Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2020. február 7. | 18:00
20. forduló
BMTE Fonyódi Antal Sportcsarnok
90 -79
(17-15, 18-24, 25-16, 30-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Csabai-Kaskötő Brigitta, Kovács Nimród János, Makrai Márton (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Károly Máté : Tartottam a mérkőzéstől, mert volt egy nagy hiányzónk Kovács Soma személyében illetve tudtuk, hogy az ellenfél egy nagyon erős csapat. Az első félidőben nem találtuk a játékunkat sem elől sem hátul, sokat hibáztunk. A szünetben átbeszéltük ezeket a dolgokat, sokkal egységesebben jöttünk ki a második félidőre, úgy érzem a második etapban mutatott teljesítményünk alapján megérdemelten nyertünk. Jön a Hepp Kupa, nagyon készülünk rá, szeretnénk ott is szép sikert elérni, a BKG-nak meg további sok sikert szeretnék kívánni a bajnokságban!

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : Nagyon jó formában van a Budafok, úgyhogy nagy reményekkel megy majd a Hepp Kupa négyes döntőre. Megpróbáltuk megkeseríteni a dolgukat, mind a két csapat megpróbálta meglepni a másikat. Mi azzal, hogy az amerikai fiú nem játszott, ők pedig azzal, hogy Kovács Soma nem lépett pályára. Úgy gondolom, hogy nyílt volt a lehetőség mind a két csapat számára, a Budafok élt vele jobban, főleg a második félidőben.


Dobástérkép
BUDAFOK
BKG-Príma SE
BUDAFOK
BKG-Príma SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
BUDAFOK
BKG-Príma SE
65%
38%
2p ktáv.
BUDAFOK
BKG-Príma SE
33%
23%
3p táv.
BUDAFOK
BKG-Príma SE
29%
37%
1p bünt.
BUDAFOK
BKG-Príma SE
62%
81%
BUDAFOK BKG-Príma SE
Szerzett labda 7 11
Eladott labda 16 12
Lepattanó 41 36
Gólpassz 21 14
Fault 20 19
VAL 126 97
Statisztika
BUDAFOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Dániel Géza
X 14 5 8 63 0 2 0 0 0 0 5 10 50 4 5 80 9 4 13 0 0 4 5 4 0 0 30 32 0

Horváth

Márton
X 16 8 8 100 0 1 0 0 0 0 8 9 89 0 0 0 13 3 16 0 3 3 1 3 3 0 35 31 0

Lados

Erik Botond
X 20 5 8 63 3 3 100 1 1 100 9 12 75 1 2 50 1 0 1 1 5 3 2 3 1 0 19 31 0

Jilling

László
X 11 1 3 33 0 1 0 2 8 25 3 12 25 3 4 75 2 0 2 0 0 3 3 1 0 0 7 27 0

Puszta

Dávid Csaba
X 8 3 5 60 0 1 0 0 2 0 3 8 38 2 2 100 1 1 2 3 2 3 1 6 0 0 13 21 0

Siklós

Olivér Balázs
9 3 4 75 0 0 0 1 1 100 4 5 80 0 2 0 1 2 3 1 3 1 2 2 1 0 12 19 0

Fehér

Csaba
10 2 3 67 0 1 0 1 4 25 3 8 38 3 6 50 2 2 4 1 1 1 3 2 0 0 11 17 0

Mészáros

Bence
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 -4 13 0

Kiss

Mihály
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 1 2 2 0 0 0 3 9 0

Nagy

Gergely István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Szabolcs Árpád
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dormán

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 28 43 65 3 9 33 5 17 29 36 69 52 13 21 62 29 12 41 7 16 20 19 21 5 1 126 200
BKG-Príma SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Benedek Ágost
X 18 3 5 60 0 0 0 4 9 44 7 14 50 0 0 0 2 2 4 2 1 3 2 6 0 1 24 40 0

Nagy

Botond Ágoston
X 24 0 6 0 2 9 22 6 11 55 8 26 31 2 2 100 1 0 1 3 6 4 6 4 0 2 14 38 0

Armaghani

Ármin
X 12 2 5 40 0 0 0 0 3 0 2 8 25 8 8 100 3 1 4 2 0 5 5 1 0 0 18 33 0

Reizer

Roland
X 6 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 5 40 1 1 2 2 1 3 3 1 1 0 8 26 0

Meleg

Károly Richárd
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 2 4 0

Hegedűs

Attila
7 2 6 33 0 1 0 0 0 0 2 7 29 3 4 75 7 2 9 1 2 1 2 0 0 1 11 23 0

Bán

Tibor
6 2 2 100 0 2 0 0 4 0 2 8 25 2 2 100 3 3 6 0 1 1 1 1 0 0 7 18 0

Szeleczki

István
4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 5 3 8 0 1 2 1 1 0 0 11 12 0

Nagy

Simon
2 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 1 2 6 0

Püspök

Bertalan
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Allen

Nicholas Scott
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 13 34 38 3 13 23 10 27 37 26 74 35 17 21 81 24 12 36 11 12 19 20 14 1 5 97 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek