MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Női NB I. A csoport- 2018/2019

2019. 03. 26 | 18:00

19. forduló

first teams logo

PEAC-Pécs

2019. 03. 26 | 18:00

55 - 75

Sopron Basket

second teams logo

(16-21, 18-12, 15-26, 6-16)

Helyszín: Lauber Dezső Sportcsarnok

Játékvezetők: Papp Péter , Győrffy Pál Attila , Tóth Cecília

Ellenőr: Fekete László

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Meszlényi Róbert : Először is gratulálok a Sopronnak! Örülök, hogy ilyen magas szinten képviselik a magyar kosárlabdát. A kupa döntő után elveszítettük a ritmusunkat, de örülök, hogy egy jó meccset játszottunk. Szombaton egy nagyon fontos meccset játszunk a Csatával, ahol eldől, hogy negyedikek vagy ötödikek leszünk. Reméljük, hogy amit javítani kell, az ki tudjuk majd javítani.

Vendég edző nyilatkozata

Roberto Iniquez : Kemény mérkőzés volt, főleg az első félidő. Nem azt játszottuk, amire előzetesen készültünk. Úgy játszottunk, mint akik egy edzőmérkőzésen lettek volna. A második félidőbe azonban magunkra találtunk és egy jó mérkőzést játszottunk.

Hazai játékos nyilatkozata

Alyssia Brewer : Sejthető volt, hogy a Sopron a második félidőbe feljavul és jobb lesz. Hasznos volt a mérkőzés, sokat tanulhatunk belőle a rájátszásra.

Vendég játékos nyilatkozata

Fegyverneky Zsófia : Kevés energiával kezdtük a mérkőzést, védelemben nem voltunk agresszívak. A másik félidő elején már több energiával, jobb ritmusban játszottunk, és ezzel eldöntöttük a mérkőzést.

Statisztika

team logo PEAC-Pécs
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
6 Simon Zsófia Simon Zsófia * 9 34 3 4 75 0 5 0 1 3 33.3 0 0 0 1 2 3 1 3 2 1 4 0 0 7 0 0 0 0
24 IMOVBIOH SARAH IMOVBIOH SARAH * 10 26 4 6 66.7 0 1 0 0 0 0 2 4 50 6 2 8 1 4 1 5 1 0 0 16 0 0 0 0
35 Vanloo Julie Vanloo Julie * 8 26 0 0 0 0 0 0 2 6 33.3 2 2 100 2 0 2 0 2 3 1 6 0 0 11 0 0 0 0
5 Tetemondova Katarina Tetemondova Katarina * 4 25 2 6 33.3 0 0 0 0 1 0 0 0 0 4 1 5 0 1 3 1 3 1 0 8 0 0 0 0
19 Wentzel Nóra Judit Wentzel Nóra Judit * 6 20 3 4 75 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 1 3 1 1 1 1 0 7 0 0 0 0
0 Brewer Alyssia Brewer Alyssia 13 29 3 4 75 1 2 50 1 3 33.3 2 2 100 10 0 10 1 1 3 3 2 2 0 26 0 0 0 0
9 Sarok Nikolett Sarok Nikolett 2 19 0 3 0 1 1 100 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 2 0 0 1 -2 0 0 0 0
12 Ruják Nóra Anna Ruják Nóra Anna 0 14 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 5 3 0 1 0 1 -4 0 0 0 0
3 Tenyér Zsófia Tenyér Zsófia 3 7 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0
0 Varga Eszter Varga Eszter 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
20 Kovács Kitti Regina Kovács Kitti Regina 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
33 Pucz Eszter Pucz Eszter 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
55 200 15 28 53.6 2 9 22.2 5 16 31.3 6 8 75 26 5 31 6 22 18 14 18 4 2 73 0.0 0.0 0.0 0.0
team logo Sopron Basket
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
35 Dupree Candice Joanna Dupree Candice Joanna * 21 27 4 10 40 5 8 62.5 0 0 0 3 4 75 0 1 1 1 1 0 3 2 0 1 17 0 0 0 0
22 Turner Yvonne Nicole Turner Yvonne Nicole * 9 27 0 0 0 0 0 0 3 8 37.5 0 0 0 2 0 2 1 2 1 1 3 0 1 9 0 0 0 0
14 Határ Bernadett Határ Bernadett * 9 25 1 2 50 1 2 50 0 0 0 5 6 83.3 1 4 5 0 2 3 3 1 1 0 14 0 0 0 0
12 Czukor Dalma Czukor Dalma * 9 20 2 2 100 1 2 50 1 3 33.3 0 0 0 3 3 6 2 0 1 0 3 0 0 17 0 0 0 0
4 Dénesné Fegyverneky Zsófia Dénesné Fegyverneky Zsófia * 6 19 0 1 0 0 0 0 2 3 66.7 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 2 0 0 7 0 0 0 0
11 Crvendakic Aleksandra Crvendakic Aleksandra 14 25 1 2 50 1 1 100 2 8 25 4 4 100 4 0 4 4 1 2 5 2 1 0 22 0 0 0 0
0 CASAS CARRERAS QUERALT CASAS CARRERAS QUERALT 0 19 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 2 0 1 1 2 1 1 0 1 5 0 1 3 0 0 0 0
0 Krajisnik Tina Krajisnik Tina 7 15 3 5 60 0 1 0 0 0 0 1 1 100 4 1 5 0 2 4 2 0 0 1 9 0 0 0 0
41 Dubei Debóra Franciska Dubei Debóra Franciska 0 11 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 -1 0 0 0 0
0 Honti Katalin Honti Katalin 0 9 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 1 3 0 0 5 0 0 0 0
13 Varga Kamilla Varga Kamilla 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
9 Zsebe-Weninger Virág Zsebe-Weninger Virág 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
75 200 11 24 45.8 8 15 53.3 8 25 32 13 17 76.5 17 10 27 10 10 14 18 21 2 4 102 0.0 0.0 0.0 0.0

Dobástérkép

PEAC-Pécs
Sopron Basket
PEAC-Pécs
Sopron Basket

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PEAC-Pécs
Sopron Basket
54%
46%
2p ktáv.
PEAC-Pécs
Sopron Basket
22%
53%
3p táv.
PEAC-Pécs
Sopron Basket
31%
32%
1p bünt.
PEAC-Pécs
Sopron Basket
75%
76%
PEAC-Pécs Sopron Basket
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 22 10
Lepattanó 31 27
Gólpassz 18 21
Fault 18 14
VAL 73 102