Női NB I. A csoport rájátszás a 9-12. helyért- 2018/2019
2019. április 10. | 16:45
2. forduló
Kozármislenyi Sportcsarnok
50 -88
(15-27, 10-22, 15-21, 10-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Fodor Attila, Hervay Tibor, Rácz Zsolt Róbert (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Laczka Miklós : Nem jön jól, hogy a bajnokságnak ebben a szakaszában, amikor ilyen sorozatterhelés van, egyre csak fogyunk. Bosszantó, hogy az ellenfél ötvenhét lepattanót szedett, védekezésben nem ütöttük be a faultokat, nem voltunk elég kemények, és az első legkisebb nyomásra feladtuk.

Vendég edző nyilatkozata
Földi Attila : Azért kell gratulálnom a csapatomnak, mert nehéz helyzet után is motivált volt. Szépen és eredményesen kosaraztunk, Emilija Podrugnak pedig mielőbbi jobbulást kívánok.

Hazai játékos nyilatkozata
Jáhni Zsófia : Gratulálok a Vasasnak, nagyon jól játszottak. Sajnos nekünk nem jött ki a lépés, pedig egész héten keményen edzettünk, de nem állunk meg, készülünk tovább a hétvégi mérkőzésre.

Vendég játékos nyilatkozata
Sara Heljic : Gratulálok az ellenfélnek mert a nagy különbség ellenére is harcoltak, mi ezt vártuk el magunktól, mindenki küzdött, hajtott, megtette a magáét és ez eredményezte a győzelmet.


Dobástérkép
PINKK-Pécsi 424
Vasas Akadémia
PINKK-Pécsi 424
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PINKK-Pécsi 424
Vasas Akadémia
34%
68%
2p ktáv.
PINKK-Pécsi 424
Vasas Akadémia
24%
40%
3p táv.
PINKK-Pécsi 424
Vasas Akadémia
11%
29%
1p bünt.
PINKK-Pécsi 424
Vasas Akadémia
79%
67%
PINKK-Pécsi 424 Vasas Akadémia
Szerzett labda 7 12
Eladott labda 16 16
Lepattanó 26 49
Gólpassz 9 26
Fault 19 18
VAL 43 147
Statisztika
PINKK-Pécsi 424
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jáhni

Zsófia Anna
X 17 6 13 46 1 3 33 0 0 0 7 16 44 3 5 60 1 4 5 3 3 1 5 1 0 0 17 35 0

Cukic

Tijana
X 9 3 5 60 0 0 0 0 3 0 3 8 38 3 4 75 4 0 4 0 1 3 6 3 0 1 15 32 0

Sánta

Petra
X 13 3 5 60 3 6 50 0 3 0 6 14 43 1 1 100 2 1 3 2 4 2 1 2 0 1 9 31 0

Csutorás

Fanni
X 2 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 1 1 2 0 1 1 2 0 0 0 3 14 0

Podrug

Emilija
X 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 1 2 0 1 1 2 2 0 0 7 6 0

Vári

Zita
3 0 2 0 0 2 0 1 2 50 1 6 17 0 0 0 0 0 0 2 2 3 1 0 0 0 -1 28 0

Zsilinszki

Lilla
0 0 6 0 0 3 0 0 0 0 0 9 0 0 0 0 2 1 3 0 2 4 0 0 0 0 -8 20 0

Markovic

Jovana
4 2 7 29 0 0 0 0 1 0 2 8 25 0 0 0 4 1 5 0 2 2 1 1 0 3 3 20 0

Szűcs

Lilla Katalin
0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 3 -2 14 0

Szabó

Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dzankic

Ruzica
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Raus

Vivien
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 50 14 41 34 4 17 24 1 9 11 19 67 28 11 14 79 16 10 26 7 16 19 18 9 0 8 43 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Heljic

Sara
X 18 5 7 71 1 2 50 1 3 33 7 12 58 3 3 100 9 4 13 2 0 2 2 6 2 0 38 25 0

Tóth

Orsolya
X 8 3 5 60 1 4 25 0 1 0 4 10 40 0 2 0 3 1 4 0 1 3 2 6 2 0 13 24 0

Dombai

Réka
X 10 1 1 100 4 5 80 0 1 0 5 7 71 0 0 0 3 0 3 1 2 1 1 2 0 0 13 22 0

Bach

Boglárka
X 14 4 5 80 0 0 0 2 2 100 6 7 86 0 0 0 3 1 4 1 4 3 2 2 0 0 18 18 0

Karakasevic

Jefimija
X 5 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 1 4 25 5 1 6 4 3 4 5 2 3 0 17 17 0

Montai-Vukov

Szonja
2 0 1 0 1 2 50 0 2 0 1 5 20 0 0 0 2 0 2 0 1 1 1 3 0 0 3 21 0

Budácsik

Dorottya Eszter
7 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 1 1 100 3 1 4 1 0 1 1 1 1 0 12 17 0

Böröndy

Vivien
7 2 2 100 0 4 0 0 1 0 2 7 29 3 3 100 2 0 2 1 1 1 3 2 0 0 9 15 0

Smailbegovic

Nadija
6 1 2 50 1 2 50 0 1 0 2 5 40 2 2 100 2 4 6 1 1 0 1 1 0 0 11 14 0

Varga

Alíz
11 4 6 67 0 0 0 1 1 100 5 7 71 0 0 0 1 1 2 1 2 2 0 0 0 0 10 14 0

Boros

Berta Panna
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 7 0

Hizsnyik

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 0 1 1 0 0 3 6 0
Összesen 5 88 25 37 68 8 20 40 4 14 29 37 71 52 10 15 67 35 14 49 12 16 18 19 26 8 0 147 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek