Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. november 2. | 18:00
6. forduló
Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
75 -69
(19-18, 21-18, 19-18, 16-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Tóth Cecília, Minár László Balázs (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Aleksic Dragan : Sokat készültünk erre a találkozóra. Tudtuk, hogy igazán kemény csapatot fogadunk és nem lesz sok pont. Jól lassítják a játékot. Ezért akartunk kiemelten figyelni a védekezésünkre az első pillanattól az utolsóig. Elégedett vagyok, ahogy ez ma este működött. Eltekintve néhány eladott labdától és könnyű kapott kosártól, a védekezésünk jó volt, energikus. Győzelmünket ennek a jó védekezésnek köszönhetjük. Támadásban nem mindig találtuk a saját ritmusunkat Egyik pillanatban jól ment, majd jött néhány eladott labda és küszködtünk. Ahogy mondtam, a jó védekezés magabiztosságot adott és ennek köszönhetően nyertünk. Köszönjük a szurkolóinknak a ma esti hangulatot, és köszönjük a Kaposvárnak ezt a remek meccset. Sok sikert kívánok nekik a szezonra! Készülünk a következő mérkőzésre.

Vendég edző nyilatkozata
Fekete Ádám : Gratulálok a Szolnoknak! Nagyon kemény mérkőzés volt. Az első félidőben sok eladott labdánk volt és több támadó lepattanót engedtünk nekik. Nyomás alatt tartottuk ellenfelünket, mint ahogy ő is minket. Az utolsó pillanatig küzdöttünk, megteremtettük magunknak az esélyt, hogy nyerhessünk. A végjátékban, az utolsó percekben legalább három olyan szituáció is volt, ahol hibáztunk. Ezeket csak magunknak köszönhetjük. Itt három szépen kidolgozott, tiszta helyzetre gondolok, amit elengedni nem fér bele egy ilyen mérkőzésen. Nagyot küzdöttünk, helyenként jól is játszottunk. Bízom benne, hogy jó úton haladunk. A Szolnok ma egy kicsivel több volt, gratulálok!

Hazai játékos nyilatkozata
Juhos Levente : Végtelenül boldog vagyok, hogy újra pályára léphettem és egy győztes hazai meccsen debütálhattam egy ilyen fantasztikus közönség előtt. Köszönöm nekik, ahogyan fogadnak, ez hatalmas pluszt ad számomra. Tudtuk, hogy szívós ellenfelünk lesz ma este. Láthattuk az előző fordulókban, hogy milyen kiválóan tudnak kosárlabdázni. Kezd összeállni a játékuk, a Sopron ellen nagyszerű játékkal idegenben is győzni tudtak. Azt vártuk, hogy kemény harc lesz ma este, ennek megfelelően egy igazi férfias mérkőzésünk volt. Mondhatom, hogy megérdemelten nyertünk. Ezzel együtt elismerésem a Kaposvárnak. Úgy érzem, ők is jó úton járnak. Sok sikert kívánok nekik!

Vendég játékos nyilatkozata
Aleksandar Ponjavic : Gratulálok a Szolnoknak a győzelemhez! Készültünk rá, hogy tartsuk a lépést velük és ne hagyjuk őket elhúzni. Tudtuk, hogy kemények a palánk alatt, jól mennek a támadó lepattanókért, erre mindenképpen figyelni akartunk. Szoros meccset játszottunk, ám az utolsó percekben nem voltunk elég okosak. Buta hibáinkat az Olaj kihasználta és megnyerte a mérkőzést.


Dobástérkép
Szolnoki Olajbányász
Kaposvári KK
Szolnoki Olajbányász
Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Szolnoki Olajbányász
Kaposvári KK
53%
45%
2p ktáv.
Szolnoki Olajbányász
Kaposvári KK
0%
0%
3p táv.
Szolnoki Olajbányász
Kaposvári KK
32%
37%
1p bünt.
Szolnoki Olajbányász
Kaposvári KK
64%
83%
Szolnoki Olajbányász Kaposvári KK
Szerzett labda 9 8
Eladott labda 11 13
Lepattanó 38 31
Gólpassz 18 14
Fault 18 16
VAL 104 89
Statisztika
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tucker

Dakarai
X 13 2 6 33 0 0 0 3 9 33 5 15 33 0 0 0 5 1 6 1 0 3 3 2 0 0 15 34 0

Smith

Speedy
X 11 2 4 50 0 0 0 1 5 20 3 9 33 4 4 100 5 0 5 2 4 2 2 7 0 0 17 31 0

Morant

Demetris
X 15 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 3 6 50 3 6 9 1 2 1 4 1 0 0 24 27 0

Juhos

Levente
X 6 3 6 50 0 1 0 0 1 0 3 8 38 0 0 0 5 2 7 1 1 3 1 2 1 1 12 20 0

Rudner

Gábor
X 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 1 0 1 -2 15 0

Jones

Andre
13 5 11 45 0 1 0 1 4 25 6 16 38 0 0 0 1 1 2 2 0 3 1 0 1 1 9 27 0

Krstic

Nemanja
7 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 2 2 100 0 2 2 2 2 0 1 3 0 0 12 21 0

Tóth

Norbert Péter
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 2 0 4 1 5 0 0 2 4 0 0 0 10 13 0

Kovács

Péter
6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 2 0 0 7 12 0

Taiwo

Samuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pallai

Tamás Ottó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csák

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 21 40 53 0 2 0 8 25 32 29 67 43 9 14 64 25 13 38 9 11 18 16 18 2 3 104 200
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Davis

Rashun
X 27 6 12 50 0 0 0 5 8 63 11 20 55 0 0 0 1 1 2 5 5 2 5 5 0 1 30 36 0

Hendlein

Roland
X 9 3 5 60 0 0 0 1 3 33 4 8 50 0 0 0 6 3 9 1 0 2 2 0 1 0 18 30 0

Ponjavic

Aleksandar
X 8 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 3 4 75 6 2 8 1 1 3 5 2 1 0 20 27 0

Norfleet

Julian Vincent
X 6 0 5 0 0 0 0 2 6 33 2 11 18 0 0 0 2 0 2 0 2 3 3 2 1 1 3 27 0

Dramicanin

Rastko
X 6 3 5 60 0 1 0 0 3 0 3 9 33 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 1 0 0 2 25 0

Lalic

Jure
10 4 9 44 0 1 0 0 0 0 4 10 40 2 2 100 3 1 4 0 3 2 3 1 0 0 9 25 0

Krnjajski

Boris
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 1 3 0 3 0 0 5 20 0

Bogdán

Benedek
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 0 0 0 0 0 0 0 2 7 0

Baki

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Horváth

Hunor Adorján
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Puska

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vámi

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 17 38 45 0 2 0 10 27 37 27 67 40 5 6 83 23 8 31 8 13 16 18 14 3 2 89 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek