Női NB I. A csoport- 2019/2020
2019. december 28. | 17:00
13. forduló
MTK Kosárlabda Csarnok
93 -89
(20-11, 20-28, 22-18, 18-23, 13-9)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Vida József, Sallai István József (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Magyar Bianka : Óriási csatát nyertünk ma meg. Senkinek nem ment jól a játék, de amikor kellett, akkor lépett közbe csapatkapitányunk, és vállán vitte a lányokat a siker felé. Jó úton haladunk, januárban innen szeretnénk folytatni.

Vendég edző nyilatkozata
Meszlényi Róbert: : Úgy gondolom, hogy a TFSE egy nagy karácsonyi csomagot kapott, és nem tőlünk. Mást nem szeretnék mondani.

Hazai játékos nyilatkozata
Süle Krisztina : Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, utána viszont túlságosan is megnyugodtunk, így visszajött a játékba a PEAC. A mérkőzés összképében látszódott, hogy alaposan felkészültünk belőlük karácsony után, és egy emberként küzdöttünk a végsőkig. Végig hittem a sikerünkben.

Vendég játékos nyilatkozata
Maegan Conwright: : Sajnos az első negyedben későn ébredtünk, aminek sietős tempó lett a következménye, ugyanakkor büszkék lehetünk magunkra, mivel minden tőlünk telhetőt megtettünk, és végig meccsben voltunk a győzelemért.


Dobástérkép
TFSE-MTK
PEAC-Pécs
TFSE-MTK
PEAC-Pécs
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
PEAC-Pécs
60%
42%
2p ktáv.
TFSE-MTK
PEAC-Pécs
36%
40%
3p táv.
TFSE-MTK
PEAC-Pécs
27%
31%
1p bünt.
TFSE-MTK
PEAC-Pécs
65%
64%
TFSE-MTK PEAC-Pécs
Szerzett labda 10 8
Eladott labda 16 13
Lepattanó 49 43
Gólpassz 21 16
Fault 25 24
VAL 130 108
Statisztika
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jenkins

Chanise Monique
X 17 1 5 20 1 6 17 3 8 38 5 19 26 4 6 67 7 3 10 2 5 3 4 4 0 1 16 43 0

Jenkins

Alisia La'Jewel Charlesneia
X 19 5 8 63 0 2 0 0 1 0 5 11 45 9 14 64 14 4 18 2 1 4 10 2 0 0 39 41 0

Bernáth

Réka
X 8 1 3 33 0 0 0 1 5 20 2 8 25 3 4 75 6 0 6 3 2 3 3 5 0 0 16 34 0

Süle

Krisztina
X 27 7 9 78 0 1 0 3 7 43 10 17 59 4 5 80 1 1 2 1 2 3 6 4 0 0 30 31 0

Németh

Alma
X 2 0 3 0 1 1 100 0 1 0 1 5 20 0 0 0 3 2 5 0 3 4 0 3 1 0 4 27 0

Arsenic

Kristina
16 6 6 100 2 3 67 0 1 0 8 10 80 0 2 0 0 1 1 0 1 4 1 1 1 0 15 21 0

Doktor

Anna
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 2 3 1 1 3 0 0 0 0 4 13 0

Miháczi

Diána
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 2 3 0 1 1 0 0 0 0 1 5 0

Boros

Berta Panna
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 0 0 1 4 0

Herman

Aliz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 3 0

Angyal

Nikolett
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 3 0

Kováts

Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 21 35 60 5 14 36 7 26 27 33 75 44 20 31 65 33 16 49 10 16 25 24 21 2 1 130 225
PEAC-Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Udodenko

Taisiia
X 18 5 8 63 1 4 25 1 4 25 7 16 44 3 6 50 9 7 16 3 2 2 5 4 1 2 33 40 0

Sánta

Petra
X 8 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 3 3 100 4 1 5 1 1 4 3 3 0 0 16 33 0

Sarok

Nikolett
X 11 2 4 50 0 3 0 2 2 100 4 9 44 1 3 33 5 2 7 2 1 5 3 1 0 0 16 29 0

Wentzel

Nóra
X 4 1 2 50 1 4 25 0 1 0 2 7 29 0 0 0 2 0 2 0 2 2 0 1 0 0 0 27 0

Hegedűs

Janka
X 8 1 3 33 2 3 67 0 1 0 3 7 43 2 4 50 4 1 5 0 1 1 3 0 0 0 9 19 0

Conwright

Maegan Gabrielle
18 2 10 20 2 3 67 1 7 14 5 20 25 7 11 64 0 1 1 1 5 4 7 5 0 0 8 36 0

Szabó

Fanni Andrea
19 2 5 40 2 3 67 2 4 50 6 12 50 5 6 83 3 3 6 1 0 4 3 2 0 0 24 32 0

Ruják

Nóra Anna
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 0 0 0 2 5 0

Kaposi

Pálma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Habling

Lara
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 89 14 33 42 8 20 40 8 26 31 30 79 38 21 33 64 28 15 43 8 13 24 25 16 1 2 108 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek