Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2020. március 7. | 17:00
23. forduló
Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja
97 -83
(22-20, 23-20, 24-17, 28-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Vida József, Varga Zoltán, Vadász Csaba (Maár Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Cservék Csaba : Úgy gondolom, hogy egy rangadót tudtunk megnyerni egy nagyon jó csapat ellen. A mérkőzésen volt két-három hullámvölgyünk, amiből egy időkéréssel vagy egy cserével nagyon jól ki tudtunk jönni. Az elmúlt meccsek jó dobóformáját ma is tudtuk produkálni. Ha a palánk alatti játékunk egy kicsit hatékonyabb, még simább lett volna a mérkőzés, de nem vagyok telhetetlen. Nagyon örülök annak is, hogy a majdnem teltházas csarnokban ki tudtuk szolgálni szurkolóinkat egy ilyen szép győzelemmel.

Vendég edző nyilatkozata
Hencsey Tamás : Először is gratulálok a hazai csapatnak, abszolút megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Nagyon jól játszottak, jó ritmusban kosárlabdáztak. Ugyanakkor el kell mondjam nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, de ma meg kell tegyem. Ez a játékvezetői hármas különösen az első félidőben nagyon magas lóról nézett a csapatomra, talán ezt így nem lehet. Ettől függetlenül a bajai csapat magabiztosan nyert. Nagyon rosszul dobtunk a hárompontosvonalon túlról. Nekünk dolgozni kell tovább, vannak problémáink és vannak sérültjeink. A munkában hiszek, dolgozni kell napról-napra és óráról-órára. Nagyon keményen és fókuszáltan, ennek meg lesz az eredménye.


Dobástérkép
Bajai Bácska FKE
MAFC
Bajai Bácska FKE
MAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Bajai Bácska FKE
MAFC
45%
63%
2p ktáv.
Bajai Bácska FKE
MAFC
38%
29%
3p táv.
Bajai Bácska FKE
MAFC
47%
23%
1p bünt.
Bajai Bácska FKE
MAFC
84%
68%
Bajai Bácska FKE MAFC
Szerzett labda 1 6
Eladott labda 11 8
Lepattanó 39 33
Gólpassz 21 12
Fault 21 24
VAL 128 100
Statisztika
Bajai Bácska FKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pongó

Martin
X 29 4 7 57 2 5 40 4 8 50 10 20 50 5 5 100 7 4 11 0 1 3 2 9 0 0 40 40 0

Jakab

Péter
X 21 4 11 36 0 0 0 2 6 33 6 17 35 7 9 78 3 3 6 1 2 4 7 1 0 2 21 37 0

Vukicevic

Milos
X 13 5 7 71 0 2 0 1 2 50 6 11 55 0 1 0 6 4 10 0 2 2 3 3 0 0 21 33 0

Nagy

Dániel
X 7 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 4 4 100 3 1 4 0 0 3 4 1 0 0 13 32 0

Goldring

József Bence
X 21 0 1 0 1 1 100 5 9 56 6 11 55 4 4 100 5 0 5 0 3 4 4 4 0 0 26 30 0

Goldring

Gergő
3 0 1 0 0 0 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 5 13 0

Kővágó-Laska

Márk
3 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 2 50 1 0 1 0 0 4 1 1 0 0 3 10 0

Fehér

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 3 1 1 0 0 0 -1 5 0

Kollár

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dr. Ágfalvi

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bene

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 14 31 45 3 8 38 14 30 47 31 69 45 21 25 84 26 13 39 1 11 21 23 21 0 2 128 200
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Richmond

Ryan
X 24 6 8 75 2 7 29 1 6 17 9 21 43 5 7 71 8 2 10 1 0 1 8 3 0 0 32 37 0

Tóth

Péter
X 28 4 6 67 1 3 33 5 11 45 10 20 50 3 4 75 6 2 8 1 3 4 2 4 0 0 29 30 0

Katona

József Bence
X 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0 0 6 0 0 0 0 0 1 1 1 0 1 2 0 0 0 -2 26 0

Csapai

Péter Zsolt
X 2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 1 0 1 0 1 1 0 1 1 0 0 0 2 17 0

Harazin

Tamás Gábor
X 4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 0 2 2 0 1 4 2 2 0 0 7 15 0

Bordács

Gábor Soma
12 6 9 67 0 1 0 0 0 0 6 10 60 0 2 0 5 1 6 0 2 5 1 1 1 0 13 28 0

Lakits

András
8 2 3 67 0 0 0 0 3 0 2 6 33 4 4 100 1 3 4 1 0 1 3 2 0 0 14 20 0

Misek

Levente Henrik
5 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 4 50 1 1 100 0 0 0 1 2 2 2 0 1 0 5 14 0

Bartha

Ákos
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 4 0 0 0 0 0 9 0

Polgárdy

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Németh

Bence Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Herló

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 22 35 63 4 14 29 6 26 23 32 75 43 13 19 68 22 11 33 6 8 24 21 12 2 0 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek