Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2019. december 11. | 18:00
12. forduló
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok
69 -64
(25-12, 18-15, 9-17, 17-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gaál István Tamás, Józsa András Junior, Németh Patrik (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Szabó Zoltán : Az első félidőben a játék szinte minden elemében tökéleteset nyújtott a csapat, a harmadik negyedben viszont a védekezésünk nem volt kellően agresszív, sok könnyű gólt kaptunk, s így a Baja közelebb tudott hozzánk jönni. Ebben a periódusban ráadásul már támadásban sem úgy járt a labda, ahogy kellett volna, ezért a végére eléggé magunkra húztuk az ellenfelet. Szerencsére azonban előnyünkből öt pont a lefújásra is megmaradt, s az első húsz percben mutatott teljesítményért, illetve a hazai veretlenség megőrizéséért mindenképpen dicséret illeti a srácokat.

Vendég edző nyilatkozata
Cservék Csaba : Sajnos nagyon rosszul kezdtünk a mérkőzést, a védekezésünk nem igazán állt össze az első félidőben. A fordulást követően azután már más sebességgel tudtunk támadni, s hátul is feljavultunk, de igazából így is mindvégig csak az eredmény után futottunk. Gratulálok a Salgótarjánnak!


Dobástérkép
Salgótarján
Bajai Bácska FKE
Salgótarján
Bajai Bácska FKE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarján
Bajai Bácska FKE
67%
50%
2p ktáv.
Salgótarján
Bajai Bácska FKE
32%
33%
3p táv.
Salgótarján
Bajai Bácska FKE
24%
21%
1p bünt.
Salgótarján
Bajai Bácska FKE
72%
100%
Salgótarján Bajai Bácska FKE
Szerzett labda 4 6
Eladott labda 9 5
Lepattanó 42 33
Gólpassz 13 13
Fault 14 22
VAL 102 81
Statisztika
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szanyi

Róbert
X 3 0 1 0 0 1 0 1 5 20 1 7 14 0 0 0 7 0 7 1 0 0 1 1 0 0 7 39 0

Herendic

Dominik
X 20 5 8 63 4 11 36 0 1 0 9 20 45 2 4 50 5 2 7 0 3 3 7 7 0 0 25 34 0

Sömenek

Martin
X 15 4 4 100 0 0 0 1 2 50 5 6 83 4 4 100 6 3 9 0 2 2 6 0 0 0 27 33 0

Boinitzer

Dávid
X 10 2 3 67 0 2 0 2 3 67 4 8 50 0 0 0 2 4 6 1 2 1 1 3 0 0 15 24 0

Nshimba

Kalau Joel
X 6 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 0 0 0 6 2 8 0 0 5 1 0 0 0 12 24 0

Piukovics

Bálint Branko
2 0 1 0 1 4 25 0 1 0 1 6 17 0 0 0 4 1 5 1 1 0 1 0 0 1 3 13 0

Berkics

Bence
6 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 4 4 100 0 0 0 1 0 2 1 1 0 0 6 12 0

Hajdu

Márton
6 1 1 100 1 1 100 0 1 0 2 3 67 2 4 50 0 0 0 0 1 0 3 1 0 0 6 11 0

Csabák

Balázs
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 6 0

Kovács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Szőke

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Monye

Jonatán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 16 24 67 6 19 32 4 17 24 26 60 43 13 18 72 30 12 42 4 9 14 22 13 0 1 102 200
Bajai Bácska FKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pongó

Martin
X 6 2 3 67 1 3 33 0 3 0 3 9 33 0 0 0 3 4 7 1 2 2 1 4 1 0 12 38 0

Vukicevic

Milos
X 14 7 13 54 0 0 0 0 2 0 7 15 47 0 0 0 4 2 6 1 0 3 4 3 0 0 20 36 0

Jakab

Péter
X 19 5 12 42 0 0 0 3 11 27 8 23 35 0 0 0 3 3 6 3 0 3 5 1 0 0 19 36 0

Goldring

József Bence
X 19 4 4 100 1 1 100 1 6 17 6 11 55 6 6 100 3 0 3 0 1 4 3 2 0 0 21 34 0

Nagy

Dániel
X 6 0 2 0 0 0 0 2 5 40 2 7 29 0 0 0 5 1 6 1 1 3 1 2 0 0 10 28 0

Pálkerti

Tamás
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 0 12 0

Goldring

Gergő
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 0 0 0 0 6 0

Kővágó-Laska

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 3 0 0 0 0 -1 4 0

Dr. Ágfalvi

Bálint
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 1 4 0

Fehér

Ákos
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Kollár

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bene

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 18 36 50 2 6 33 6 29 21 26 71 37 6 6 100 21 12 33 6 5 22 14 13 1 0 81 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek