Női NB I. A csoport rájátszás a 9-12. helyért- 2018/2019
2019. április 26. | 20:30
6. forduló
Kozármislenyi Sportcsarnok
71 -54
(21-9, 18-7, 12-23, 20-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Farkas Gábor, Söjtöry Tamás, Goda László (Kis Balázs Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Laczka Miklós : Dicséret illeti az MTK-t, hiszen nehéz perióduson van túl, de a végsőkig harcolt az utolsó hely elkerüléséért. Nekünk sem volt egyszerű az idényünk, sok volt a sérültünk, a jövés-menés, illetve a szerencse is elkerült minket, annak viszont örülök, hogy a végén hazai pályán ilyen jó játékkal tudtunk nyerni.

Vendég edző nyilatkozata
Nagy Dorottya : Nagyon rosszul kezdtünk, ami rányomta a bélyegét az egész meccsre. A második negyed utolsó perceiben jól védekeztünk, ám ebből nem tudtunk pontokat szerezni.

Hazai játékos nyilatkozata
Jovana Markovic : Nehéz szezonon vagyunk túl, sok problémával kellett megküzdenünk, de ma megmutattuk, hogy tudunk csapatként jól játszani. Büszke vagyok a csapattársaimra és a stábra, ma egy jó mérkőzést játszottuk, örülök, hogy így tudtuk befejezni a szezont.

Vendég játékos nyilatkozata
Szabó Flóra : Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, mind védekezésben, mind támadásban, rengeteg helyzet is kimaradt. A harmadik negyedben sikerült összeszedni magunkat, de sajnos ez már nem volt elég arra, hogy behozzuk a lemaradásunkat.


Dobástérkép
PINKK-Pécsi 424
MTK
PINKK-Pécsi 424
MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PINKK-Pécsi 424
MTK
44%
29%
2p ktáv.
PINKK-Pécsi 424
MTK
67%
56%
3p táv.
PINKK-Pécsi 424
MTK
22%
22%
1p bünt.
PINKK-Pécsi 424
MTK
83%
78%
PINKK-Pécsi 424 MTK
Szerzett labda 7 4
Eladott labda 9 12
Lepattanó 36 36
Gólpassz 18 15
Fault 24 21
VAL 108 80
Statisztika
PINKK-Pécsi 424
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Cukic

Tijana
X 8 3 5 60 0 0 0 0 5 0 3 10 30 2 2 100 6 0 6 0 3 4 4 4 0 1 12 36 0

Jáhni

Zsófia Anna
X 9 3 9 33 1 2 50 0 1 0 4 12 33 1 1 100 3 1 4 1 0 1 2 5 0 0 13 33 0

Markovic

Jovana
X 17 4 4 100 1 3 33 1 2 50 6 9 67 4 5 80 11 2 13 3 2 2 5 1 1 1 34 33 0

Sánta

Petra
X 8 0 2 0 3 3 100 0 2 0 3 7 43 2 2 100 5 2 7 1 1 4 3 6 0 1 20 31 0

Szűcs

Lilla Katalin
X 7 1 2 50 2 2 100 0 3 0 3 7 43 1 2 50 0 1 1 1 0 4 1 0 0 0 5 21 0

Csutorás

Fanni
11 1 3 33 0 0 0 3 5 60 4 8 50 0 0 0 2 1 3 1 1 3 2 0 0 0 12 16 0

Zsilinszki

Lilla
7 0 2 0 2 3 67 0 0 0 2 5 40 3 4 75 1 0 1 0 0 1 2 0 0 0 6 14 0

Vári

Zita
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 1 2 0 0 0 9 0

Raus

Vivien
4 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 6 3 0

Szabó

Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0

Molitor

Dorottya
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 71 12 27 44 10 15 67 4 18 22 26 60 43 15 18 83 29 7 36 7 9 24 21 18 1 3 108 200
MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Süle

Krisztina
X 4 0 2 0 0 1 0 1 6 17 1 9 11 1 2 50 4 0 4 1 1 4 5 3 1 0 8 35 0

Szabó

Flóra
X 12 3 9 33 1 1 100 0 0 0 4 10 40 4 4 100 5 1 6 1 3 3 4 3 0 1 17 28 0

Hegedűs

Janka
X 6 0 7 0 2 3 67 0 0 0 2 10 20 2 3 67 5 3 8 0 1 3 5 3 0 0 12 28 0

Czirják

Noémi
X 7 0 2 0 0 1 0 2 7 29 2 10 20 1 2 50 2 0 2 0 3 2 3 3 1 0 4 25 0

Bernáth

Réka
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 2 0 0 0 1 13 0

Pusztai

Sára
10 1 3 33 1 1 100 1 2 50 3 6 50 3 3 100 4 1 5 0 2 2 2 1 0 0 13 27 0

Wéber

Fruzsina
13 4 5 80 1 2 50 0 1 0 5 8 63 3 4 75 3 3 6 2 2 4 3 1 1 0 20 24 0

Koch

Dóra
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 3 1 4 0 0 1 0 1 0 0 5 15 0

Szabó

Bettina Gréta
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0

Dr. Gróf

Tímea Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szeitl

Vanessa
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Schiroky

Szonja
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 54 9 31 29 5 9 56 4 18 22 18 58 31 14 18 78 27 9 36 4 12 21 24 15 3 1 80 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek