Férfi NB I. B Zöld csoport- 2018/2019
2018. október 12. | 19:00
4. forduló
Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok
80 -76
(15-18, 20-16, 23-13, 22-29)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Alajos, Tóth Kálmán, Földesi Ádám (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Molnár József : Gratulálok a játékosaimnak, mert extrát nyújtottak és szívvel lékekkel küzdöttek, elhitték, hogy nyerhető a mérkőzés. Bár esélytelek voltunk az előző fordulók eredményeiből kiindulva, de a játékosok a mai napon maximumot nyújtottak. Csak gratulálni tudok nekik ehhez a teljesítményhez.

Vendég edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Tisztességgel felkészültünk az ellenfelünkből,komolyan vettük a mérkőzést. Ennek ellenére sajnos nagyon beragadtunk az első három negyedbe. Nem a megbeszélt dolgokat csináltuk, főleg védekezésben. Nagyon fontos győzelmet szalasztottunk el. Egyenlőre csak a mi hibáinkkal szeretnék foglalkozni. Gratulálok a SMAFC-nak.


Dobástérkép
SMAFC
Vásárhelyi Kosársuli
SMAFC
Vásárhelyi Kosársuli
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
SMAFC
Vásárhelyi Kosársuli
59%
40%
2p ktáv.
SMAFC
Vásárhelyi Kosársuli
30%
43%
3p táv.
SMAFC
Vásárhelyi Kosársuli
33%
39%
1p bünt.
SMAFC
Vásárhelyi Kosársuli
81%
68%
SMAFC Vásárhelyi Kosársuli
Szerzett labda 8 9
Eladott labda 13 17
Lepattanó 37 31
Gólpassz 12 18
Fault 17 24
VAL 113 92
Statisztika
SMAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Füzi

Róbert János
X 25 3 6 50 2 5 40 3 8 38 8 19 42 6 7 86 5 2 7 1 1 0 3 1 1 1 25 38 1

Czukor

Bence
X 15 3 7 43 2 7 29 0 1 0 5 15 33 5 5 100 2 2 4 5 2 3 7 4 0 2 23 37 6

Soós

Bence
X 11 2 3 67 1 2 50 1 4 25 4 9 44 2 2 100 1 0 1 2 3 2 5 3 0 0 14 37 14

Kovács

Benedek
X 16 8 10 80 0 3 0 0 0 0 8 13 62 0 2 0 13 5 18 0 5 5 8 3 3 0 36 37 5

Tukovits

Balázs
X 9 2 5 40 1 2 50 1 2 50 4 9 44 0 0 0 1 2 3 0 1 3 0 1 0 0 7 25 3

Szegedi

Márton Dezső
4 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 0 1 0 5 15 1

Garab

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 3 2 0 0 0 3 11 -10

Karsai

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Demcsik

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Spéder

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Telek

Gergö
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 20 34 59 6 20 30 5 15 33 31 69 45 13 16 81 25 12 37 8 13 17 25 12 5 3 113 200
Vásárhelyi Kosársuli
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vas

Péter
X 13 0 2 0 1 2 50 3 10 30 4 14 29 2 4 50 1 1 2 0 1 1 4 0 0 0 6 36 -4

Bálint

Erik
X 9 1 3 33 1 2 50 1 3 33 3 8 38 2 4 50 0 2 2 3 4 5 2 2 1 1 8 34 7

Molnár

Bence
X 8 1 4 25 0 1 0 2 3 67 3 8 38 0 0 0 2 2 4 0 1 4 1 3 0 1 10 24 -14

Varga

Zalán Lajos
X 9 2 5 40 0 0 0 1 4 25 3 9 33 2 2 100 3 4 7 0 1 1 4 2 1 1 16 24 -7

Pavlovic

Vuk
X 15 7 12 58 0 0 0 0 0 0 7 12 58 1 3 33 6 2 8 2 3 5 3 5 1 2 24 24 16

Béres

Nándor András
16 0 0 0 1 1 100 4 6 67 5 7 71 2 2 100 3 0 3 1 2 1 1 3 0 0 20 26 -7

Kelemen

Balázs
2 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 2 2 100 1 1 2 3 2 3 1 1 0 0 4 10 9

Gajic

Nemanja
4 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 2 1 3 0 1 3 1 1 0 0 7 10 -11

Börcsök

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 -1 6 -11

Perák

Denis
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 3 -3

Rostás

Imre
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 5

Czégel

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 12 30 40 3 7 43 11 28 39 26 65 40 13 19 68 18 13 31 9 17 24 17 18 3 5 92 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek