Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2018. november 16. | 19:00
9. forduló
Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok
84 -68
(32-12, 13-25, 22-16, 17-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Alajos, Szalai Zsolt, Benedek Zoltán (Nagy József)

Hazai edző nyilatkozata
Molnár József : Nagyon jó erőből álló csapatot győztünk le, mert az Alba elégé jól felkészített csapat. Tehetséges játékosokból áll és nagy fizikai fölénnyel rendelkeznek. Velünk szemben meg különösen. Mindezekkel együtt sikerült Őket meglepnünk. Azt gondolom, hogy az első perctől kezdve egy nagyon jó első negyedet produkáltunk. 20 ponttal vezettünk az első negyed után, amire szerintem senki sem számított. A mérkőzés hátralévő részében kisebb hullámvölgyekkel, de meg tudtuk tartani az előnyünket. A negyedik negyedben úgy érzem különösen az utolsó 5 percben még nagyobb nyomás alá helyeztük Őket, és így sikerült ilyen arányban megnyerni a mérkőzést. Nagyon jó százalékkal dobtunk. A 2 pontosokat 58 százalékkal a 3 pontosokat 40 százalékkal összesítésben 52 százalékos dobóteljesítményt nyújtottunk. A mérkőzés előtt ebben bíztam és ez be is jött. Felkészültünk erre a védekezésünkkel nagyon nagy nyomás alatt tartottuk végig az ellenfelet. Csapatként dolgozva sikerült így megnyerni a mérkőzést.

Vendég edző nyilatkozata
Ramirez Corbacho Jesus : Gratulálok az ellenfélnek a jó kezdésért. Sajnálom, hogy a végjátékban nem úgy alakult ahogy mi szerettük volna.


Dobástérkép
SMAFC
Alba Fehérvár
SMAFC
Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
SMAFC
Alba Fehérvár
58%
56%
2p ktáv.
SMAFC
Alba Fehérvár
56%
22%
3p táv.
SMAFC
Alba Fehérvár
40%
32%
1p bünt.
SMAFC
Alba Fehérvár
82%
60%
SMAFC Alba Fehérvár
Szerzett labda 10 10
Eladott labda 12 16
Lepattanó 32 33
Gólpassz 16 18
Fault 15 22
VAL 122 87
Statisztika
SMAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Füzi

Róbert János
X 30 5 11 45 2 2 100 4 9 44 11 22 50 4 4 100 6 1 7 4 3 1 4 0 0 2 31 40 16

Kovács

Benedek
X 10 4 6 67 0 3 0 0 0 0 4 9 44 2 2 100 5 3 8 3 1 5 5 6 1 0 27 38 22

Czukor

Bence
X 28 6 6 100 1 1 100 3 4 75 10 11 91 5 6 83 4 0 4 0 4 2 6 6 0 0 38 36 21

Tukovits

Balázs
X 9 1 4 25 1 1 100 1 4 25 3 9 33 2 2 100 9 0 9 0 1 3 2 1 1 0 15 35 10

Soós

Bence
X 1 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 4 0 1 2 50 3 0 3 2 2 3 4 3 0 0 6 32 14

Németh

Levente
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 1 13 0

Garab

Dávid
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 1 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 4 6 7

Karsai

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Demcsik

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szegedi

Márton Dezső
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Telek

Gergö
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 18 31 58 5 9 56 8 20 40 31 60 52 14 17 82 28 4 32 10 12 15 22 16 2 2 122 200
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Polster

Attila
X 7 1 3 33 1 6 17 1 11 9 3 20 15 0 0 0 6 1 7 2 4 1 0 4 0 1 -1 39 0

Papp

István
X 8 1 3 33 0 0 0 2 7 29 3 10 30 0 2 0 4 0 4 1 1 4 6 8 0 0 17 37 -16

Balsay

Ádám
X 16 1 2 50 1 3 33 4 5 80 6 10 60 0 0 0 3 0 3 1 3 5 2 4 0 0 19 33 -19

Seyi Awogbemi

Sodiq
X 16 5 9 56 0 0 0 0 0 0 5 9 56 6 10 60 4 3 7 3 0 4 5 1 2 1 26 21 -1

Gyapjas

Máté
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 1 1 0 0 0 0 0 2 10 -11

Peringer

Balázs
15 6 8 75 0 0 0 0 0 0 6 8 75 3 3 100 5 4 9 0 3 3 2 0 0 0 21 29 0

Góbi

Marcell
6 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 0 0 0 5 20 -6

Lévi

Kevin Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 2 3 2 0 1 0 0 -2 11 -13

Körmöczi

Mihály
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Magda

Dávid Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 14 25 56 2 9 22 9 28 32 25 62 40 9 15 60 25 8 33 10 16 22 15 18 2 2 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek