Női NB I. A csoport- 2019/2020
2019. október 26. | 18:00
6. forduló
Kozármislenyi Sportcsarnok
54 -92
(15-21, 9-25, 19-23, 11-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Ádám József, Fodor Attila, Szilágyi Bálint (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Vanja Miljkovic : Minden kezdet nehéz, most még nem voltak kimondott elvárásaim. Arra voltam kíváncsi, hogyan reagálnak a lányok a filozófiámra. Dolgozunk tovább, hogy jó formába kerüljünk.

Vendég edző nyilatkozata
Milos Pavlovic : Nagyon örülök a győzelemnek, szükségünk volt erre a sikerre a kemény spanyolországi vereség után. A célunkat elértük, fiatal játékosaim lehetőséget kaptak, és éltek is vele.

Hazai játékos nyilatkozata
Szücs Lilla : Egész jól kezdtük a mérkőzést védekezésben és agresszivitásban, de hamar elfáradtunk és nem tudtuk tartani ezt a ritmust. A védekezés nem úgy alakult, ahogy megbeszéltük, nagyon sok a 92 kapott pont.

Vendég játékos nyilatkozata
Dombai Réka : Nagyon büszke vagyok a csapatra hogy ilyen jól reagáltunk a spanyolországi vereséget követően. A mai meccsen a korábbi formánk visszahozása volt a cél, ez sikerült és örülök, hogy mindenki pályára tudott lépni, valamint a győzelemnek is.


Dobástérkép
PINKK-Pécsi 424
UNI Győr MÉLY-ÚT
PINKK-Pécsi 424
UNI Győr MÉLY-ÚT
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PINKK-Pécsi 424
UNI Győr MÉLY-ÚT
59%
57%
2p ktáv.
PINKK-Pécsi 424
UNI Győr MÉLY-ÚT
36%
48%
3p táv.
PINKK-Pécsi 424
UNI Győr MÉLY-ÚT
0%
46%
1p bünt.
PINKK-Pécsi 424
UNI Győr MÉLY-ÚT
63%
92%
PINKK-Pécsi 424 UNI Győr MÉLY-ÚT
Szerzett labda 2 12
Eladott labda 18 6
Lepattanó 25 32
Gólpassz 10 18
Fault 22 21
VAL 59 139
Statisztika
PINKK-Pécsi 424
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tenyér

Zsófia
X 2 1 3 33 0 0 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 1 1 2 0 2 3 2 4 1 0 4 35 0

Stach

Emma
X 9 2 4 50 0 4 0 0 3 0 2 11 18 5 6 83 7 0 7 0 7 4 6 3 1 2 9 33 0

Jáhni

Zsófia Anna
X 7 2 5 40 1 3 33 0 1 0 3 9 33 1 1 100 2 3 5 0 2 1 2 2 0 0 8 26 0

Landry

Shenita
X 17 4 4 100 2 4 50 0 0 0 6 8 75 5 9 56 5 0 5 0 3 3 5 0 0 0 18 26 0

Szűcs

Lilla Katalin
X 13 3 3 100 3 5 60 0 0 0 6 8 75 1 3 33 1 0 1 2 0 2 3 1 0 0 16 26 0

Vári

Zita
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 4 2 1 0 0 0 -4 15 0

Kovács

Kitti Regina
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 3 1 0 1 0 1 12 0

Séra

Nikolett
2 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 9 0

Zsilinszki

Lilla
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 0 1 1 0 1 0 6 8 0

Szabó

Laura
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 7 0

Horváth

Zsanett
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -1 2 0

Pucz

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 54 13 22 59 8 22 36 0 9 0 21 53 40 12 19 63 19 6 25 2 18 22 21 10 4 2 59 200
UNI Győr MÉLY-ÚT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dombai

Réka
X 12 3 4 75 2 4 50 0 1 0 5 9 56 2 2 100 2 0 2 2 0 2 2 2 1 0 17 23 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
X 8 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 8 8 100 4 0 4 1 0 1 5 1 0 0 15 20 0

Barnai

Judit Eszter
X 5 1 4 25 1 2 50 0 0 0 2 6 33 1 2 50 4 0 4 1 0 4 3 3 0 0 11 19 0

Ygueravide Viana

Sandra
X 10 1 1 100 1 3 33 1 1 100 3 5 60 3 4 75 1 2 3 2 0 1 3 2 1 0 18 17 0

Hruscakova

Zofia
X 17 4 5 80 2 4 50 1 1 100 7 10 70 2 2 100 3 1 4 0 1 2 1 1 0 0 19 17 0

Révész

Boróka
6 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 2 100 1 0 1 1 0 2 1 2 0 1 9 20 0

DeVaughn

Alicia Renee
5 1 1 100 0 1 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 2 1 3 1 1 3 3 0 0 1 10 17 0

Mansaré

Anna Manty
2 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 1 1 2 0 0 0 0 2 16 0

Dúl

Panka Dulcinea
5 1 1 100 0 1 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 1 1 2 3 0 1 1 5 0 0 13 14 0

Czank

Timea
10 0 1 0 1 1 100 2 2 100 3 4 75 2 2 100 3 1 4 0 2 0 1 1 0 1 13 14 0

Varga

Zsófia
12 0 1 0 5 6 83 0 0 0 5 7 71 2 2 100 1 1 2 0 1 2 1 0 0 1 12 14 0

Baffy

Fanni
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 1 1 0 0 0 9 0
Összesen 5 92 13 23 57 13 27 48 6 13 46 32 63 51 22 24 92 24 8 32 12 6 21 22 18 2 4 139 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek