MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Női NB I. A csoport- 2018/2019

2019. 03. 30 | 18:00

22. forduló

first teams logo

KSC-Szekszárd

2019. 03. 30 | 18:00

102 - 51

MTK

second teams logo

(28-12, 23-14, 23-13, 28-12)

Helyszín: Szekszárd Városi Sportcsarnok

Játékvezetők: Minár László Balázs , Tóth Cecília , Radnóti Miklós

Ellenőr: Farkas János

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Djokics Zseljko : Örülök, hogy az utolsó alapszakasz-mérkőzésen is jó támadójátékkal tudtuk megörvendeztetni szurkolóinkat, valamint annak, hogy két fiatal játékos, Vincze Nikolett és Miklós Melinda is élni tudott a lehetőséggel, amit kapott.

Vendég edző nyilatkozata

Nagy Dorottya : Négy sztenderd játékosunk hiányzott, Szabó Bettinának pedig egy év után ez volt az első mérkőzése. Gratulálok a csapatomnak, mert amit elterveztünk, miszerint úgy vonuljunk le a pályáról, hogy mindent megtettünk, szívünket, lelkünket beleadtuk, azt meg is valósítottuk. Megfordult a fejemben, hogy a mérkőzés halasztását kérem, de nem szerettem volna belerondítani a Szekszárd rájátszásába.

Hazai játékos nyilatkozata

Studer Zsuzsa : Elsősorban az volt a feladatunk, hogy a Győr ellen készüljünk, mivel velük fogjuk játszani az első mérkőzéseinket a rájátszásban. Nagyszerű volt látni a fiatalokat, csodálatos érzés volt, hogy egyszerre öt szekszárdi játékos is volt a pályán. Fantasztikus, hogy mindenki kosarat tudott dobni, még Miklós Melinda is, akinek ez volt az első felnőtt mérkőzése. Ezen az úton kell továbbmennünk.

Vendég játékos nyilatkozata

Süle Krisztina : Nehezen készültünk erre a mérkőzésre, miven rengeteg sérültünk és betegünk volt a héten. Összesen tizen érkeztünk, de csak nyolcan tudtunk pályára lépni. Gratulálok a Szekszárdnak, egyáltalán nem vették félvállról ezt a találkozót és ez így van jól. Bár elfáradtunk a végére, egy percig sem adtuk fel. Fel kell vennünk ezt a most tapasztalt harciasságot és készülnünk kell a play-out-ra.

Statisztika

team logo KSC-Szekszárd
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
9 Studer Ágnes Studer Ágnes * 2 24 1 4 25 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 1 1 2 1 6 0 0 4 0 0 0 0
12 Mansaré Anna Manty Mansaré Anna Manty * 8 21 4 8 50 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 1 0 4 1 2 0 0 10 0 0 0 0
24 Mc Call Erica Angelyn Mc Call Erica Angelyn * 20 18 9 13 69.2 0 1 0 0 0 0 2 3 66.7 1 5 6 0 0 2 3 0 1 0 24 0 0 0 0
5 Bishop Abby Kate Bishop Abby Kate * 2 18 0 1 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 2 2 4 1 2 2 0 4 0 0 8 0 0 0 0
3 Theodoreán Alexandra Theodoreán Alexandra * 12 17 3 4 75 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 3 1 2 0 2 0 0 15 0 0 0 0
0 Dojkic Ivana Dojkic Ivana 23 26 3 4 75 0 1 0 5 7 71.4 2 2 100 4 1 5 3 0 2 1 6 0 0 34 0 0 0 0
13 Bálint Réka Bálint Réka 8 21 1 3 33.3 0 0 0 2 4 50 0 0 0 4 1 5 1 3 1 1 7 1 0 16 0 0 0 0
10 Gereben Lívia Gereben Lívia 9 19 3 6 50 1 2 50 0 1 0 1 1 100 3 1 4 0 1 3 3 2 0 0 12 0 0 0 0
2 Kiss Virág Csilla Kiss Virág Csilla 6 13 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 0 1 0 0 4 1 0 0 0 6 0 0 0 0
4 Studer Zsuzsa Studer Zsuzsa 5 13 0 1 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 4 0 0 0 0
21 Vincze Nikolett Vincze Nikolett 4 6 2 2 100 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 3 1 0 0 2 0 0 0 9 0 0 0 0
0 Miklós Melinda Miklós Melinda 3 4 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0
102 200 28 50 56 3 8 37.5 11 21 52.4 7 8 87.5 20 15 35 11 8 24 13 29 2 0 146 0.0 0.0 0.0 0.0
team logo MTK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
1 Süle Krisztina Süle Krisztina * 17 37 1 4 25 1 1 100 2 3 66.7 7 8 87.5 3 0 3 0 4 4 7 2 0 0 20 0 0 0 0
9 Pusztai Sára Pusztai Sára * 0 37 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 1 3 0 2 4 0 0 6 0 0 0 0
23 Szabó Flóra Szabó Flóra * 13 35 3 7 42.9 0 1 0 0 0 0 7 8 87.5 7 1 8 3 2 1 5 1 0 1 22 0 0 0 0
13 Hegedűs Janka Hegedűs Janka * 8 35 0 2 0 1 6 16.7 0 1 0 6 6 100 4 2 6 0 3 3 6 3 0 0 12 0 0 0 0
7 Szeitl Vanessa Szeitl Vanessa * 6 24 1 3 33.3 2 3 66.7 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 5 3 0 0 0 0 -2 0 0 0 0
0 Szabó Bettina Gréta Szabó Bettina Gréta 4 16 2 2 100 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 0 1 1 0 0 0 0 4 0 0 0 0
2 Dr. Gróf Tímea Anna Dr. Gróf Tímea Anna 3 11 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 4 75 2 0 2 0 1 0 3 1 0 1 6 0 0 0 0
14 Schiroky Szonja Schiroky Szonja 0 5 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0
5 Czirják Noémi Czirják Noémi 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
10 Bernáth Réka Bernáth Réka 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
15 Wéber Fruzsina Wéber Fruzsina 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
51 200 7 19 36.8 4 13 30.8 2 7 28.6 23 26 88.5 21 5 26 4 19 13 24 11 0 2 68 0.0 0.0 0.0 0.0

Dobástérkép

KSC-Szekszárd
MTK
KSC-Szekszárd
MTK

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KSC-Szekszárd
MTK
56%
37%
2p ktáv.
KSC-Szekszárd
MTK
38%
31%
3p táv.
KSC-Szekszárd
MTK
52%
29%
1p bünt.
KSC-Szekszárd
MTK
88%
88%
KSC-Szekszárd MTK
Szerzett labda 11 4
Eladott labda 8 19
Lepattanó 35 26
Gólpassz 29 11
Fault 24 13
VAL 146 68