Női NB I. A csoport- 2018/2019
2019. február 20. | 19:30
15. forduló
Ceglédi Városi Sportcsarnok (Gál József)
72 -66
(22-17, 21-15, 13-19, 16-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba, Ádám József, Györfy Rúben (Valovics István)

Hazai edző nyilatkozata
Peter Jankovic : Jól kezdtünk és a saját részünkről a szezon legjobb védekezését mutattuk be az első félidőben. A második félidőre a Csata agresszívabb védekezéssel jött ki, amivel felzárkóztak, de jókor jöttek tripláink és a végjátékban rutinosan játszottunk. Gratulálok csapatomnak, mert végig jól küzdöttek.

Vendég edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Ugyanabba a hibába beleestünk, mint a Vasas ellen. Csináltunk egy 15 pontos hátrányt magunknak, úgy, hogy lényegében nem védekeztünk. A második félidőben elkezdtünk kosárlabdázni, futni az eredmény után, megfordítottuk a meccset, mint a Vasas ellen, de amíg ezt a védekezést és támadást nem tudjuk 40 percre kitolni, nem fogunk meccset nyerni senki ellen sem. Gratulálok a Ceglédnek, megérdemelten nyertek.

Hazai játékos nyilatkozata
Révész Luca : Gratulálok a csapatnak, mert nagyon összeszedett játékot játszottunk. Sikerült megcsinálnunk azokat, amiket az edzőnk kért tőlünk az edzéseken és itt a meccsen is. Nehéz mérkőzés volt, a végére kicsit elfáradtunk, de sikerült összeszedni magunkat és nyertesen kijönni a végjátékból.

Vendég játékos nyilatkozata
Nagy-Bujdosó Nóra : Rosszul kezdtük a mérkőzést, puhán védekeztünk, és itt kezdődnek a bajok. Amíg ezen nem változtatunk, ahogy a második félidőben elkezdtük már azt az utat, ezt meg kéne már az első félidőben is. Hogyha ez meglesz, akkor tudunk majd meccseket nyerni.


Dobástérkép
VBW CEKK Cegléd
NKE-FCSM Csata
VBW CEKK Cegléd
NKE-FCSM Csata
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
VBW CEKK Cegléd
NKE-FCSM Csata
73%
39%
2p ktáv.
VBW CEKK Cegléd
NKE-FCSM Csata
25%
63%
3p táv.
VBW CEKK Cegléd
NKE-FCSM Csata
32%
29%
1p bünt.
VBW CEKK Cegléd
NKE-FCSM Csata
85%
91%
VBW CEKK Cegléd NKE-FCSM Csata
Szerzett labda 5 12
Eladott labda 16 10
Lepattanó 39 28
Gólpassz 16 17
Fault 17 19
VAL 100 91
Statisztika
VBW CEKK Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Popovic

Jovana
X 21 5 7 71 2 6 33 1 5 20 8 18 44 4 4 100 8 0 8 2 3 1 4 7 0 0 29 38 10

Swanier

Naketia Marie
X 7 2 3 67 0 3 0 1 4 25 3 10 30 0 0 0 7 0 7 1 3 4 6 3 0 0 14 31 1

Révész

Boróka
X 4 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 2 3 67 1 0 1 0 2 3 3 1 0 1 4 31 2

Baugh

Victoria Alexandria
X 14 4 5 80 2 4 50 0 0 0 6 9 67 2 2 100 5 3 8 0 1 2 2 1 0 0 21 24 15

Kobolák

Cintia Zsófia
X 10 1 1 100 0 1 0 2 3 67 3 5 60 2 2 100 2 0 2 0 0 3 1 1 0 0 12 22 1

Gorjanácz

Ágnes
9 0 0 0 0 1 0 3 8 38 3 9 33 0 0 0 6 0 6 1 2 1 0 0 0 1 8 23 -2

Hamilton Carter

Danielle Evelyn
5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 2 50 4 2 6 0 3 2 2 1 0 0 9 18 -9

Böröndy

Dominika
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 2 1 1 2 0 0 1 9 5

Révész

Luca
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 4 7

Filipowicz

Vanda Etelka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 16 22 73 4 16 25 7 22 32 27 60 45 11 13 85 34 5 39 5 16 17 19 16 0 2 100 200
NKE-FCSM Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lelik

Réka
X 20 3 4 75 1 1 100 3 7 43 7 12 58 3 3 100 3 0 3 1 4 4 5 1 0 0 21 31 -4

Jovanovic

Nevena
X 3 0 2 0 0 1 0 1 4 25 1 7 14 0 0 0 3 1 4 5 2 3 2 3 0 0 9 28 -10

Barnai

Judit Eszter
X 6 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 2 100 4 0 4 0 2 3 4 0 1 0 11 24 -3

Lang

Kelsey Nicole
X 11 1 3 33 2 4 50 1 2 50 4 9 44 2 2 100 1 1 2 0 1 2 2 1 0 0 10 19 -5

Horváth

Bernadett Katalin
X 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 2 0 0 2 9 -2

Nagy-Bujdosó

Nóra
20 3 9 33 2 2 100 3 8 38 8 19 42 1 2 50 4 3 7 2 0 3 1 1 0 0 19 30 1

Austria

Kelley Eileen
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 1 1 0 0 2 1 0 4 23 3

Mányoky

Réka
2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 2 0 2 1 0 2 2 1 0 0 6 18 -10

Angyal

Barbara
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 1 0 2 0 6 0 0 6 12 1

Antic

Jelena
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 3 6 -1

Radócz

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Solymosi

Noémi
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 11 28 39 5 8 63 8 28 29 24 64 38 10 11 91 22 6 28 12 10 19 17 17 2 0 91 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek