MAFC
2019. 04. 06 | 16:00
80 - 86
2019. 04. 06 | 16:00
(24-20, 9-15, 20-20, 27-31)
Helyszín:
Játékvezetők: Horváth Csongor Béla , Sörlei Attila , Nepp László Oszkár
Ellenőr: dr. Gincsai János Péter
Vittay-Hajnik Ambrus : Gratulálok a Honvédnak és egyúttal sok sikert kívánok nekik a döntőben! Gratulálok a csapatomnak is, mert az utolsó tizedmásodpercig sem adták föl a küzdelmet! Végig küzdöttük ezt a mérkőzést is, és ennél többet egy edző nem kívánhat. Ennél kevesebbet sem szeretnék kívánni, és nagyon remélem, hogy a holnapi mérkőzésünket is ekkora szívvel fogjuk végigcsinálni. Szakmailag abban látom a vereségünk okát, hogy a Honvéd magasságbeli és fizikális fölényét három negyeden keresztül tudtuk semlegesíteni. Ezt nagyon jól mutatja, hogy addig hét támadólepattanót szereztek, míg a negyedik negyedben tizenkettőt, és a félideji második esélyből szerzett két pont a meccs végére húsz lett. Tudtuk, hogy ez lesz a hátrányunk, ezt alacsony szerkezettel, pörgős játékkal és szívvel tudtuk kompenzálni. Azt gondolom, hogy maradéktalanul elégedett és büszke lehetek a csapatomra.
Losonczy Dániel : Mindenekelőtt gratulálok Vittay kollégámnak és a MAFC csapatának, abszolút meglepetés csapata a döntőnek! Most is óriásit küzdöttek! Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, egy elődöntő sosem az, nagyon megnehezítették a dolgunkat. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy a saját csapatomnak is ugyanekkora gratulációt továbbítsak! Nem titkolt célunk volt a döntőbe jutás, ami sikerült. Nagyon-nagyon boldogok vagyunk! Holnap szeretnénk visszavágni a Fehérvárnak.
MAFC | |||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Közeli | Középtávoli | Távoli | Büntető | Lepattanó | Labda | Fault | GP | Blokk | VAL | Fejlett statisztika | |||||||||||||||||||||
# | Játékos | K. | P. | Idő | S | K | % | S | K | % | S | K | % | S | K | % | V | T | Ö | SZ | EL | SA | KI | SA | KI | O.RTG | D.RTG | TS% | ES% | ||
0 | 0 | 0 | 0 |
Budapesti Honvéd/A | |||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Közeli | Középtávoli | Távoli | Büntető | Lepattanó | Labda | Fault | GP | Blokk | VAL | Fejlett statisztika | |||||||||||||||||||||
# | Játékos | K. | P. | Idő | S | K | % | S | K | % | S | K | % | S | K | % | V | T | Ö | SZ | EL | SA | KI | SA | KI | O.RTG | D.RTG | TS% | ES% | ||
0 | 0 | 0 | 0 |
Legnagyobb vezetés | 0 | 0 |
---|---|---|
Legtöbb egymás után szerzett pont | 0 | 0 |
Vezetés váltás | 0 | |
Egyenlő eredmények száma | 0 | |
Csapat vezetési ideje | 00:00 | 00:00 |
CSAPAT | % | |
---|---|---|
2p köz. |
MAFC
Budapesti Honvéd/A
|
|
2p ktáv. |
MAFC
Budapesti Honvéd/A
|
|
3p táv. |
MAFC
Budapesti Honvéd/A
|
|
1p bünt. |
MAFC
Budapesti Honvéd/A
|
|
MAFC | Budapesti Honvéd/A | |
---|---|---|
Szerzett labda | 10 | 5 |
Eladott labda | 17 | 14 |
Lepattanó | 35 | 44 |
Gólpassz | 20 | 22 |
Fault | 23 | 22 |
VAL | 101 | 121 |