Női NB I. A csoport- 2019/2020
2019. november 2. | 17:00
7. forduló
Szekszárd Városi Sportcsarnok
81 -79
(21-12, 15-23, 25-20, 20-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Balogh Gyula, Szilágyi Bálint (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Zseljkó Djokics : Ma kicsit szerencsések voltunk. Persze ez nekem, mint egy olyan edzőnek, aki mindig a maximumra törekszik, ez nem túl örvendetes. Nagyon rövid a kispadunk, sajnos ez ma nagyon előjött. Ma ameddig jó ritmusban voltunk, addig sima volt a győzelem, de végső soron örülök, hogy győztünk.

Vendég edző nyilatkozata
Magyar Bianka : Egy kicsit beragadtunk az elején, de aztán átjött az üzenetem a csapat felé, és sikerült szoros meccset játszani egy hazai pályán játszó, erős csapat ellen is. A egyik célunk idén, hogy olyan játékosokkal, akikről Magyarországon már lemondtak, mint Bernáth Petra vagy Kovács Vanessza, ilyen jó meccseket játszunk. Az ilyen játékra tudunk építeni.

Hazai játékos nyilatkozata
Erica McCall : Tudtuk, hogy az ellenfelünk az a fajta csapat, aki nem hagy semmit a pályán, és ma sajnos párszor megesett, hogy odaajándékoztuk a labdát, amitől vérszemet kaptak. A végén azért miénk lett a győzelem, és ennek tudni kell örülni.

Vendég játékos nyilatkozata
Bernáth Petra : Próbáltuk feltolni a védekezésünket a hárompontos fölé, és az így szerzett lehetőségekből eredményesnek lenni. Nagyon sokat dobunk edzéseken, és ez ma meg is látszott, hiszen ültek a hármasaink.


Dobástérkép
KSC-Szekszárd
TFSE-MTK
KSC-Szekszárd
TFSE-MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KSC-Szekszárd
TFSE-MTK
71%
57%
2p ktáv.
KSC-Szekszárd
TFSE-MTK
43%
21%
3p táv.
KSC-Szekszárd
TFSE-MTK
25%
43%
1p bünt.
KSC-Szekszárd
TFSE-MTK
47%
91%
KSC-Szekszárd TFSE-MTK
Szerzett labda 9 7
Eladott labda 12 12
Lepattanó 32 32
Gólpassz 23 17
Fault 19 23
VAL 116 105
Statisztika
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Studer

Ágnes
X 9 1 2 50 0 0 0 2 6 33 3 8 38 1 4 25 3 3 6 2 2 3 5 9 0 0 21 34 0

Dojkic

Ivana
X 19 6 9 67 0 0 0 1 4 25 7 13 54 4 6 67 3 0 3 3 2 4 4 5 0 1 24 28 0

Bálint

Réka
X 11 1 2 50 1 1 100 2 4 50 4 7 57 1 2 50 0 1 1 1 1 1 3 1 0 0 12 26 0

Ruzickova

Marie
X 15 6 9 67 1 4 25 0 0 0 7 13 54 1 2 50 3 2 5 0 1 2 5 1 1 0 19 25 0

Vincze

Nikolett
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 -3 12 0

Mc Call

Erica Angelyn
20 8 8 100 1 1 100 0 1 0 9 10 90 2 5 40 4 2 6 2 1 3 3 0 1 0 27 26 0

Theodoreán

Alexandra
7 2 3 67 0 0 0 1 4 25 3 7 43 0 0 0 3 2 5 1 2 5 2 3 0 0 12 24 0

Daniel

Cherise Michelle
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 -2 8 0

Miklós

Melinda
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 1 8 0

Kiss

Virág
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 0 0 1 1 0 0 4 6 0

Studer

Zsuzsa
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 1 3 0

Horváth

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 24 34 71 3 7 43 6 24 25 33 65 51 9 19 47 21 11 32 9 12 19 23 23 2 1 116 200
TFSE-MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jenkins

Chanise Monique
X 18 2 5 40 0 1 0 4 10 40 6 16 38 2 3 67 3 4 7 3 4 3 8 6 0 0 27 39 0

Jenkins

Alisia La'Jewel Charlesneia
X 8 3 7 43 0 1 0 0 0 0 3 8 38 2 2 100 6 2 8 2 2 4 3 3 0 2 17 38 0

Bernáth

Réka
X 21 3 3 100 0 0 0 5 7 71 8 10 80 0 0 0 6 1 7 1 2 3 1 1 0 0 27 35 0

Kovács

Vanessza Luca
X 10 3 4 75 1 5 20 0 0 0 4 9 44 2 2 100 5 1 6 1 0 5 1 0 1 0 14 30 0

Süle

Krisztina
X 15 1 1 100 1 3 33 3 9 33 5 13 38 2 2 100 0 0 0 0 2 2 3 5 0 0 13 29 0

Kováts

Gabriella
3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 1 1 0 0 2 2 0 0 0 5 12 0

Doktor

Anna
4 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 3 33 2 2 100 1 1 2 0 1 3 1 1 0 0 5 9 0

Miháczi

Diána
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 -1 5 0

Boros

Berta Panna
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 3 0

Herman

Aliz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Arsenic

Kristina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 12 21 57 3 14 21 13 30 43 28 65 43 10 11 91 21 11 32 7 12 23 19 17 1 2 105 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek