Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2020. február 8. | 17:00
20. forduló
Bálint Márton Általános Iskola és Gimnázium
75 -96
(20-36, 20-17, 19-23, 16-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balogh Gyula, Horváth Csongor Béla, Kapusi Gábor (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Horváth Balázs : Szeretnék gratulálni a Nyíregyháza csapatának, szerintem a legjobb csapat a bajnokságban és ezt az első negyedben meg is mutatták. Megpróbáltunk mindent megtenni a győzelemért, de ebben a felállásban ez volt a maximum. Dolgozunk tovább, most jön a bajnokság azon szakasza, ahol eldől minden. Győzelmeket kell gyűjtenünk, ha szeretnénk elérni a céljainkat, az biztos, hogy ezért harcolni fogunk.

Vendég edző nyilatkozata
Siska János : Gratulálok a csapatunknak, jól kezdtük a mérkőzést, aztán a második negyedben kicsit visszavettünk az agresszivitásból, de úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. Sajnálom, hogy az MTK betegségek miatt nem tudott teljes csapattal kiállni, sok sikert kívánok nekik a továbbiakra.


Dobástérkép
MTK-Elite Basket
Nyíregyháza
MTK-Elite Basket
Nyíregyháza
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MTK-Elite Basket
Nyíregyháza
73%
81%
2p ktáv.
MTK-Elite Basket
Nyíregyháza
20%
33%
3p táv.
MTK-Elite Basket
Nyíregyháza
17%
47%
1p bünt.
MTK-Elite Basket
Nyíregyháza
67%
83%
MTK-Elite Basket Nyíregyháza
Szerzett labda 10 14
Eladott labda 16 15
Lepattanó 32 28
Gólpassz 17 29
Fault 19 16
VAL 92 144
Statisztika
MTK-Elite Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Szabolcs Szilárd
X 8 1 2 50 0 0 0 2 7 29 3 9 33 0 0 0 5 0 5 1 0 4 2 2 0 0 12 31 0

Szatmári

Zsombor
X 24 10 10 100 0 3 0 1 3 33 11 16 69 1 1 100 4 3 7 1 1 4 2 3 0 0 31 30 0

Farkas

Sándor Dániel
X 3 0 1 0 0 0 0 1 7 14 1 8 13 0 0 0 3 0 3 0 2 1 0 3 0 1 0 28 0

Takács

András
X 6 3 6 50 0 0 0 0 5 0 3 11 27 0 1 0 4 1 5 1 2 2 2 1 0 1 4 26 0

Dobos

Márk
X 8 2 3 67 0 0 0 1 4 25 3 7 43 1 1 100 0 1 1 2 3 1 3 4 0 0 11 18 0

Bognár

Mátyás
11 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 7 10 70 2 0 2 3 4 2 4 2 1 0 13 22 0

Czakó

Tamás
8 4 5 80 0 1 0 0 0 0 4 6 67 0 0 0 5 1 6 0 0 2 1 2 0 1 15 21 0

Juhász

Kájusz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 8 0

Tóth

András
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 -3 5 0

Bagi

Donát
5 1 3 33 1 1 100 0 0 0 2 4 50 1 2 50 0 1 1 1 1 1 1 0 0 0 4 4 0

Harsányi

András Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 4 0

Vranek

Máté
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 2 2 0 0 1 0 0 0 0 4 3 0
Összesen 5 75 24 33 73 1 5 20 5 30 17 30 68 44 10 15 67 23 9 32 10 16 19 16 17 1 3 92 200
Nyíregyháza
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bus

Iván Krisztián
X 10 1 1 100 0 0 0 1 5 20 2 6 33 5 7 71 4 0 4 2 3 2 5 15 0 0 27 35 0

Hobbs

Bryton Antonio
X 25 4 6 67 0 3 0 4 6 67 8 15 53 5 5 100 3 0 3 4 4 1 4 4 0 1 29 32 0

Tóth

Gergely
X 21 5 5 100 2 3 67 1 2 50 8 10 80 4 5 80 5 2 7 3 1 1 5 4 0 0 36 30 0

Szobi

Dániel
X 9 0 0 0 0 1 0 3 4 75 3 5 60 0 0 0 1 1 2 1 1 3 0 2 0 0 11 27 0

Mokánszki

Máté
X 16 1 1 100 0 0 0 3 5 60 4 6 67 5 6 83 4 0 4 2 1 2 3 0 1 0 22 27 0

Dancsecs

András
5 0 1 0 1 2 50 1 4 25 2 7 29 0 0 0 1 0 1 1 3 2 1 3 0 0 3 24 0

Sitku

Márton
5 1 1 100 0 0 0 1 5 20 2 6 33 0 0 0 4 0 4 1 2 2 0 1 2 0 7 17 0

Czinger

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 0 2 1 0 0 0 4 6 0

Vaskó

György
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 5 2 0

Hengsperger

István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Demeter

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bazsó

Brúnó Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 96 13 16 81 3 9 33 15 32 47 31 57 54 19 23 83 24 4 28 14 15 16 19 29 3 1 144 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek