Férfi NB I. B Zöld csoport- 2019/2020
2019. december 20. | 19:00
15. forduló
Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok
90 -80
(26-21, 24-28, 17-21, 23-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gaál István Tamás, Lövei László, Kruk Melinda (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Csaplár-Nagy Arnold : Nagyon örülök a győzelemnek! Gratulálok a csapatomnak nagyon jól küzdöttünk! Boldog Karácsonyt kívánok minden SMAFC játékosnak, szurkolónak és vezetőnek! Továbbá gratulálok a Bonyhád csapatának is nagyszerű ellenfél voltak a mai napon! Következő évben szeretnénk hasonlóan jó teljesítmény nyújtani!

Vendég edző nyilatkozata
Morgen Frigyes : Két hasonló játékerőt képviselő csapatot láttunk ma! Azt gondolom, hogy mindkét társaság megérdemelte volna ma a győzelmet! Sajnos mi ma azokban a periódusokban nem tudtunk élni a lehetőséggel amikor magunk oldalára tudtuk volna fordítani a mérkőzést. Illetve az első félidőben jobb százalékkal tudtunk még dolgozni leginkább a kinti dobásokat illetően. A második félidőben pedig a zóna ellen bár kialakítottunk jó helyzeteket a festék területén, de sajnos ezeket rendre elrontottuk, így kialakult az utolsó 2 percre egy olyan előny amivel már nem tudtunk nagyon mit kezdeni. Gratulálok a Sopronnak további sok sikert kívánok Nekik!


Dobástérkép
SMAFC
Bonyhádi KSE
SMAFC
Bonyhádi KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
SMAFC
Bonyhádi KSE
72%
55%
2p ktáv.
SMAFC
Bonyhádi KSE
29%
12%
3p táv.
SMAFC
Bonyhádi KSE
33%
36%
1p bünt.
SMAFC
Bonyhádi KSE
56%
70%
SMAFC Bonyhádi KSE
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 14 10
Lepattanó 40 32
Gólpassz 21 22
Fault 15 23
VAL 127 96
Statisztika
SMAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bakk

Krisztián
X 18 2 3 67 0 0 0 4 11 36 6 14 43 2 2 100 12 1 13 4 2 1 2 5 1 0 33 36 0

Czukor

Bence
X 18 7 7 100 0 1 0 0 3 0 7 11 64 4 7 57 5 0 5 0 1 1 7 2 0 0 24 30 0

Márkus

Tamás
X 10 1 3 33 0 0 0 2 3 67 3 6 50 2 4 50 2 0 2 1 2 2 3 2 0 0 11 28 0

Kovács

Benedek
X 14 5 10 50 1 1 100 0 0 0 6 11 55 2 5 40 2 2 4 1 1 5 4 3 2 1 19 22 0

Soós

Bence
X 4 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 2 2 100 0 0 0 1 5 0 2 3 0 0 3 21 0

Panta

István
13 4 4 100 0 0 0 1 2 50 5 6 83 2 5 40 4 0 4 1 3 3 4 3 0 0 18 26 0

Papp

Barna
8 0 0 0 1 4 25 2 8 25 3 12 25 0 0 0 3 2 5 0 0 2 1 2 0 0 7 19 0

Németh

Márk
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 5 2 7 0 0 1 0 1 0 0 12 18 0

Hencz

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Horváth

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Heiszenberger

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szegedi

Márton Dezső
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 21 29 72 2 7 29 10 30 33 33 66 50 14 25 56 33 7 40 8 14 15 23 21 3 1 127 200
Bonyhádi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pupp

Bence
X 0 0 2 0 0 3 0 0 1 0 0 6 0 0 0 0 0 0 0 1 4 1 2 9 0 0 2 29 0

Tömösváry

Máté
X 11 2 3 67 0 2 0 1 1 100 3 6 50 4 7 57 4 3 7 1 1 4 4 0 0 1 16 28 0

Somogyfoki

Szabolcs Gábor
X 14 5 9 56 0 2 0 0 3 0 5 14 36 4 4 100 6 2 8 0 1 1 3 5 0 0 20 23 0

Baki

Sándor
X 10 2 4 50 1 2 50 1 4 25 4 10 40 1 4 25 2 1 3 3 0 5 2 1 0 1 10 20 0

Gébert

Attila
X 10 2 4 50 0 2 0 1 1 100 3 7 43 3 3 100 2 1 3 0 1 3 2 3 1 1 14 20 0

Pajor

Dávid
11 1 1 100 0 1 0 3 7 43 4 9 44 0 0 0 2 0 2 1 1 4 0 1 0 0 9 21 0

Dorogi

Gergő
9 3 3 100 0 1 0 1 3 33 4 7 57 0 0 0 5 0 5 1 1 3 0 1 0 0 12 16 0

Rutkai

Péter
0 0 0 0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 -1 12 0

Csobán

Dávid
6 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 4 12 0

Maskaljevic

Patrik
5 0 2 0 0 0 0 1 1 100 1 3 33 2 2 100 1 1 2 1 1 0 1 2 0 0 8 10 0

Ugrinic

Sinisa
4 1 1 100 1 2 50 0 2 0 2 5 40 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 9 0
Összesen 5 80 16 29 55 2 17 12 10 28 36 28 74 38 14 20 70 24 8 32 9 10 23 14 22 1 3 96 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek