Női NB I. A csoport- 2019/2020
2019. december 14. | 18:00
11. forduló
MTK Kosárlabda Csarnok
77 -75
(25-16, 20-16, 14-26, 18-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balog György Attila, Major Ádám, Sörlei Attila (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Magyar Bianka : Előre tudtuk, hogy ez lesz a szezon egyik legnehezebb meccse és ez a „félelmünk” be is igazolódott. Olyan határozott védekezése volt a vendégcsapatnak, hogy sokszor dadogott a kezünkben a labda. Összességében elégedett vagyok a lányokkal, augusztus óta kőkemény munkát végzünk minden edzésen és megérdemelt az általunk jelenleg elfoglalt pozíció. Brutális második körre számítunk, éppen ezért még többet fogunk dolgozni.

Vendég edző nyilatkozata
Balogh Judit : Nem lehetek teljesen boldog, ugyanis kikapatunk. DE nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen nálunk fiatal magyar játékosok kapnak hétről-hétre lehetőséget és főszerepet. Hosszú idő óta ez a találkozó bebizonyította, hogy nem lehet minket leírni. Ez a meccs is azt támasztja alá, hogy helyünk van az NB1-ben és a most kezdődő második körben maradandót tudunk majd alkotni, főleg azért, mert eddig nem nagyon játszottunk hazai pályán, tehát mindenki nagyon féljen tőlünk!

Hazai játékos nyilatkozata
Tóth Franka : Nüanszokon múlott a győzelmünk, és kijelenthetem, hogy megéreztük a vérszagot és a mai meccsen látható felfogással fogunk harcolni a jövőben az összes meccsünkön.

Vendég játékos nyilatkozata
Alisia Jenkins: : Mindkét csapat óriásit harcolt ma este, hála az égnek mi jöttünk ki győztesként. Látjuk a hibáinkat, tudjuk miben kell még fejlődni, ezért megteszünk mindent. Örülök a hatodik győzelmünknek és a középmezőnyben elfoglalt helyezésünknek.


Dobástérkép
TFSE-MTK
ELTE BEAC Újbuda
TFSE-MTK
ELTE BEAC Újbuda
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
ELTE BEAC Újbuda
56%
50%
2p ktáv.
TFSE-MTK
ELTE BEAC Újbuda
36%
31%
3p táv.
TFSE-MTK
ELTE BEAC Újbuda
22%
43%
1p bünt.
TFSE-MTK
ELTE BEAC Újbuda
79%
76%
TFSE-MTK ELTE BEAC Újbuda
Szerzett labda 12 9
Eladott labda 15 16
Lepattanó 37 31
Gólpassz 21 19
Fault 21 19
VAL 113 98
Statisztika
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jenkins

Chanise Monique
X 22 6 12 50 1 1 100 2 7 29 9 20 45 2 3 67 3 0 3 3 1 2 3 7 0 1 25 35 0

Jenkins

Alisia La'Jewel Charlesneia
X 22 5 9 56 2 5 40 0 0 0 7 14 50 8 9 89 6 4 10 3 4 2 6 4 1 0 34 32 0

Bernáth

Réka
X 10 2 2 100 0 1 0 2 3 67 4 6 67 0 0 0 5 0 5 0 1 2 1 1 1 0 15 29 0

Arsenic

Kristina
X 7 2 6 33 1 2 50 0 0 0 3 8 38 1 1 100 4 3 7 0 1 5 4 1 2 0 15 24 0

Süle

Krisztina
X 10 5 5 100 0 1 0 0 5 0 5 11 45 0 1 0 3 1 4 2 3 1 2 4 0 0 12 23 0

Doktor

Anna
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 1 0 2 0 0 0 0 0 15 0

Németh

Alma
2 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 3 4 1 0 3 2 2 1 1 9 15 0

Kovács

Vanessza Luca
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 1 9 0

Miháczi

Diána
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 3 1 1 0 0 0 -2 8 0

Boros

Berta Panna
4 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 4 6 0

Herman

Aliz
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 1 0 0 0 4 0

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 22 39 56 5 14 36 4 18 22 31 71 44 11 14 79 25 12 37 12 15 21 19 21 5 2 113 200
ELTE BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Dóra
X 22 0 1 0 3 6 50 5 8 63 8 15 53 1 2 50 5 0 5 2 3 4 3 7 0 1 28 36 0

Laklóth

Anna
X 14 0 1 0 2 4 50 3 8 38 5 13 38 1 2 50 4 2 6 3 5 1 6 4 0 0 19 36 0

Fogg

Abigail Margaret Anna
X 9 2 5 40 0 1 0 1 3 33 3 9 33 2 2 100 10 2 12 2 4 1 3 1 2 2 19 32 0

Galántai

Alma Eszter
X 7 1 1 100 1 5 20 1 3 33 3 9 33 0 0 0 0 1 1 0 3 1 0 2 0 1 1 29 0

Mérész

Beatrix
X 8 2 4 50 0 4 0 0 1 0 2 9 22 4 5 80 1 2 3 0 0 4 3 1 0 0 7 21 0

Tóth

Franka Emilia
8 2 2 100 1 2 50 0 0 0 3 4 75 2 3 67 2 2 4 2 1 2 2 3 0 0 16 20 0

Li

Ameela
2 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 3 1 0 1 3 11 0

Juhász

Angéla Blanka
5 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 1 1 100 0 0 0 0 0 4 1 0 0 0 5 9 0

György

Tímea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 6 0

Tóth

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vincze

Virág
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Zsámár

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 8 16 50 8 26 31 10 23 43 26 65 40 13 17 76 22 9 31 9 16 19 21 19 2 5 98 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek