Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2019. november 9. | 17:30
7. forduló
Ludovika Aréna
79 -70
(22-13, 16-16, 19-19, 22-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balog György Attila, Szilágyi Bálint, Bagi Bálint (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Vlaski Vladimir : A negyedik negyedben nagyon rossz periódusba kerültünk, nem működtek a támadásaink és nem tudtunk kosarat szerezni. Nagyszerű karaktert mutattunk, akárcsak a Nagykőrös ellen. 40 percig küzdöttünk és soha nem adtuk fel - ez a filozófiánk.

Vendég edző nyilatkozata
Szabó Zoltán : Gratulálok a TF-nek, jobbak voltak ezen a mérkőzésen.

Hazai játékos nyilatkozata
Czura Attila : Csak az utolsó percben hittem el, hogy behúzzuk a mérkőzést. Próbáltunk gyorsan játszani az elejétől kezdve, de ez leginkább az utolsó percekben valósult meg. Nagyok sok segítség jött a padról is, például Kovács Barna hárompontosai rengeteget számítottak.

Vendég játékos nyilatkozata
Sömenek Martin : Egész héten a másodedzőnkkel készültünk a vezetőedzőnk magánéleti problémája miatt. Úgy érzem, nem tudtuk 100 százalékosan megvalósítani, amiket kért, emiatt pedig mindenkinek tükörbe kellene néznie. Ebben a helyzetben ki kell állnunk a másodedzőnkért és a vezetőedzőnkért is.


Dobástérkép
TF-BP
Salgótarján
TF-BP
Salgótarján
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TF-BP
Salgótarján
50%
45%
2p ktáv.
TF-BP
Salgótarján
29%
56%
3p táv.
TF-BP
Salgótarján
28%
20%
1p bünt.
TF-BP
Salgótarján
76%
64%
TF-BP Salgótarján
Szerzett labda 10 6
Eladott labda 9 17
Lepattanó 32 39
Gólpassz 14 15
Fault 24 21
VAL 104 91
Statisztika
TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pintér

Máté Ferenc
X 5 1 3 33 0 0 0 1 1 100 2 4 50 0 0 0 4 0 4 4 0 3 1 1 0 0 13 40 0

Czura

Attila
X 15 0 5 0 2 4 50 0 4 0 2 13 15 11 12 92 3 0 3 0 4 3 9 5 0 2 16 36 0

Timkó

Norbert
X 21 9 13 69 0 1 0 0 0 0 9 14 64 3 6 50 3 7 10 2 1 1 2 1 3 0 30 36 0

Beák

Gábor
X 8 0 1 0 0 0 0 2 8 25 2 9 22 2 2 100 3 2 5 2 0 5 3 0 1 0 12 32 0

Kerkai

Ákos
X 11 4 7 57 0 0 0 1 3 33 5 10 50 0 0 0 3 2 5 0 0 3 0 0 0 0 11 22 0

Somogyfoki

Péter Gábor
8 1 2 50 0 2 0 1 5 20 2 9 22 3 5 60 3 0 3 1 3 5 3 4 0 0 7 18 0

Kovács

Barnabás
9 1 1 100 0 0 0 2 4 50 3 5 60 1 2 50 1 0 1 0 0 2 1 2 0 0 10 13 0

Montai

Márton
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 1 1 1 1 2 1 1 0 0 5 3 0

Molnár

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kutrovich

Bence Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Karosi

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Villányi

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 16 32 50 2 7 29 7 25 28 25 64 39 22 29 76 20 12 32 10 9 24 20 14 4 2 104 200
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Herendic

Dominik
X 17 4 8 50 1 1 100 0 0 0 5 9 56 7 10 70 4 2 6 4 7 4 9 5 1 0 28 34 0

Sömenek

Martin
X 14 6 9 67 0 1 0 0 4 0 6 14 43 2 4 50 7 2 9 1 0 2 3 0 1 2 18 29 0

Berkics

Bence
X 14 2 3 67 1 2 50 2 4 50 5 9 56 2 3 67 5 1 6 1 0 2 3 2 0 1 21 26 0

Boinitzer

Dávid
X 4 1 5 20 0 2 0 0 3 0 1 10 10 2 4 50 8 1 9 0 2 0 4 1 0 1 5 24 0

Karanfilovski

Valentino
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 2 1 0 2 0 0 5 21 0

Szanyi

Róbert
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 1 1 0 1 1 0 2 0 0 3 19 0

Piukovics

Bálint Branko
4 0 0 0 2 2 100 0 2 0 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 2 4 0 1 0 0 1 14 0

Nshimba

Kalau Joel
9 1 4 25 1 1 100 0 0 0 2 5 40 5 7 71 1 1 2 0 2 3 4 0 0 0 8 13 0

Hajdu

Márton
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 2 2 0 0 1 1 0 0 0 3 7 0

Csabák

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 1 2 0 1 0 0 1 7 0

Kovács

Martin
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 -2 6 0

Szőke

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 15 33 45 5 9 56 4 20 20 24 62 39 18 28 64 28 11 39 6 17 21 24 15 2 4 91 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek