Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2020. február 1. | 16:00
19. forduló
Sport 11 Sportcentrum
91 -75
(22-21, 26-19, 24-19, 19-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Szilágyi Bálint, Földesi Ádám, Németh Patrik (Németh Csaba János)

Hazai edző nyilatkozata
Faragó Péter : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Azért vagyunk túl egy nehéz mérkőzésen, mert a különbségre is figyelni kellett. Ez sikerült is egyszer a harmadik negyedben ellépni, akkor visszaengedtük még a Miskolcot 10 körülre, majd utána felépítettük újra az előnyt, amit sikerült a végéig tartani, illetve növelni. Nagyon nehéz mérkőzés volt, amire számítottam is, a vendégeknél visszatért a légiósuk, ezáltal egyébként szerintem kicsit le is lassult a játékuk és nem tudták azt hozni amit az első mérkőzésen. Örülök, hogy ekkorát fejlődtünk az első félévhez képest. A Miskolc pedig véleményem szerint egy jó csapat, amelyik jó kosárlabdát játszik, magas assziszt, magas lepattanóaránnyal, tehát jól össze van rakva. Értékes győzelmet arattunk, nem tudom mi lett a többi mérkőzés eredménye, de ha jól tudom már előztünk, úgyhogy igyekszünk újabb győzelmeket gyűjteni és így játszani.

Vendég edző nyilatkozata
Drahos Gábor : Gratulálok az ellenfélnek, teljesen megérdemelten nyertek, hozzáteszem, hogy sajnos rengeteg könnyű 1-1 lehetőséget adtunk nekik, ők pedig köszönték szépen, s abból dominálva utat találtak a gyűrűnkhöz. Bízok, mást nem tehetek, az elvégzett munkában és a jobb folytatásban.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
MEAFC-Miskolc
Vasas Akadémia
MEAFC-Miskolc
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
MEAFC-Miskolc
59%
62%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
MEAFC-Miskolc
58%
29%
3p táv.
Vasas Akadémia
MEAFC-Miskolc
35%
20%
1p bünt.
Vasas Akadémia
MEAFC-Miskolc
72%
71%
Vasas Akadémia MEAFC-Miskolc
Szerzett labda 7 12
Eladott labda 15 10
Lepattanó 40 32
Gólpassz 22 13
Fault 27 22
VAL 132 101
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Boros

Márk
X 14 5 9 56 0 1 0 0 3 0 5 13 38 4 5 80 6 0 6 1 6 3 6 6 0 0 18 33 0

Moravcsik

Áron
X 4 1 1 100 0 1 0 0 4 0 1 6 17 2 3 67 4 0 4 0 3 2 3 8 0 0 10 29 0

Kelenföldi

Domonkos
X 11 2 4 50 2 2 100 1 2 50 5 8 63 0 0 0 4 3 7 0 2 3 0 1 2 0 16 27 0

Andrássy

Géza
X 21 5 8 63 1 1 100 1 3 33 7 12 58 6 8 75 2 5 7 0 1 4 7 3 1 0 31 24 0

Radics

Gerzson
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 8 0

S�lyom

Botond
26 3 4 75 2 2 100 4 5 80 9 11 82 4 6 67 4 1 5 3 0 3 3 1 0 0 34 33 0

Debreceni

Dániel
10 3 4 75 1 4 25 0 0 0 4 8 50 2 2 100 6 3 9 3 2 4 1 0 0 0 17 27 0

Kozma

Norbert
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 1 0 0 0 0 0 0 2 2 3 0 0 5 9 0

Steier

Bence
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 0 0 0 3 8 0

Barócsi

Ádám
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 2 0

Meződi

Patrik Zoárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kódor

Tamás Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 91 19 32 59 7 12 58 7 20 35 33 64 52 18 25 72 27 13 40 7 15 27 22 22 3 0 132 200
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thornton

Austin
X 23 6 8 75 2 5 40 1 6 17 9 19 47 4 5 80 7 3 10 2 3 3 7 8 0 0 36 37 0

Takács

Dániel
X 16 1 2 50 0 1 0 4 14 29 5 17 29 2 2 100 3 1 4 3 2 2 4 2 0 0 15 34 0

Kozák

Márton
X 8 2 2 100 1 1 100 0 2 0 3 5 60 2 6 33 0 0 0 1 1 3 6 0 0 0 8 30 0

Kozák

Bertalan
X 10 3 5 60 1 3 33 0 1 0 4 9 44 2 3 67 4 4 8 2 1 2 2 1 0 1 16 28 0

Béres

Dávid
X 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 1 1 5 1 0 0 0 -2 16 0

Lippai

Szabolcs
11 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 9 10 90 3 1 4 2 1 4 6 1 0 1 20 29 0

Szőke

Gábor
5 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 1 2 50 1 3 4 1 1 2 1 1 0 1 8 9 0

Gadus

Fábián Armand
2 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 0

Sándor

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 7 0

Asszú

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Ragályi

Levente Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pap

Arion
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 16 26 62 4 14 29 5 25 20 25 65 38 20 28 71 19 13 32 12 10 22 27 13 0 3 101 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek