Női NB I. A csoport- 2018/2019
2019. február 16. | 14:30
18. forduló
Generali Aréna
95 -67
(30-23, 26-12, 21-24, 18-8)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Balog György Attila, Pozsonyi László, Minár László Balázs (Kis Balázs Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Cziczás László : Kötelező házi feladatot teljesítettünk helyenként jó játékkal. Ha odatettük a védekezést, sok leindítás gólt szereztünk. Örülök, hogy sérülés nélkül lehoztuk ezt a mérkőzést. Helyenként jó játékkal szórakoztattuk a közönséget, megyünk tovább az úton.

Vendég edző nyilatkozata
Balogh Judit : Tudtuk már a bajnokság kezdetekor, hogy ezt a meccset nem fogjuk megnyerni. Azzal a szándékkal jöttünk, hogy minél több örömöt okozzunk magunknak, és megnehezítsük ellenfelünk dolgát. Ez néhány periódusban sikerült is, azt gondolom, helytálltunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Medgyessy Dóra : Köszönjük szurkolóinknak, hogy ilyen szokatlan időpontban is ennyien kijöttek és támogattak bennünket! A kötelező győzelmek általában nehezebben születnek meg, időnként tudtunk csak látványosan és szórakoztatóan játszani. Örülünk, hogy mindenki pályára került és pontot dobott.

Vendég játékos nyilatkozata
Dúé Panka : Az elején jól kezdtünk, bár sajnos a védekezésünk nem működött jól a meccs nagy részében. Voltak jó pillanataink és néhányszor nehézzé tudtuk tenni a Diósgyőr dolgát.


Dobástérkép
Aluinvent DVTK
ELTE BEAC Újbuda
Aluinvent DVTK
ELTE BEAC Újbuda
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Aluinvent DVTK
ELTE BEAC Újbuda
62%
41%
2p ktáv.
Aluinvent DVTK
ELTE BEAC Újbuda
35%
33%
3p táv.
Aluinvent DVTK
ELTE BEAC Újbuda
35%
35%
1p bünt.
Aluinvent DVTK
ELTE BEAC Újbuda
89%
71%
Aluinvent DVTK ELTE BEAC Újbuda
Szerzett labda 13 9
Eladott labda 17 20
Lepattanó 33 30
Gólpassz 28 11
Fault 18 16
VAL 134 71
Statisztika
Aluinvent DVTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kravjánszki-Medgyessy

Dóra
X 14 2 2 100 1 3 33 1 2 50 4 7 57 5 5 100 1 3 4 2 1 2 3 12 0 0 31 27 21

Szabó

Fanni Andrea
X 5 1 4 25 0 1 0 1 4 25 2 9 22 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 24 8

Walker

Shatori
X 22 6 8 75 1 2 50 1 2 50 8 12 67 5 6 83 5 1 6 6 2 1 3 3 0 0 33 23 25

Mokango Modiri

Chanel
X 15 4 7 57 2 4 50 0 0 0 6 11 55 3 3 100 3 4 7 0 5 3 3 1 1 0 17 21 14

Kiss

Angelika
X 5 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 1 2 50 0 4 4 0 3 3 1 1 0 0 6 19 6

Skoric

Maja
14 3 4 75 1 4 25 2 3 67 6 11 55 0 0 0 5 0 5 1 1 1 0 5 2 0 21 23 14

Kányási

Veronika
3 0 2 0 0 1 0 1 3 33 1 6 17 0 0 0 1 0 1 2 2 1 1 5 0 0 5 22 21

Putnina

Aija
5 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 3 3 100 2 2 4 1 0 3 5 0 0 0 13 19 11

Zele

Dorina
10 5 7 71 0 0 0 0 2 0 5 9 56 0 0 0 0 1 1 0 1 2 0 1 0 0 7 17 15

Eperjesi

Nóra
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 1 5 5
Összesen 5 95 24 39 62 6 17 35 6 17 35 36 73 49 17 19 89 18 15 33 13 17 18 16 28 5 0 134 200
ELTE BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Laklóth

Anna
X 16 1 3 33 3 3 100 2 5 40 6 11 55 2 2 100 1 0 1 2 2 1 2 3 0 0 17 34 -18

Beckley

Jacinta Anne
X 14 2 4 50 0 0 0 3 9 33 5 13 38 1 2 50 1 0 1 1 2 3 2 0 0 1 7 27 -15

Papp

Klaudia
X 21 3 5 60 1 2 50 1 3 33 5 10 50 10 13 77 1 1 2 2 3 3 8 3 0 1 25 26 -12

Mandic

Jovana
X 12 2 4 50 1 3 33 2 2 100 5 9 56 0 0 0 5 4 9 2 4 2 1 1 0 1 17 25 -3

Dúl

Panka Dulcinea
X 0 0 1 0 0 3 0 0 1 0 0 5 0 0 0 0 2 3 5 0 1 1 2 2 0 2 3 18 -4

Szabó

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 1 0 0 -3 16 -16

Kovács

Vanessza Luca
1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 1 2 50 1 1 2 1 2 2 1 0 0 0 0 14 -22

György

Tímea
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 3 0 3 0 1 2 0 0 0 0 2 9 -14

Nagy

Eszter
1 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 1 2 0 0 1 1 0 0 0 2 9 -16

Suppán

Anna
0 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 2 1 1 0 0 0 -2 8 -10

Vincze

Virág
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 1 0 0 2 8 -7

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 6 -3
Összesen 5 67 9 22 41 5 15 33 8 23 35 22 60 37 15 21 71 19 11 30 9 20 16 18 11 0 5 71 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek