Női NB I. A csoport- 2018/2019
2019. március 30. | 18:00
22. forduló
NOVOMATIC Aréna 
81 -54
(16-20, 25-20, 17-9, 23-5)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter, Frányó Péter, Söjtöry Tamás (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Roberto Iniguez : Hasonló mérkőzést játszottunk, mint Pécsen. Lassan kezdtünk, de a zalaegerszegieken is múlt ez, akik az első félidőben kifejezetten jól kosárlabdáztak, gratulálok nekik hozzá! A szünet után nehéz volt tartaniuk az általunk diktált iramot, de akkor sem adták fel. A szünet után teljesen mást mutattunk, főleg védekezésben. 14 pontot kaptunk csak az első 20 perc negyvenével szemben. Nem szabad elfelejtenünk, hogy csak akkor vagyunk FINAL4 szintű csapat, ha védekezésünk is. Ha csak támadunk, akkor nem. A fókusznak mindig a védekezésen kell lennie! Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, nem egyszerű tökéletes alapszakaszt zárni. Persze ez még semmit nem jelent, a dolgok majd most dőlnek el, de nagyon örülök, hogy minden ellenfelünket megtisztelve léptünk pályára, és hibátlanul zártuk az alapszakaszt. Folytatjuk a munkát! Előbb a negyeddöntőre, majd a Final4-ra!

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Gratulálok a Sopronnak, mind az egész éves teljesítményükhöz, mind a FINAL4-ba jutáshoz és a rendezéshez! 25 percig méltó ellenfelei voltunk ennek a nagyszerű csapatnak. Azt kértem a lányoktól, hogy bátrak legyenek, mutassák meg a karakterüket. Sikerült, de a realitás az, hogy van ilyen különbség a két csapat között. Nem volt kérdéses, hogy ki nyeri a mérkőzést, nem reagáltuk le jól az agresszív védekezést Magyarország egyik legjobb védőcsapata ellen. Picikét szomorúak is vagyunk, mert szerettük volna megszerezni a 4. helyet és a pályaelőnyt magunkénak tudni, de korábban hibáztunk ezzel kapcsolatban. Következő célunk, hogy a PEAC ellen bejussunk a legjobb négybe és ismételjük meg a tavalyi eredményt. Innentől csak erre fókuszálunk!

Hazai játékos nyilatkozata
Czukor Dalma : Nagyon rosszul kezdtünk, nem úgy védekeztünk, amit megbeszéltünk előzetesen. A szünetben felébredtünk, a folytatásban jól összpontosítottunk és azt csináltuk, amit az edzőnk kért.

Vendég játékos nyilatkozata
Horti Dóra : Gratulálok a Sopronnak a győzelemhez és a Final4-hoz is, nagy dolog, amit csinálnak! Jól kezdtük a meccset, az első félidőben tudtuk velük tartani a lépést. A szünet után fejben és fizikálisan is elfáradtunk. Magasabb fokozatba kapcsoltak, sajnos nem tudtuk ugyanazt a játékot mutatni, mint az első félidőben.


Dobástérkép
Sopron Basket
ZTE NKK
Sopron Basket
ZTE NKK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sopron Basket
ZTE NKK
80%
50%
2p ktáv.
Sopron Basket
ZTE NKK
36%
29%
3p táv.
Sopron Basket
ZTE NKK
38%
25%
1p bünt.
Sopron Basket
ZTE NKK
79%
87%
Sopron Basket ZTE NKK
Szerzett labda 8 5
Eladott labda 14 15
Lepattanó 30 21
Gólpassz 19 14
Fault 16 21
VAL 123 56
Statisztika
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Zahui

Amanda
X 12 3 5 60 0 0 0 1 4 25 4 9 44 3 3 100 2 1 3 0 0 4 3 2 1 0 16 26 9

Turner

Yvonne Nicole
X 16 4 4 100 0 0 0 2 4 50 6 8 75 2 3 67 2 0 2 4 7 1 2 3 0 0 17 25 16

Dupree

Candice Joanna
X 8 2 2 100 1 4 25 0 0 0 3 6 50 2 2 100 6 2 8 1 2 0 1 3 0 0 16 25 9

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
X 5 0 0 0 1 2 50 1 1 100 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 5 0 0 10 19 7

Czukor

Dalma
X 5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 1 0 1 1 1 1 1 1 0 0 7 16 -3

Határ

Bernadett
12 5 5 100 0 1 0 0 0 0 5 6 83 2 2 100 4 0 4 0 0 3 3 0 3 0 21 24 23

CASAS CARRERAS

QUERALT
11 3 5 60 1 3 33 1 2 50 5 10 50 0 0 0 2 0 2 1 2 1 2 3 0 0 12 20 20

Crvendakic

Aleksandra
10 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 6 9 67 5 1 6 1 1 1 8 1 0 0 20 16 18

Dubei

Debóra Franciska
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 0 0 3 12 20

Varga

Kamilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 7 6

Honti

Katalin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 2 6 0

Weninger

Virág
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 4 5
Összesen 5 81 20 25 80 4 11 36 6 16 38 30 52 58 15 19 79 26 4 30 8 14 16 21 19 4 0 123 200
ZTE NKK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pusztai

Petra Panna
X 2 0 1 0 0 4 0 0 2 0 0 7 0 2 4 50 1 0 1 1 3 1 2 3 0 0 -3 34 -27

Horti

Dóra
X 8 1 2 50 0 3 0 1 1 100 2 6 33 3 3 100 4 3 7 1 3 5 2 1 0 1 12 33 -19

KOIZAR

SIGRID
X 6 2 4 50 0 0 0 0 6 0 2 10 20 2 2 100 4 0 4 0 3 3 3 4 0 0 6 30 -19

Maltsi

Evanthia
X 19 3 3 100 2 2 100 3 6 50 8 11 73 0 0 0 3 1 4 1 2 1 1 3 0 0 23 30 -10

Boonstra

Janis Ndiba
X 3 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 3 3 100 2 1 3 1 1 4 4 2 0 0 10 29 -18

Parker

Nadia Angelica
9 1 3 33 3 7 43 0 0 0 4 10 40 1 1 100 0 0 0 1 1 4 1 1 0 2 5 18 -17

Kovács

Georgina
5 0 0 0 1 2 50 1 3 33 2 5 40 0 0 0 0 1 1 0 1 1 2 0 0 0 4 16 -8

Benke

Sára
2 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 4 0 2 2 100 0 1 1 0 1 2 1 0 0 1 -1 10 -17

Preisinger

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 54 7 14 50 6 21 29 5 20 25 18 55 33 13 15 87 14 7 21 5 15 21 16 14 0 4 56 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek