Férfi NB I. B Piros csoport- 2019/2020
2019. szeptember 27. | 18:00
1. forduló
Vetési Albert Gimnázium
107 -99
(26-18, 22-29, 19-22, 40-30)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Györfy Rúben, Vida József (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Mérész Csaba : Az első negyedet úgy kezdtük el, ahogy egy ilyen rangadót kell: kellő agresszivitással, pontos játékkal és a külső dobásaink is bementek. A második félidőre nem úgy jöttünk ki, ahogyan azt elterveztük, kicsit szétesett mind a védekezésünk, mind a támadásunk. Azonban lépésről lépésre sikerült közelebb jutni ellenfelünkhöz. Ez egy igazi hullámvasút volt, mindkét csapatnak sikerült nagyobb előnyt is kialakítania, majd a másiknak fordítania. A győzelmünkhöz elengedhetetlen volt Madár Bandi extra teljesítménye, de a csapat jól teljesített mellette. Két fontos kulcsmomentum volt a mérkőzésen. Az egyik, amikor Medve Máté egy indítás végén dobott hármast, illetve Kovács Ádi egy faulttal együtt dobott kosarat. Úgy gondolom, hogy óriási szíve volt a játékosainknak, hála Istennek nem zuhantak össze, és bíztak abban, hogy meg lehet nyerni ezt a meccset. Ez volt az első találkozó, amikor teljes kerettel tudtunk kiállni, ráadásul ez egy igazi rangadó volt mai. Nagyon jó, hogy itthon tudtuk tartani a két pontot.

Hazai játékos nyilatkozata
Madár András : Nagyon jó érzés volt, hogy győzelemmel szolgálhattuk ki a közönséget rögtön az első bajnoki mérkőzésünkön. Vezetőedzőnk, Mérész Csaba azt mondta a mérkőzést követően az öltözőben, hogy óriási szívvel játszottunk. Szeretnénk a jövőben is ezt tenni! Sose rosszabb idényrajtot.


Dobástérkép
PE Veszprém
MAFC
PE Veszprém
MAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PE Veszprém
MAFC
81%
75%
2p ktáv.
PE Veszprém
MAFC
50%
75%
3p táv.
PE Veszprém
MAFC
41%
32%
1p bünt.
PE Veszprém
MAFC
84%
77%
PE Veszprém MAFC
Szerzett labda 8 13
Eladott labda 18 15
Lepattanó 25 25
Gólpassz 17 18
Fault 33 29
VAL 136 143
Statisztika
PE Veszprém
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Völgyi

Marcell Zoltán
X 16 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 6 6 100 5 1 6 3 4 4 6 0 1 0 27 33 0

Körtélyesi

Gergely
X 8 1 1 100 0 0 0 2 5 40 3 6 50 0 0 0 1 1 2 0 3 5 2 3 0 0 9 21 0

Kovács

Ádám
X 7 1 2 50 1 4 25 1 3 33 3 9 33 0 0 0 0 2 2 0 1 5 1 2 0 0 5 18 0

Füzi

Róbert János
X 12 1 1 100 2 2 100 2 3 67 5 6 83 0 0 0 0 1 1 1 0 2 1 1 0 0 15 15 0

Szabó

Péter
X 9 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 6 6 100 1 0 1 0 2 2 5 2 0 0 12 15 0

Madár

András Rudolf
33 4 4 100 0 0 0 5 10 50 9 14 64 10 12 83 1 1 2 3 1 4 7 3 0 0 40 28 0

Medve

Máté
5 1 1 100 0 1 0 1 6 17 2 8 25 0 0 0 4 0 4 0 1 3 3 4 0 0 9 26 0

Mucza

Tamás
12 2 2 100 1 1 100 1 2 50 4 5 80 3 4 75 2 1 3 1 1 4 2 1 0 0 16 26 0

Czirbus

József
5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 3 33 2 2 4 0 5 4 1 1 0 0 3 18 0

Simon

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szűcs

Péter Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bruder

Flórián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 107 17 21 81 4 8 50 13 32 41 34 61 56 26 31 84 16 9 25 8 18 33 28 17 1 0 136 200
MAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Péter
X 17 2 4 50 0 0 0 1 5 20 3 9 33 10 10 100 4 1 5 3 6 1 9 7 0 0 29 34 0

Richmond

Ryan
X 27 4 5 80 3 5 60 1 3 33 8 13 62 10 13 77 4 0 4 1 4 3 11 2 0 0 33 28 0

Katona

József Bence
X 13 0 0 0 0 0 0 4 7 57 4 7 57 1 2 50 1 0 1 0 0 3 3 2 0 0 15 28 0

Misek

Levente Henrik
X 9 1 2 50 2 2 100 0 1 0 3 5 60 3 4 75 0 0 0 4 2 5 3 2 0 1 13 19 0

Harazin

Tamás Gábor
X 8 4 4 100 0 0 0 0 0 0 4 4 100 0 0 0 1 2 3 0 0 5 1 0 0 0 12 16 0

Csapai

Péter Zsolt
10 3 3 100 1 1 100 0 2 0 4 6 67 2 4 50 1 1 2 0 1 2 2 1 0 0 10 29 0

Bordács

Gábor Soma
8 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 0 0 0 4 2 6 2 0 4 1 2 0 0 17 23 0

Polgárdy

Ádám
7 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 2 50 3 0 3 1 0 1 1 0 0 0 10 12 0

Lakits

András
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 2 2 5 2 2 0 0 4 11 0

Bartha

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Németh

Bence Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Herló

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 99 21 28 75 6 8 75 6 19 32 33 55 60 27 35 77 19 6 25 13 15 29 33 18 0 1 143 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek