MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020

2020. 01. 29 | 19:00

20. forduló

first teams logo

SMAFC

2020. 01. 29 | 19:00

90 - 94

Békés

second teams logo

(11-17, 28-29, 24-23, 27-25)

Helyszín: Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok

Játékvezetők: Tóth Kálmán , Szalai Zsolt , Kaposi Renátó

Ellenőr: Németh Csaba János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Csaplár-Nagy Arnold : Gratulálok a Békés csapatának. Sajnos adtunk nekik egy akkora előnyt, melyet hiába tudtunk visszahozni, majd a magunk javára fordítani a találkozót, ez felemésztette minden erőnket és a végén vereséget szenvedtünk.

Vendég edző nyilatkozata

Balog Vilmos : A hosszú utazás után tartottunk ettől a mérkőzéstől, hiszen Békésen is már tizenhárom ponttal vezettünk, mégis kikaptunk. Nagyon felszívta magát a csapatom erra a találkozóra, az első negyedben jól is játszottunk, ám sajnos elfogyott a lendület. Ezt követően szerencsére mindig találtunk egy olyan játékost, aki tudott lendíteni a csapat szekerén és ez a végén pár pontos győzelmet eredményezett. Gratulálok az ellenfélnek, nagyon jó mérkőzés volt

Statisztika

team logo SMAFC
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Czukor Bence Czukor Bence * 22 35 6 8 75 1 1 100 0 3 0 8 9 88.9 6 0 6 0 2 4 11 6 0 0 37 0 0 0 0
0 Bakk Krisztián Bakk Krisztián * 15 31 2 2 100 2 3 66.7 1 3 33.3 4 4 100 7 0 7 5 4 4 2 1 0 0 23 0 0 0 0
0 Márkus Tamás Márkus Tamás * 7 29 2 3 66.7 0 1 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 1 5 1 4 0 0 6 0 0 0 0
0 Németh Márk Németh Márk * 3 27 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 4 0 4 0 0 1 0 1 0 0 5 0 0 0 0
0 Kovács Benedek Kovács Benedek * 6 19 3 3 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 1 2 2 0 1 0 0 8 0 0 0 0
0 Horváth Máté Horváth Máté 7 20 2 2 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 2 2 2 0 3 0 0 11 0 0 0 0
0 Krajisnik Dorde Krajisnik Dorde 17 18 5 6 83.3 0 1 0 2 5 40 1 1 100 0 2 2 0 0 3 2 0 0 1 16 0 0 0 0
0 Panta István Panta István 11 17 5 6 83.3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 1 2 0 2 4 3 2 1 0 14 0 0 0 0
0 Szegedi Márton Dezső Szegedi Márton Dezső 2 3 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 3 0 0 0 0
0 Heiszenberger Norbert Heiszenberger Norbert 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
0 Karsai Attila Karsai Attila 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Tukovits Balázs Tukovits Balázs 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
90 200 26 31 83.9 3 6 50 6 23 26.1 14 16 87.5 21 4 25 8 13 26 19 18 2 1 122
team logo Békés
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Koma Dániel Koma Dániel * 19 37 4 8 50 1 2 50 0 2 0 9 12 75 4 5 9 4 4 0 9 2 0 0 29 0 0 0 0
0 Krstic Daniel Krstic Daniel * 25 36 1 4 25 1 1 100 7 13 53.8 0 0 0 0 1 1 0 2 2 1 2 0 1 18 0 0 0 0
0 Kertész Dániel Kertész Dániel * 9 31 3 5 60 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 6 0 6 0 3 2 2 4 0 1 14 0 0 0 0
0 Lógár Bence Lógár Bence * 10 23 3 3 100 0 1 0 0 2 0 4 4 100 1 1 2 1 1 1 2 0 1 0 12 0 0 0 0
0 Vass Dominik Vass Dominik * 6 22 0 0 0 0 0 0 2 8 25 0 0 0 1 0 1 1 1 3 1 1 0 0 3 0 0 0 0
0 Szabó Norbert Szabó Norbert 13 20 0 0 0 0 2 0 3 3 100 4 6 66.7 3 1 4 0 1 2 3 0 0 0 15 0 0 0 0
0 Balog Gábor Balog Gábor 7 18 2 3 66.7 0 0 0 0 1 0 3 3 100 5 2 7 0 1 4 5 5 0 0 21 0 0 0 0
0 Osiyemi Adebayo Osiyemi Adebayo 5 13 1 1 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 0 0 0 0 1 6 2 1 0 0 5 0 0 0 0
0 Nógrádi Zsolt Nógrádi Zsolt 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Kiss Gábor Kiss Gábor 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Balog Ákos Balog Ákos 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
94 200 14 24 58.3 2 6 33.3 13 33 39.4 23 29 79.3 20 10 30 6 14 20 25 15 1 2 117

Dobástérkép

SMAFC
Békés
SMAFC
Békés

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
SMAFC
Békés
84%
58%
2p ktáv.
SMAFC
Békés
50%
33%
3p táv.
SMAFC
Békés
26%
39%
1p bünt.
SMAFC
Békés
88%
79%
SMAFC Békés
Szerzett labda 8 6
Eladott labda 13 14
Lepattanó 25 30
Gólpassz 18 15
Fault 26 20
VAL 122 117