Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2020. január 17. | 19:00
17. forduló
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok
80 -47
(19-11, 10-14, 21-10, 30-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balogh Gyula, Józsa András Junior, dr. Stánicz Péter (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Szabó Zoltán : Az öltözőben azt kértem, függetlenítsük magunkat attól, hogy az ellenfélnél kik hiányoznak és kik lépnek pályára, s ennek szellemében is kezdtük a találkozót. Az első néhány perc jó játéka azonban talán túlságosan is megnyugtatta a srácokat, így a folytatásban eléggé magunkra húztuk a vendégeket. A szünetben viszont ismét rendeznünk a sorokat, és a harmadik negyed végére tulajdonképpen el is döntöttük a mérkőzést. Gratulálok a huszonöt percnyi jó játékhoz a csapatnak és további sok siket kívánok a bajnokságban a Miskolcnak!

Vendég edző nyilatkozata
Drahos Gábor : Huszonöt percig jók voltunk, bár ez idő alatt is botrányosan nagy hibákat követtünk el. Bármilyen hihetetlen, de 36–35-ös hátrány helyett akár 35–24-re mi is vezethettünk volna ekkor. Az utolsó másfél negyedben azután, ahogyan az várható volt, négy felnőtt játékossal felálló csapatunknál a fáradtság is benyújtotta a számlát, így, mindent összevetve, a jó passzban lévő hazaiak ilyen különbségű sikere is reálisnak mondható. Csatlakozom a jókívánságokhoz, s remélem, minél előbb fölépülnek hiányzóink.


Dobástérkép
Salgótarján
MEAFC-Miskolc
Salgótarján
MEAFC-Miskolc
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarján
MEAFC-Miskolc
51%
52%
2p ktáv.
Salgótarján
MEAFC-Miskolc
0%
31%
3p táv.
Salgótarján
MEAFC-Miskolc
33%
14%
1p bünt.
Salgótarján
MEAFC-Miskolc
61%
0%
Salgótarján MEAFC-Miskolc
Szerzett labda 11 6
Eladott labda 8 12
Lepattanó 55 34
Gólpassz 22 9
Fault 11 21
VAL 131 50
Statisztika
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sömenek

Martin
X 16 3 4 75 0 0 0 3 6 50 6 10 60 1 2 50 10 4 14 0 0 0 2 3 0 0 30 28 0

Herendic

Dominik
X 9 2 4 50 0 1 0 1 4 25 3 9 33 2 2 100 5 1 6 1 3 1 4 9 0 0 20 27 0

Szanyi

Róbert
X 6 0 0 0 0 1 0 2 3 67 2 4 50 0 0 0 4 2 6 0 0 3 1 1 0 0 12 22 0

Boinitzer

Dávid
X 11 3 5 60 0 0 0 1 1 100 4 6 67 2 4 50 2 4 6 0 2 1 2 1 0 0 14 21 0

Nshimba

Kalau Joel
X 7 3 6 50 0 1 0 0 1 0 3 8 38 1 2 50 3 0 3 1 1 3 1 1 2 0 8 20 0

Berkics

Bence
3 0 2 0 0 1 0 1 4 25 1 7 14 0 0 0 2 1 3 2 0 1 2 3 0 0 7 18 0

Karanfilovski

Valentino
1 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 1 4 25 2 3 5 1 0 0 3 2 0 0 5 15 0

Hajdu

Márton
11 3 7 43 0 1 0 0 1 0 3 9 33 5 6 83 3 1 4 3 0 1 3 0 0 0 14 14 0

Piukovics

Bálint Branko
13 3 5 60 0 0 0 2 3 67 5 8 63 1 2 50 2 1 3 1 1 1 1 1 0 0 14 14 0

Kovács

Martin
3 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 1 1 100 2 0 2 1 1 0 1 1 0 0 4 11 0

Csabák

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 2 1 0 0 1 0 0 0 3 7 0

Szőke

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0
Összesen 5 80 18 35 51 0 6 0 10 30 33 28 71 39 14 23 61 35 20 55 11 8 11 21 22 2 0 131 200
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kozák

Márton
X 17 6 10 60 1 1 100 1 7 14 8 18 44 0 0 0 2 0 2 2 2 1 2 1 0 1 12 33 0

Takács

Dániel
X 2 0 1 0 1 4 25 0 5 0 1 10 10 0 0 0 4 0 4 1 2 1 1 2 0 0 -1 30 0

Béres

Dávid
X 2 0 2 0 1 2 50 0 0 0 1 4 25 0 0 0 5 2 7 1 1 2 3 4 0 0 13 28 0

Lippai

Szabolcs
X 10 5 8 63 0 3 0 0 0 0 5 11 45 0 0 0 4 3 7 1 1 4 2 1 0 0 14 27 0

Kozák

Bertalan
X 4 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 3 1 4 0 1 3 1 0 0 0 5 18 0

Asszú

Áron
3 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 0 2 0 3 1 4 0 1 4 1 0 0 0 2 18 0

Gadus

Fábián Armand
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 1 1 2 0 0 0 0 3 14 0

Sándor

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -4 12 0

Szőke

Gábor
5 1 2 50 0 1 0 1 1 100 2 4 50 0 0 0 2 0 2 0 2 4 0 0 0 1 3 6 0

Ragályi

Levente Gergely
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0

Pap

Arion
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 5 0

Szőke

Gergő
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 1 0 0 2 4 0
Összesen 5 47 14 27 52 5 16 31 3 22 14 22 65 34 0 2 0 26 8 34 6 12 21 11 9 0 2 50 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek