Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. december 29. | 18:00
13. forduló
NOVOMATIC Aréna
88 -82
(22-21, 15-18, 16-17, 22-19, 13-7)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, dr. Mészáros Balázs, Fodor Attila (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Kostas Flevarakis : Kostas Flevarakis: Jó meccs volt, jó hangulatban! Nagy csapat ellen játszottunk, hiszen az Alba az egyik olyan csapat a ligában, akiket mindenhol ismernek. Gratulálok a játékosaimnak és a szurkolóknak is! A játékosaim napról napra fejlődnek, egyre jobb az önbizalmuk. Hosszabbításos meccset nyertünk az Alba ellen és ez a legfontosabb!

Vendég edző nyilatkozata
Jesús Ramirez : Gratulálok a Sopronnak. Nagyszerű hangulatban, végig ugyanolyan szinten játszottunk, de a Sopron akarata érvényesült. Nem tudtunk egy nagyobb előnyt kiépíteni, amelyből továbbléphettünk volna. Olyan csapat a Sopron, akik bár mögöttünk vannak a tabellán, de jelenleg jobb formában vannak. Vereséggel zártuk az évet, de ebből tanulni kell és készülni a következő meccsre.

Hazai játékos nyilatkozata
Eric Carter : Nagy meccs volt! Megőriztük a koncentrációnkat az ünnepek alatt is, sikerült megvalósítani mindent amit elterveztünk. Köszönjük a szurkolók támogatását!

Vendég játékos nyilatkozata
Molnár Márton : Kemény meccs volt, végig tördelt volt a játék. Nyerni akartunk, gratulálok a Sopronnak, megyünk tovább!


Dobástérkép
Sopron KC
Alba Fehérvár
Sopron KC
Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron KC
Alba Fehérvár
55%
66%
2p ktáv.
Sopron KC
Alba Fehérvár
22%
15%
3p táv.
Sopron KC
Alba Fehérvár
26%
35%
1p bünt.
Sopron KC
Alba Fehérvár
77%
76%
Sopron KC Alba Fehérvár
Szerzett labda 6 3
Eladott labda 4 12
Lepattanó 29 39
Gólpassz 16 15
Fault 18 29
VAL 117 106
Statisztika
Sopron KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rivers

Demetre Earl
X 20 2 2 100 1 4 25 1 3 33 4 9 44 11 13 85 3 2 5 3 0 2 7 2 0 0 30 40 0

Carter

Eric Jordan
X 21 7 8 88 0 2 0 0 0 0 7 10 70 7 10 70 6 2 8 1 0 3 10 2 1 0 37 37 0

Thompson

James Bernard
X 15 0 5 0 1 1 100 3 7 43 4 13 31 4 5 80 3 0 3 1 3 3 2 2 0 2 10 35 0

Kinney Jr.

James Edwin
X 9 3 9 33 0 0 0 0 4 0 3 13 23 3 4 75 3 1 4 1 1 2 3 5 0 1 10 33 0

Takács

Norbert
X 3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 1 0 0 3 24 0

Jogéla

Tauras
14 4 5 80 0 2 0 1 3 33 5 10 50 3 4 75 5 0 5 0 0 2 5 0 0 0 18 24 0

Supola

Zoltán
6 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 2 3 67 1 0 1 0 0 3 2 3 0 0 7 24 0

Molnár

Marcell József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0

Werner

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 2 4 0

Fazekas

Csaba Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 18 33 55 2 9 22 6 23 26 26 65 40 30 39 77 23 6 29 6 4 18 29 16 1 3 117 225
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Guyton

Carlton
X 11 4 8 50 0 5 0 1 5 20 5 18 28 0 0 0 2 0 2 0 0 4 0 3 0 0 3 32 0

Markovic

Luka
X 8 0 2 0 0 2 0 1 3 33 1 7 14 5 6 83 5 1 6 0 1 4 3 1 0 0 10 31 0

McDuffie

Markis
X 12 3 4 75 0 0 0 2 5 40 5 9 56 0 2 0 2 1 3 2 0 1 2 1 1 0 15 30 0

Ljubicic

Marko
X 17 3 4 75 0 1 0 3 5 60 6 10 60 2 2 100 7 1 8 0 4 3 3 3 0 0 23 29 0

Csorvási

Milán
X 5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 1 100 2 4 6 0 1 5 2 0 1 1 12 17 0

Govens

Darrin Anthony
14 2 3 67 2 4 50 1 5 20 5 12 42 3 4 75 2 0 2 0 2 2 3 6 0 0 15 30 0

Molnár

Márton
10 4 4 100 0 1 0 0 0 0 4 5 80 2 2 100 4 4 8 0 3 3 2 0 1 0 17 28 0

Cupkovic

Slaven
5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 2 0 2 0 1 3 2 0 0 0 6 17 0

Lukács

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 4 1 1 0 0 4 10 0

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 1 0

Seyi Awogbemi

Sodiq
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 19 29 66 2 13 15 9 26 35 30 68 44 13 17 76 28 11 39 3 12 29 18 15 3 1 106 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek