Férfi NB I. A csoport, Középszakasz, Felsőház- 2018/2019
2019. április 24. | 18:00
5. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
77 -56
(23-9, 18-14, 22-17, 14-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Török Róbert, Nyilas István (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Nehéz erről a mérkőzésről beszélni, mert meghatározó hiányzója volt a Jászberénynek. Pont az a játékos hiányzott a vendégek keretéből, aki miatt később teljesen más meccset kell majd játszanunk a rájátszásban. A mai este pozitívuma, hogy komolyan vettük a mérkőzést, amit megbeszéltünk azt meg tudtuk valósítani a pályán. Amit ma gyorsindításokból műveltünk az valami nagyon extra, 35 pontot dobtunk így.

Vendég edző nyilatkozata
Nikola Lazic : Ma jobb volt a Pécs. Harmincöt pontot kaptunk gyorsindításból, ami nekünk a legnagyobb baj volt. Nem játszottunk jól, több meghatározó játékosunk is hiányzott, sajnos ez így van a Magyar Kupa óta. Bármis is történt, ilyen energiátlanul és ilyen sok hibával nem szabadott volna játszanunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Bíró levente : Az első három percet leszámítva sikerült ráerőltetnünk a játékunkat a Jászberényre. Fel tudtuk gyorsítani a meccset és ez nekünk kedvezett, a vendégek szűkösebb rotációja miatt. Nagyon jól védekeztünk, a támadásainkba becsúszott pár hiba, de ez ma belefért.

Vendég játékos nyilatkozata
Kerpel-Fronius Balázs : Megérdemelten nyert a PVSK. Meccs előtt is tudtuk, hogy nagyon nehéz szituációban vagyunk, tudott volt az irányítónk hiánya. A nagyobbik baj az eredményen kívül, ahogyan reagáltunk erre a helyzetre. Most van egy kis pihenőnk rendezni a sorokat.


Dobástérkép
Pécsi VSK-VEOLIA
JP Auto - JKSE
Pécsi VSK-VEOLIA
JP Auto - JKSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Pécsi VSK-VEOLIA
JP Auto - JKSE
65%
64%
2p ktáv.
Pécsi VSK-VEOLIA
JP Auto - JKSE
0%
22%
3p táv.
Pécsi VSK-VEOLIA
JP Auto - JKSE
35%
24%
1p bünt.
Pécsi VSK-VEOLIA
JP Auto - JKSE
57%
60%
Pécsi VSK-VEOLIA JP Auto - JKSE
Szerzett labda 12 8
Eladott labda 11 19
Lepattanó 31 28
Gólpassz 22 12
Fault 19 16
VAL 117 69
Statisztika
Pécsi VSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Taylor

Kameron
X 16 6 8 75 0 1 0 1 2 50 7 11 64 1 3 33 7 1 8 7 2 1 5 7 1 0 36 29 0

Pongó

Máté
X 11 2 4 50 0 0 0 2 3 67 4 7 57 1 2 50 5 0 5 2 1 2 4 3 0 0 20 29 0

Budimir

Veljko
X 18 9 13 69 0 0 0 0 3 0 9 16 56 0 0 0 0 2 2 1 1 2 0 2 0 1 15 26 0

Ciric

Andrija
X 12 2 4 50 0 0 0 2 4 50 4 8 50 2 2 100 2 0 2 1 3 4 3 2 0 1 13 23 0

Horti

Bálint
X 5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 4 0 4 1 2 3 2 1 1 0 11 22 0

Dr. Demeter

Attila
6 3 3 100 0 0 0 0 2 0 3 5 60 0 0 0 4 2 6 0 2 2 0 2 2 0 12 27 0

Vrajt

Rajan Brejdli
6 3 5 60 0 2 0 0 0 0 3 7 43 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 4 17 0

Bíró

Levente
0 0 2 0 0 1 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 1 0 1 0 0 3 1 5 0 0 2 17 0

Popgyákunik

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 5 0

Berkics

Bence
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 4 5 0
Összesen 5 77 26 40 65 0 4 0 7 20 35 33 64 52 4 7 57 25 6 31 12 11 19 16 22 4 2 117 200
JP Auto - JKSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pantelic

Djordje
X 17 6 7 86 0 1 0 1 2 50 7 10 70 2 2 100 12 0 12 1 3 1 3 7 1 1 35 38 0

Rakic

Miljan
X 2 1 5 20 0 2 0 0 3 0 1 10 10 0 1 0 3 2 5 2 2 1 6 1 0 2 4 36 0

Aleksandrov

Nemanja
X 15 2 4 50 2 3 67 0 5 0 4 12 33 7 8 88 2 0 2 1 6 5 5 2 1 0 11 30 0

Brbaklic

Aleksa
X 9 0 0 0 0 0 0 3 5 60 3 5 60 0 0 0 2 1 3 1 5 1 1 0 0 0 7 26 0

Ruják

Bence Menyhért
X 2 1 1 100 0 1 0 0 1 0 1 3 33 0 2 0 0 0 0 1 2 4 2 2 0 0 1 26 0

Kerpel-Fronius

Balázs
7 2 3 67 0 1 0 1 3 33 3 7 43 0 0 0 2 0 2 1 0 1 1 0 0 1 7 30 0

Czirbus

József
4 2 2 100 0 1 0 0 1 0 2 4 50 0 2 0 3 1 4 0 1 3 1 0 0 0 4 11 0

Fekete

Viktor Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Mondi

Richárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Cseh

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szigedi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 56 14 22 64 2 9 22 5 21 24 21 52 40 9 15 60 24 4 28 8 19 16 19 12 2 4 69 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek