Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Felsőház- 2018/2019
2019. május 5. | 16:00
7. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
83 -59
(24-10, 21-12, 17-20, 21-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Farkas Gábor, Kulcsár Tibor (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Először is gratulálok a játékosaimnak. Ez egy újabb győzelem. Sohasem könnyű helyzet egy csapatnak, amikor ennyi sérültje van az ellenfélnek és többé kevésbé nincs veszítenivalója. Az első pár percben jól kezeltük ezt a helyzetet. Most tovább kell mennünk és a következő mérkőzésre kell gondolnunk. Sok sikert kívánok a Jászberénynek. Különösen, hogy a sérültek felépüljenek. Senki sem akar játszani egy olyan csapat ellen, ahol ilyen sok sérült van. Remélem, hogy még egyszer találkozunk velük ebben a szezonban, mert ez azt jelenti, hogy az középszakaszt az első helyen zártuk.

Vendég edző nyilatkozata
Lo El-Hadji Malik : Én ahogy mondtam a lenti nyilatkozatban, a mai nap a hozzáállás volt a legfontosabb, hogy a játékosaink, ahogy hozzáálltak a mérkőzéshez, azzal elégedettek lehetünk. Egy ilyen jó csapat ellen játszani, mint a Körmend 6-7 emberrel az nagyon nehéz feladat. De szerintem ezt elég jól teljesítettük. Gratulálok a Körmendnek és további sok sikert kívánok neki. A saját sérültjeinknek pedig jobbulást, hogy minél gyorsabban teljes csapat legyünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Takács Kristóf : Gratulálok a Jászberénynek és a saját csapatunknak is. Az első negyedben sikerült nagy előnyre szert tennünk és ez végig megmaradt. Köszönjük a szurkolóinknak a támogatást és sok sikert kívánok a Jászberénynek.

Vendég játékos nyilatkozata
Ruják Bence : Sok a sérültünk sajnos. Egy nagyon nehéz mérkőzésre készültünk. Szerintem helyt álltunk és ahogy eljöttünk és küzdöttünk, azzal nem volt gond. Megtettünk mindent. Reméljük, hogy a sérültjeink hamar felépülnek és a rájátszásra készen állnak, teljes csapattal neki tudunk vágni és minél jobb eredményt elérni. Szeretnék gratulálni a Körmendnek.


Dobástérkép
Egis Körmend
JP Auto - JKSE
Egis Körmend
JP Auto - JKSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
JP Auto - JKSE
65%
58%
2p ktáv.
Egis Körmend
JP Auto - JKSE
0%
33%
3p táv.
Egis Körmend
JP Auto - JKSE
46%
25%
1p bünt.
Egis Körmend
JP Auto - JKSE
33%
79%
Egis Körmend JP Auto - JKSE
Szerzett labda 8 3
Eladott labda 5 18
Lepattanó 29 29
Gólpassz 20 9
Fault 12 13
VAL 112 62
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bradford

Desonta
X 4 2 4 50 0 1 0 0 3 0 2 8 25 0 0 0 2 0 2 2 0 0 2 3 0 0 7 24 0

Németh

Ákos
X 4 2 3 67 0 0 0 0 3 0 2 6 33 0 2 0 1 0 1 0 0 1 1 1 0 0 1 18 0

Hammonds

Leyton
X 6 3 4 75 0 1 0 0 2 0 3 7 43 0 0 0 4 3 7 1 0 2 2 1 0 0 13 17 0

DELAS

MARIO
X 4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 2 4 2 0 0 2 1 0 0 11 12 0

Price

Timothy Terell
X 13 3 3 100 0 0 0 2 2 100 5 5 100 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 12 9 0

Csorvási

Milán
16 8 11 73 0 0 0 0 0 0 8 11 73 0 0 0 4 1 5 1 2 4 1 6 0 1 24 24 0

Ferencz

Csaba
16 2 2 100 0 1 0 4 5 80 6 8 75 0 0 0 2 0 2 1 0 1 1 2 1 0 21 21 0

Takács

Kristóf
12 1 3 33 0 0 0 3 5 60 4 8 50 1 2 50 3 0 3 0 0 1 1 1 0 0 12 21 0

Thames

Xavier Raynard
3 0 0 0 0 2 0 1 1 100 1 3 33 0 0 0 1 1 2 0 0 0 1 5 0 0 9 20 0

Kiss

Mátyás
3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 13 0

Oroszi

Bence
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 1 1 1 0 0 0 0 0 11 0

Lajsz

Gergely
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 0 0 0 1 10 0
Összesen 5 83 24 37 65 0 7 0 11 24 46 35 68 51 2 6 33 21 8 29 8 5 12 13 20 1 1 112 200
JP Auto - JKSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Brbaklic

Aleksa
X 18 6 9 67 0 0 0 1 6 17 7 15 47 3 3 100 10 3 13 1 3 3 2 2 0 0 25 38 0

Czirbus

József
X 9 3 7 43 0 1 0 0 0 0 3 8 38 3 6 50 6 2 8 2 3 3 5 1 1 0 15 38 0

Kerpel-Fronius

Balázs
X 13 2 2 100 0 0 0 2 5 40 4 7 57 3 3 100 2 0 2 0 1 1 3 2 0 0 16 34 0

Ruják

Bence Menyhért
X 12 2 4 50 1 1 100 2 4 50 5 9 56 0 0 0 2 1 3 0 6 1 0 1 0 1 6 31 0

Rakic

Miljan
X 2 1 1 100 0 1 0 0 4 0 1 6 17 0 0 0 0 0 0 0 3 1 1 2 0 0 -3 18 0

Fekete

Viktor Norbert
5 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 2 2 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 4 26 0

Szigedi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 2 3 0 1 0 0 -1 13 0

Mondi

Richárd
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Pantelic

Djordje
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cseh

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 59 14 24 58 1 3 33 6 24 25 21 51 41 11 14 79 23 6 29 3 18 13 12 9 1 1 62 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek