktor Anna : Nem bírtuk a szünet után ellenfelünk spanyol és amerikai játékosa által diktált iramot. Sajnáljuk a vereséget, mert azt gondolom, ennél sokkal jobb teljesítményre vagyunk képesek.


Dobástérkép
UNI Győr MÉLY-ÚT
TFSE-MTK
UNI Győr MÉLY-ÚT
TFSE-MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
UNI Győr MÉLY-ÚT
TFSE-MTK
58%
47%
2p ktáv.
UNI Győr MÉLY-ÚT
TFSE-MTK
33%
38%
3p táv.
UNI Győr MÉLY-ÚT
TFSE-MTK
28%
27%
1p bünt.
UNI Győr MÉLY-ÚT
TFSE-MTK
80%
91%
UNI Győr MÉLY-ÚT TFSE-MTK
Szerzett labda 12 4
Eladott labda 10 18
Lepattanó 30 40
Gólpassz 21 12
Fault 19 22
VAL 118 88
Statisztika
UNI Győr MÉLY-ÚT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ygueravide Viana

Sandra
X 21 2 4 50 0 1 0 4 9 44 6 14 43 5 5 100 4 0 4 2 3 4 8 4 0 0 28 34 0

Raksányi

Krisztina
X 5 2 3 67 0 1 0 0 2 0 2 6 33 1 2 50 4 1 5 4 1 0 3 5 0 0 16 33 0

Hollivay

Rachel Lashawn
X 16 7 13 54 0 1 0 0 0 0 7 14 50 2 2 100 2 1 3 0 1 3 3 1 1 1 16 27 0

Varga

Zsófia
X 6 1 2 50 2 3 67 0 2 0 3 7 43 0 0 0 3 0 3 1 0 5 0 2 0 0 8 14 0

Dúl

Panka Dulcinea
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 2 10 0

Taylor

Asia Meshae
19 5 8 63 2 4 50 0 1 0 7 13 54 5 7 71 5 2 7 2 4 3 4 3 0 1 23 27 0

Dombai

Réka
5 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 1 1 100 2 1 3 1 0 1 2 4 0 0 13 14 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 3 0 3 1 1 2 0 0 0 0 4 14 0

Barnai

Judit Eszter
6 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 1 0 1 0 0 1 2 0 1 0 8 13 0

Czank

Timea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 10 0

Papp

Klaudia
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 4 0

Mansaré

Anna Manty
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 21 36 58 4 12 33 5 18 28 30 66 45 16 20 80 25 5 30 12 10 19 22 21 2 2 118 200
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jenkins

Alisia La'Jewel Charlesneia
X 20 3 6 50 2 3 67 0 4 0 5 13 38 10 10 100 13 4 17 2 2 3 9 3 0 1 41 37 0

Bernáth

Réka
X 8 0 0 0 1 1 100 2 9 22 3 10 30 0 0 0 4 1 5 0 2 1 2 0 0 0 6 35 0

Jenkins

Chanise Monique
X 20 2 4 50 1 3 33 4 10 40 7 17 41 2 2 100 3 1 4 2 6 5 1 3 1 1 15 35 0

Arsenic

Kristina
X 10 1 2 50 2 5 40 0 1 0 3 8 38 4 6 67 5 2 7 0 3 2 3 0 1 0 11 32 0

Süle

Krisztina
X 2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 1 1 2 0 2 5 0 4 0 0 2 25 0

Doktor

Anna
12 1 2 50 0 1 0 2 3 67 3 6 50 4 4 100 0 1 1 0 0 1 3 1 0 0 14 16 0

Németh

Alma
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 2 1 3 0 2 3 1 0 0 0 -1 11 0

Boros

Berta Panna
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 1 0 0 0 6 0

Herman

Aliz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Kováts

Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Miháczi

Diána
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 8 17 47 6 16 38 8 30 27 22 63 35 20 22 91 29 11 40 4 18 22 19 12 2 2 88 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek