Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. december 14. | 19:00
10. forduló
Kaposvár Aréna
87 -62
(27-18, 26-13, 17-12, 17-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, dr. Mészáros Balázs, Kulcsár Tibor (Várhalmi Zsolt László)

Hazai edző nyilatkozata
Fekete Ádám : Nagyon örülök, hogy nyerni tudtunk, megérdemlik a dicséretet a játékosaink. Most az volt célunk, hogy teljesen más felfogásban játsszunk, mint az a legutóbbi mérkőzésen sajnos nem sikerült. Akkor két győztes meccsből jöttünk és nem tudtunk úgy felpörögni és olyan ritmusban játszani, ami elegendő lett volna a magyar bajnokságba, hogy bárkit is legyőzzünk. Az is fontos volt, hogy valamit adjunk vissza a szurkolóknak abból, ami a múltkor elmaradt. Tudtuk, hogy a Kecskemétnek nagyon nehéz menete kezdődik, hiszen szerdán már játszanak a Péccsel, lehetett arra számítani, hogy nagyobb rotációval játszanak, mivel kulcsmeccsük következik. Azt gondolom ezt ki tudtuk használni.

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor : Gratulálok a Kaposvárnak, jól felkészültek, jól játszottak ezen a mérkőzésen. Tipikusan az az este volt, hogy ha ezt a meccset reggelig játsszuk, akkor sem tudtunk volna nyerni. Amibe belefogtunk, az minden balul sült el és a Kaposvárnak pedig minden sikerült. Ez nem azt jelenti, hogy kisebbítem az érdemeiket egyszerűen a sport az ilyen. Vannak olyan napok. Mi két hármast tudtunk bedobni, a kaposváriak tizenegyet. Nem jó ritmusban kezdtük el a meccset, amikor kicsit feljebb zárkóztunk, mindig jött egy extra kosár, ami visszanyomott bennünket. Van ilyen nap, igyekszünk tanulni ebből, át fogjuk beszélni, de holnaptól arccal a Pécs felé.

Hazai játékos nyilatkozata
Aleksandar Ponjavic : A múltkori vereség után nagyon fontos volt, hogy újra győzzünk. Úgy érzem, hogy teljesen más intenzitással játszottunk, így kellene a folytatásban is. Ezzel a hozzáállással, ezzel a mentalitással bármelyik csapatot megverhetjük a magyar bajnokságban.

Vendég játékos nyilatkozata
Révész Ádám : Gratulálok a Kaposvárnak! Nagyon jól játszottak és nem kell kifogásokat keresni, ezen a napon sokkal jobbak voltak, mint mi. Azt vártuk, hogy a Jászberény elleni vereséget követően fel fognak pörögni, sajnos nem tudtunk ez ellen mit tenni. Nagyon rosszul kezdtünk a mérkőzést és nem tudtunk visszatalálni a helyes útra. Azért sem akarok ennél többet mondani erről a mecsről, mert ezt minél hamarabb el kell felejtenünk, hiszen szerdán már a Pécs ellen játszunk.


Dobástérkép
Kaposvári KK
KTE-Duna Aszfalt
Kaposvári KK
KTE-Duna Aszfalt
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
KTE-Duna Aszfalt
61%
62%
2p ktáv.
Kaposvári KK
KTE-Duna Aszfalt
25%
13%
3p táv.
Kaposvári KK
KTE-Duna Aszfalt
42%
20%
1p bünt.
Kaposvári KK
KTE-Duna Aszfalt
71%
64%
Kaposvári KK KTE-Duna Aszfalt
Szerzett labda 8 5
Eladott labda 8 14
Lepattanó 35 27
Gólpassz 18 11
Fault 22 21
VAL 123 78
Statisztika
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Norfleet

Julian Vincent
X 24 4 6 67 2 4 50 3 8 38 9 18 50 3 4 75 1 0 1 2 1 3 4 1 0 0 21 30 0

Davis

Rashun
X 9 2 2 100 0 1 0 1 2 50 3 5 60 2 2 100 3 0 3 0 0 2 3 4 0 0 17 24 0

Ponjavic

Aleksandar
X 12 3 5 60 0 1 0 2 4 50 5 10 50 0 0 0 5 1 6 2 1 3 1 4 0 0 19 23 0

Hendlein

Roland
X 13 2 4 50 0 0 0 2 2 100 4 6 67 3 6 50 8 4 12 0 0 5 3 1 0 0 24 23 0

Lalic

Jure
X 12 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 2 3 67 4 3 7 0 2 3 7 0 0 0 22 19 0

Dramicanin

Rastko
9 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 2 2 100 5 1 6 1 2 0 2 1 0 0 14 22 0

Krnjajski

Boris
2 1 2 50 0 1 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 4 0 0 3 21 0

Baki

Gergely
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 0 0 9 17 0

Bogdán

Benedek
0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 1 4 0 1 0 1 -3 14 0

Puska

Bence
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0

Horváth

Hunor Adorján
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 0

Veilandics

Barna
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0
Összesen 5 87 19 31 61 2 8 25 11 26 42 32 65 49 12 17 71 26 9 35 8 8 22 21 18 0 1 123 200
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Derasimovic

Marko
X 21 4 5 80 1 3 33 1 3 33 6 11 55 8 8 100 1 0 1 2 4 1 7 1 0 0 23 29 0

Thomas JR

Cleveland Joseph
X 2 1 5 20 0 0 0 0 1 0 1 6 17 0 0 0 5 2 7 0 0 1 1 0 0 0 5 29 0

Wittmann

Krisztián
X 6 1 1 100 0 1 0 1 3 33 2 5 40 1 2 50 1 0 1 1 1 3 2 6 0 0 11 24 0

Karahodzic

Kemal
X 14 5 7 71 0 0 0 0 1 0 5 8 63 4 8 50 4 0 4 1 3 2 6 2 0 0 17 24 0

Djurasovic

Bozo
X 0 0 2 0 0 2 0 0 1 0 0 5 0 0 0 0 2 1 3 0 0 3 1 0 0 0 -1 24 0

Kucsera

Dániel
5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 2 50 4 0 4 0 0 2 1 1 0 0 10 16 0

Lewis

Chester
4 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 2 4 50 1 1 2 1 3 3 2 1 0 0 4 16 0

Révész

Ádám
4 2 2 100 0 2 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 0 2 0 1 4 0 0 1 0 4 14 0

Vukcevic

Nikola
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 2 0 1 1 2 0 1 2 1 0 0 0 0 14 0

Molnár

Dániel
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 2 6 0

Fülöp

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0

Plézer

Gábor
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0
Összesen 5 62 18 29 62 1 8 13 2 10 20 21 47 45 18 28 64 22 5 27 5 14 21 22 11 1 0 78 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek