Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. december 7. | 18:00
12. forduló
Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
99 -102
(26-19, 19-25, 15-34, 29-11, 10-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Minár László Balázs, Kulcsár Tibor (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : „Először is gratulálok az Albának! A harmadik negyedben teljesen leblokkoltunk, aminek 19 pontos hátrány lett az eredménye. Az utolsó negyedben visszakapaszkodtunk, a győzelem a kezünkben volt. 5 másodperccel a vége előtt kaptunk egy faultot. A cél az volt, hogy a kevés időt kihasználva a lepattanó után ne hagyjuk dobni őket, de ebből végül ők dobhattak 3 büntetőt. Kiábrándító volt, hogy hosszabbításra került a sor, főleg, hogy gyakorlatilag 6 játékos maradt bevethető. De ez a kosárlabda. Három fontos mérkőzésünk jön most, össze kell szedni magunkat és remélhetőleg a sérültjeink visszatérésével vissza tudunk térni a győzelmekhez.”

Vendég edző nyilatkozata
Jesús Ramirez : „Először is gratulálok az Oroszlánynak a mérkőzéshez, a küzdelemhez. Egy rendkívüli atmoszféra fogadott bennünket a csarnokban, nagyon nehéz vendégként egy ilyen pályán játszani. Mindkét csapat részéről voltak rossz megoldások és az OSE vissza tudott jönni a meccsbe. Boldogok vagyunk, hiszen nem egyszerű ebben a bajnokságban győzni. Látni kell a hibáinkat, amikor 20 pontos előnyünk van, akkor kell eljönnie annak a pontnak, amikor határozottan tudjuk az alap játékunkat, az alap védekezést játszani. És ebben nem voltunk jók ma. Az első és az utolsó negyedben nem játszottunk azt a magas szintű kosárlabdát, amit kellett volna, ezen javítani kell majd.”

Hazai játékos nyilatkozata
Eric Washington : „Harcoltunk ahogy csak tudtunk. Megvoltak a lehetőségeink ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést, de a támadó és védő lepattanókban fejlődni kell. Örülök annak az energiának, ami a csapatból jött, hogy vissza tudtunk jönni a meccsbe.”

Vendég játékos nyilatkozata
Csorvási Milán : „Először is szerintem mindkét csapat megérdemli a gratulációt, mert nagyot küzdött ma a pályán. Ebből szerencsére mi jöttünk ki győztesen. Egy igazi hullámvasút volt a mai mérkőzés. Voltak mindkét csapatnak jobb és rosszabb periódusai. Nagyon boldog vagyok, hogy nekünk sikerült ebből kijönnünk győztesen.”


Dobástérkép
OSE Lions
Alba Fehérvár
OSE Lions
Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
OSE Lions
Alba Fehérvár
53%
60%
2p ktáv.
OSE Lions
Alba Fehérvár
50%
0%
3p táv.
OSE Lions
Alba Fehérvár
29%
44%
1p bünt.
OSE Lions
Alba Fehérvár
74%
73%
OSE Lions Alba Fehérvár
Szerzett labda 4 2
Eladott labda 4 11
Lepattanó 36 43
Gólpassz 15 27
Fault 20 26
VAL 127 143
Statisztika
OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rizvic

Ramo
X 11 2 4 50 0 0 0 1 5 20 3 9 33 4 6 67 3 2 5 0 0 1 4 4 0 0 16 36 0

Washington

Eric Gerard
X 18 4 7 57 1 4 25 1 4 25 6 15 40 5 5 100 4 0 4 1 0 2 2 1 0 1 17 35 0

Abell

Remy
X 24 3 4 75 0 0 0 3 10 30 6 14 43 9 9 100 2 2 4 1 1 1 7 2 1 1 30 31 0

Hayes

Bradley Jordan
X 14 3 6 50 3 4 75 0 0 0 6 10 60 2 4 50 7 2 9 0 1 5 3 1 2 0 22 30 0

Zsíros

Péter
X 3 0 0 0 0 1 0 1 5 20 1 6 17 0 0 0 1 1 2 1 1 2 1 0 0 0 1 21 0

Illés

Máté Csongor
10 1 3 33 2 4 50 1 4 25 4 11 36 1 2 50 4 1 5 1 0 2 2 5 0 1 15 24 0

Dr. Mohácsi

Máté
10 1 2 50 0 0 0 2 3 67 3 5 60 2 3 67 2 1 3 0 0 2 2 2 0 0 14 21 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
5 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 3 6 50 1 2 3 0 0 2 4 0 1 0 9 20 0

Anda

Dávid
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 0 1 3 7 0

Kucsora

Csaba Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 99 16 30 53 7 14 50 9 31 29 32 75 43 26 35 74 25 11 36 4 4 20 25 15 4 4 127 225
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Guyton

Carlton
X 17 4 6 67 0 2 0 3 4 75 7 12 58 0 0 0 7 0 7 1 3 4 1 7 0 0 25 36 0

Govens

Darrin Anthony
X 21 3 3 100 0 1 0 3 6 50 6 10 60 6 8 75 6 0 6 0 0 5 5 5 0 0 31 33 0

Cupkovic

Slaven
X 10 1 2 50 0 0 0 2 4 50 3 6 50 2 2 100 1 1 2 1 2 3 1 1 0 0 10 24 0

Molnár

Márton
X 10 5 8 63 0 0 0 0 0 0 5 8 63 0 0 0 3 4 7 0 0 3 0 0 0 0 14 21 0

McDuffie

Markis
X 9 1 2 50 0 1 0 1 1 100 2 4 50 4 4 100 1 1 2 0 1 2 2 0 0 0 10 13 0

Markovic

Luka
5 1 5 20 0 0 0 1 3 33 2 8 25 0 0 0 5 1 6 0 3 3 1 3 1 1 7 31 0

Ljubicic

Marko
5 0 2 0 0 1 0 1 5 20 1 8 13 2 3 67 4 0 4 0 1 3 3 9 0 0 12 29 0

Csorvási

Milán
23 9 13 69 0 1 0 0 0 0 9 14 64 5 9 56 5 3 8 0 1 2 7 2 3 3 33 23 0

Lukács

Norbert
2 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 15 0

Keller

Iván
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 102 25 42 60 0 6 0 11 25 44 36 73 49 19 26 73 33 10 43 2 11 26 20 27 4 4 143 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek